JelenHaz
Vasárnap, 2019. május 26., 21.18

Ami tetszik, ami nem tetszik

 
 
2019. május 07., 17.49
Kedd

Autóval igyekszem Münchenből Magyarországra. Fiatalok között utazom, két magyar, egy német fiatalember. A magyarok kint dolgoznak – jobb a kereset, mint otthon, egy pár évig megpróbáljuk– mondják. Az egyik harmincéves, szociológiát tanult, de nem dolgozott ezen a területen, kevés fizetést kapott volna, most egy német kisváros tésztagyárában dolgozik, mint munkás. – Elég jól keresek, haza is küldök, a szüleimnek, ha javul otthon ahelyzet hazamegyek. Nagyon értelmes, ismeri a politikai helyzetet, történelemben is jártas, olvassa a jelenkori irodalmat, most fejezett be egy Popper Péter-könyvet.

Mit mondjak erre, nem sokat, inkább hallgatom és elgondolkozom. Örülök, hogy a mai Magyarországon sok az igyekvő tehetséges fiatal, akik szorgalmasak is, és megfogják a munka végét, de nem tetszik, hogy tízezrével hagyják el az országot, mert a megélhetéshez kevés, a családalapításhoz még kevesebb jut otthon, a szülőföldön.

 A német fiú Pestre készül, elvették a jogosítványát, most magyar, nemzetközi jogosítványt szeretne. – Hallom, Budapest gyönyörű város, az emberek kedvesek, biztos jól fogom magam érezni. De mi van azzal az Orbánnal, azt mondják erősen nacionalista, sőtrasszista, nem szereti az idegeneket. Na, ez beadott nekem, de nem haragszom rá, hiszen ismerem a német médiák véleményét a Magyar Kormányról. Röviden igyekszem az igazságot megmagyarázni, ami nem egyszerű. Mesélek Mohácsról, a 150 éves török hódoltságról, a Habsburg elnyomásról, a nácikról, a szovjet diktatúráról. Ezek után elvárják, hogy engedjünk be sok ezer gyanús, hívő mohamedánt, akik bomlasztó konkolyt hintenek, a már amúgy sem eléggé keresztény Európában? És mi lesz a kultúránkkal, amire olyan büszkék vagyunk. – Hallgatja, csodálkozik és végül csak annyit mond – igazatok van, mi németek, már nem sokat törődünk az identitásunkkal.

Tetszik, hogy nyugati fiatalok jó kedvvel jönnek Magyarországra, fejlődik a turizmus, dicsérik a fővárost, a magyar vendégszeretetet, de nem tetszik, hogy nem tájékoztatunk elég alaposan politikánk lényegéről, hogy nem ismerik történelmünket, kultúránkat is csak felületesen. Talán rossz taktikájú az „országimázs”, nem elég a magyar Hungarikummal foglalkozni, hanem többet kell a nemzet múltjával, jelenkori és jövőről alkotott elképzeléseivel. A német értelmiségi talán ismeri Konrád Györgyöt, Kertész Imrét, de fogalma nincs, hogy a XV. század közepén, egy magyar hadvezér állította meg a törököt, és így elhárult – ideiglenesen – a veszély, hogy Nyugat az oszmán birodalom részévé váljon. Münchenben az állomási újság- és könyvüzletben elég román kiadványt találni, míg magyar nyelvűt csak ritkán.

Budapestet, szülővárosomat szeretem és mindig dicsértem, de ha kimegyünk a külvárosba, akkor szomorkodunk. Nem tetszik, hogy csak a felszínre gondolunk. Az ingatlanárak logikátlanul az egekbe emelkedtek, de vannak a fővárosnak olyan külső, különben luxus negyednek számított kerületei, ahol a járdán, este a sötétedés után, kitöröd a lábad.

Még mindig sok a kéregető, sok a hajléktalan. Nagyon szép, hogy a megismételt családok évében újabb és újabb támogatásra lehet számítani, így talán a jövőben javulnak a demográfiai mutatók, de ne feledkezzünk meg a nagyon sok elhagyatott, egyedülálló öregről, akik közül sokan nem restellnek kiállni és utcán pár forintot kérni a jobban öltözött járókelőktől. Ilyen is van, tapasztaltam, és ez elszomorító.

Talán egy pár szót a magyar egészségügyről. Megjegyzem sehol a világon nincs rendezett, biztonságos egészségügyi ellátás, ez világunk egyik legnagyobb szégyene, mert billiókat költünk fegyverekre, űrkutatásra és digitalizációra! Ugyanakkor emberek milliói szenvednek súlyos, de sokszor gyógyítható betegségekben. Még a híres német egészségügy is gyatra, a fogászatot nem lehet megfizetni, a német lassan fogatlan nemzet lesz.

Itthon egyszerűen nem lehet megérteni, hogy az ország gazdasági fejlettségének arányában, a lehetségesnél sokkal rosszabb a népesség egészségi állapota.

Nem mértem le, hogy merre húz a mérleg nyelve, több az, ami tetszik, avagy túlsúlyban a nemtetszik, de az biztos, hogy még sok a tennivaló.

A húsvéti ünnepek után pár nappal ezek a gondolatok fordultak meg a fejemben, és szeretném remélni, hogy a finom sonka és a húsvéti nyuszi mellett, néha arra is gondoltunk, hogy sokan vannak ilyenkor egyedül és nélkülözésben. Gazdag világunkban ez igazságtalan!

 

Hollai Hehs Ottó, Budapest


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'