Kedd, 2017. február 21., 14.03

Arcok a (közel)múltból (26.)

Régi írógépe a szerkesztőség előcsarnokának ereklyéje, noha sose volt az aradi napilap munkatársa. Más újság se sorolhatta belső köreihez. Ha nagyon akkurátusak akarunk lenni, akkor újságírónak se igazán mondhatjuk, noha olvashattuk itt-ott, főleg erdélyi kiadványokban írásait, magvas tanulmányait. Sűrűbben a ’80-as években, amikor a Korunk szerkesztője.

Ha még jobban „hasogatjuk a szőrt”, akkor az aradiság is megkérdőjelezhető. Olyan megközelítésben, hogy bár városunk szülötte, s így földink a javából, a gimnáziumba pedig a Kálvin utcába járt, pályája kiemelkedő szakaszában Kolozsvárott, Erdély szellemi fővárosában élt. De élete végéig szoros szálakkal kötődött Aradhoz és „vidékéhez”. Hazajárt, abba a faluba, ahol édesapja lelkész volt és ahol gyermekkorát töltötte, Aradon pedig két okból fordult elő évente többször is: itt élt özvegy édesanyja, itt is éltek barátai, akik figyelemmel kísérték pályáját. Itt voltak szerkesztő és tévés kollégái, akikkel folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Számukra mindig volt mondanivalója, ötlete. Na nem „felülről”, tapasztalt tévészerkesztői minőségében, vagy elnökként – jó ideig a Magyar Újságírók Románia Egyesületének (MÚRE) vezetői tisztét is ellátta, majd a Kolozsvári Területi TV igazgatója volt – hanem pályatársi, baráti minőségben.

Ha azt mondom, hogy a hazai magyar sugárzott média egyik megalapítója és alappillére volt, nem túlzok, hiszen az egyetem után rádiós, majd jó ideig a televízió bukaresti magyar adásának szerkesztője volt. Hétfőnként hallhattuk egészen mély frekvenciájú basszus hangját, azt a jellegzetes orgánumot, amely ma is a fülembe cseng, ha nevét olvasom valahol.

A határainkon túl is élénk visszhangot váltott ki az a több részből álló tévériport- sorozata, amelyben az erdélyi magyarság megmaradásának kulcsproblémáját, a gyermekvállalás kérdését feszegette, nyíltan és bátran. Az Egyetlenemsorozat talán legjobb munkája volt, noha történelmi tárgyú színpadi műveit is sikerrel játszotta a Kolozsvári Magyar Színház, illetve a Magyar Opera. Két dráma c. kötete Aradon, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában látott napvilágot.

Sokoldalú szerző volt, aki megdolgozott azért, hogy ismert és elismert legyen az írott és az elektronikus média világában. A Magyar Újságírók Szövetsége 2006-ban Aranytollal díjazta munkásságát.

Az intrikák, a szakmai irigység őt se kerülte el. Kudarcait, félreállítását érző és gondolkodó értelmiségiként nehezen élte át. Ennek feldolgozásában teológusi és filozófusi felkészültsége se nyújtott kellő vigaszt. Ezt ő maga nyilatkozta, mikor egy sajtónapi ünnepségen, Aradon beszélgettünk. De életszeretete hamar felülkerekedett csalódásán. Témát váltottunk, és ő elmesélte azt az anekdotába illő történetet, miszerint egy szilveszteri délutánon a szülőfaluja bakterének mélységes csalódást okozott. A jámbor ember azt hitte, hogy a meghibásodott készülékek javításának is szakértője, hiszen „tévés”.

Idős korára se tudott a jól végzett munka tudatában hátradőlni, megpihenni. Ekkor úgy érezhette, politikusként még hasznára lehet a magyarságnak.

A bizonyításra nem jutott ideje…

 


***

 

(Legutóbbi memoárunk Ficzay Dénes tanár irodalom- és helytörténész alakját villantotta fel.)

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas