A keresztény hit és az egyház

Mindjárt azzal kezdem, hogy – szerény véleményem szerint – a kettő között óriási a különbség. A keresztény hit kétezer éve éltetője civilizációnknak, kultúránknak. Most, a migránskérdés kapcsán is szeretünk erre hivatkozni, talán jogosan, de néha túlzásokba esve. Az kétségtelen tény, hogy a kereszténységgel évszázadokon át ellenségesen viselkedő iszlám, nem keverhető be, vagy össze az európai, szélesebb értelemben az euro-atlanti kultúrába, kultúrával. Az persze vitatható, hogy ezt a nyugati kultúrát lehet-e még „keresztény kultúrának” nevezni, vagy nevezzük inkább egy szekularizált, felvilágosult, modern kultúrának. Ha ez így igaz, akkor a keveredés még inkább veszélyes, hiszen az iszlám a legkevésbé szekularizált és egyáltalán nem felvilágosult.

Visszatérve a hithez, azt látni, hogy az igazán hívő keresztény, nem biztos, hogy jó katolikus, vagy jó protestáns, a szónak egyházi megfogalmazásában. Nem jár templomba, nem böjtöl, nem áldozik és nem jár gyónni, és főleg nem esik hasra a pápai szónoklatok hatására, egyszerűen keresztényi módon él, és ha úgy érzi szükségét, csendben, titokban saját istenképéhez fordul és kéri segítségét.

Az igazi kereszténységet érdemes és meg is kell védeni, de az egyházzal vitatkozni kell, és erősen szembeszállni az egyház védőfala mögé rejtőzködő gonosz tettekkel.

A Vatikánban február 21–24. között „püspöki találkozó” volt. A pápa vezetésével a különböző plenáris üléseken megbeszélték a szexuális visszaélések, a pedofília, az áldozatokra való visszaemlékezés kérdéseit, aztán kiadtak egy közleményt. Na, most mindjárt minden másképp lesz?! Ferenc pápa kijelentette, bottal lép fel a pedofil papok ellen! (Minden pedofil pap reszketve ugyan, de pedofil marad.)

A német médiában megszólalt Dóris Reisinger, szül. Wagner, egykori apáca, aki eddig két megjelentetett könyvében elmeséli, hogyan lett megerőszakolva és megalázva. Doris azóta férjhez ment, gyermeke van, teológiát és filozófiát tanult. Jogilag semmit nem tudott elérni, feljelentéseinek semmi következménye nem volt. Most, talán jogosan, kijelentette: számára világosan mutatkozik, hogy ez a pápa nem értette meg, hogy az egyház milyen krízisben van, és mint pápa egyáltalán nem képes a problémát megoldani.

Igen, ez a szomorú valóság, a katolikus egyház, a Vatikánnal az élen, már nagyon régóta válságban van. A II. világháború után, a holokauszt szörnyűségeinek a feltárásával párhuzamosan, erős bírálatok jelentek meg a Vatikán ellen, XII. Pius személyét is érintve. A német drámaíró, Rolf Hochhut, 1963-ban megjelent, „A helytartó” című művében megvádolja a Szentszéket (Eugenio Pacellit, a későbbi Piusz pápát), hogy tudott a zsidók deportálásáról, és ennek oka egy személyes, és az egész egyház antiszemitizmusa. A vád kemény. A közeljövőben viszont megnyílik a vatikáni archívum, és XII. Piusz második világháborúban betöltött szerepe, talán teljesen új, és „perdöntő” megvilágításban kerül a nyilvánosság elé.

Vissza a szexuális visszaélésekhez. Ami a polgári büntetőkönyv alapján bűntettnek számít, azt az egyház berkeiben, a saját törvényeikkel is büntetni kellene. Vagy átadni a „vétkezőket” világi törvénykezésnek. Nincs semmiféle jog a megbocsátásra, a „gyónás” és a „bűnbocsánat” ebben az esetben nem megoldás.

A cölibátus pedig egy roppant nagy marhaság, semmi értelme nincs, lehet valaki nagyon jó pap, vagy lelkész, amellett, hogy felesége van, és gyermekeket nevel. Sőt, szerintem a protestáns lelkészek körében ritkábbak a szexuális eltévelygésproblémái. És még valami, aki nem elég erős, hogy az ösztöneit, vágyait, általános emberi magtartását szigorú ellenőrzés alatt tartsa, az nem menjen el Isten szolgájának.

Kimondhatjuk: a keresztény egyház, az egész kereszténység óriási bajban van! A kívülről jövő támadásokat csak akkor tudjuk kivédeni, ha belülről, mi magunk megváltozunk, megerősödünk. Az iszlám látja a kereszténység gyengülését, és ezáltal felsőbbrendűnekérzi magát. Ne adjunk lovat alájuk, legyünk mi is hithű keresztények.

Az európai életforma elsősorban ténylegesen a felvilágosodás szabadgondolkodására alapozódik. A szólásszabadságra, az ember megbecsülésére, a nemek egyenlőségére és egy bizonyos, hagyományokon alapuló jogrendszer megtartására. De ne felejtsük el a keresztény értékeket sem, és ha nem mást, de legalább olvassuk el egyszer egy héten a régi, de jól bevált tízparancsolatot, és ellenőrizzük, hogy hol és mikor vétkeztünk.

Meglátjuk, mindjárt jobban mennek a dolgok.

Hollai Hehs Ottó, Németország