Fresh Corner
Hétfõ, 2019. április 22., 21.03
Pro urbe Puskel Péterrel

A napfénytaksától az elszigeteltségig

A választások mindent elsöprő lázában szép lassan eltűntek a városközpontból a munkagépek, otthagyva csapot-papot. Egyedül a városháza és a Csanádi-palota közötti rövid utcaszakaszon maradtak „árulkodó” nyomok arról, hogy itt történik majd valami, ha elmúlik az „égzengés.”


Ebben a nagy honpolgári hülyítésben, amelynek négyévenként szenvedő alanyai vagyunk, az átlagosnál is piszkosabb volt a város. Drága polgártársaim az első szemétkosárig sem jutottak el a lépten-nyomon kezükbe adott választási röplapokkal. Átvették, majd pillantásra se méltatva lazán eldobták. Ígérte-e valaki a jelöltek közül, hogy, ha olyan helyzetbe kerül, megtiltja a különböző rendezvényeket népszerűsítő szórólapok – beleértve a választási kampányt is – utcai forgalmazását? Ugyan kérem! Hát nem evett meszet, hogy saját érdekei ellen szóljon!

Ezen a hét végén az átlagos nyár eleji napoknál is többen voltak a strandon. Vasárnap, a szavazás után (helyett?) tömött sorokban vonultak át a pontonhídon, sörrel leöblíteni a sok makutyi dumát. Aki korábban ment, az a napfényt is megfizette. Mást egyelőre úgy se nyújt a strand. És így lesz ez még jó ideig ezen a nyáron.
Huszonnégy karátos ötlete volt a strandot kezelő polgármesteri hivatalnak! Taksát szabott ki a napfényre. Ez a város legdrágább övezete, ahol fizetni kell a levegőért, a napsugárért – s miért tagadnánk? –, a bikinis fiatal nők látványáért.

Aki kitalálta, pályázhat egyfajta romániai közgazdasági díjra. De legalább a város pro excellence-díjára. Ez majdnem olyan, mint a középkorban a füstadó.

Szóval feledjük el ezt a szörnyű május véget, s beszéljünk másról! Például arról, ami fogyatkozó, ám gyökereivel kitéphetetlenül e földbe kapaszkodó közösségünket érinti.

Olykor úgy érzem, hogy bár számbelileg a megye magyarsága egyre vékonyodik, sok szempontból erősödik benne a bizonyítás vágya.

Nem tudom, felfigyeltek-e rá, mennyi szépirodalmi, helytörténeti, társadalomtudományi vagy más jellegű könyv bemutatója volt az utóbbi időben helyi magyar szerzők tollából? Felsorolni is hosszú lenne. Mindezek ellenére a számbelileg is növekvő, olykor többkötetes aradi szerzők elszigetelten, amolyan magányos farkasként dolgoznak, publikálnak. Az E-mil messze van, meglehetősen belterjes, nem vidékcentrikus. Az Irószövetség temesvári fiókjának van magyar tagozata, de valahogy ők sem vetik „vigyázó szemüket” Aradra. A Román Írószövetség aradi csoportja – bármennyire is bizarrnak tűnik – alig tud valamit a magyar pályatársakról. Vagy ha van is tudomása értékbeli növekedésükről, akkor ez hidegen hagyja. (Pedig a nagylaki szlovák írókkal, költőkkel, műfordítókkal évtizedes a gyümölcsöző együttműködés.) Akkor kapják fel a fejüket és mutatnak érdeklődést, ha műveik magyar tolmácsolásáról van szó. Ám ez az érdeklődés is „post factum” gyorsan lelohad.

Pedig pár évvel ezelőtt biztatóan indult meg a kapcsolatfelvétel. Igaz akkoriban is alig lendült túl az irodalmi köri kapcsolatokon, s főleg a Békés megyei pályatársakkal való együttműködésben merült ki. A nagy reményekkel beindított közös irodalmi antológia, a Ponton, amelyben a békési magyar és román, illetve az aradi román és magyar tollforgatók is publikáltak, egyetlen megjelenés után kimerítette tartalékait és kifulladt. Mára se füstje, se pora.
A helyzet lassan megérett a változásokra.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'