Emberszeretet

Nem szeretném, ha bárki természetellenesnek bélyegezne, de az Arad–Nagyvárad közötti főúton elszorul az ember szíve a két oldalon sort álló, évszázados eperfákra aggatott koszorúk, a fák között épített egyszerű vagy díszes emlékhelyek láttán. Mindegyik egy-egy tragikus balesetben megszűnt élet gyászos mementója.

Igaza lehet a véleménynek, hogy a fák nem tehetnek arról, hogy talán még II. József Eperfa-programjának következtében az út szélére ültették őket, ahol a gyökereik az utat védték a vízmosástól, árnyékuk, gyümölcsük felüdülést hozott az alattuk megpihenő vándorok, ló vontatta szekerek állatai, utasai számára.. Talán éppen a leveleik bírtak a legnagyobb értékkel a selyemhernyó tenyésztés miatt.

Csakhogy azóta nemcsak a gyalogos vándorok, a lovasok, a szekerek, a selyemhernyók, hanem az eperfák fölött is eljárt az idő. A köztük lévő keskeny sávra húzott aszfaltos úton sok ezer gépjármű száguldozik veszettül naponta. Vezetőikkel gyakran megesik, hogy valami oknál fogva elveszítik uralmukat a jármű fölött, ezért esélyük sincs a szerencséhez, az élethez. A nagy sebesség közepette a két oldalt kerítésként visszafutó fák közét lehetetlenség eltalálni, ezért a természet díszei gyilkoló akadályokká válnak. A rengeteg halálos baleset miatt Nyugaton a főutak mentéről eltávolították a fákat, helyettük az úttal párhuzamosan futó homokágy próbál fékezni, életet, értéket menteni.

Nemrég hallottam, hogy hamarosan elkészül az Arad–Nagyvárad közötti gyorsforgalmú út, ami valószínűleg e fák sorsát is megpecsételi. A négysávosra tervezett, a jelenleginél korszerűbb út szélesítéséhez mindkét oldalon a fák helyére lesz szükség. Már csak abban reménykedünk, hogy az útba eső településeket megkerüli, továbbá, hogy két oldalon nem betonozott árok, hanem homokágy fogja majd szegélyezni. E bölcs döntés talán enyhíteni fogja a kivágásuk, elpusztításuk okozta fájdalmat. Mert igaz ugyan, hogy a természet a bölcsőnk, az eltartónk, az életünk, ugyanaz a természet azonban rosszul alkalmazva, értelmezve az idő előtti koporsónk is lehet. A kivágott eperfákért ültessük be a tar doboldalakat, a kihasználatlanul, parlagon álló földjeinket. Mert a tiszta levegőt, az életet adó fákra elemi szükség van, de nem az országutak mentén, ahol a rajtuk lógó koszorú-mementók láttán zokog a humánum, az emberszeretet.