JelenHaz
Kedd, 2019. május 21., 04.28

Az internet egyik atyjának halálára

Három napja, január harmadikán szokásos munkarendem szerint fél tíz körül leültem a számítógép elé, másnapi cikkemet megírandó.

A nap mindig tájékozódással kezdődik, ami azt jelenti, hogy rendszeresen átnézek mintegy húsz, főleg román és magyar nyelvű internetes honlapot, néha, ha úgy adódik, más nyelvűekbe is bekukkintok, bár sajnos, keveset értek belőlük. (Hogy mit ér, mennyire szükséges manapság a nyelvtudás, arról sorozatot lenne érdemes írni.)

Ott tartunk, hogy ülök a számítógép előtt, s valamelyik honlapon azt látom: december végén elhunyt, 81 évesen, az internet egyik ősatyja, Larry (Lawrence) Roberts, aki az 1960-as évek vége felé az amerikai Fejlett Kutatási Projektek Ügynökségét vezette, amelynek feladata volt az ősinternet, az Arpanet létrehozása.


***


A teljes anyagot a Nyugati Jelen régiós napilapban olvashatják. 

 

Az előfizetési feltételekről a 0257/280-751-es telefonszámon lehet érdeklődni.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'