Balta János

„Mély megrendüléssel és fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett fiú és drága unoka, MIKLÓS KÁROLY RÓBERT tragikus autóbaleset következtében 22 éves korában elhunyt…” – olvashattuk az október 30-ai lapszámunk Gyászjelentés rovatában.

Székelyföldön két évvel ezelőtt tett látogatásom alkalmával elkeserített a műutak gazdátlansága, elhanyagolt állapota. Héjjasfalváról a segesvári főútra kanyarodva, az utazó szinte el sem hitte, hogy ugyanabban az országban jár.

Újra meglógatják az üzemanyag-ár támogatás mézes madzagját a gazdálkodók számára. Akik néhány napig az augusztusi, előző szédítéshez hasonlóan, a legnagyobb dologidőben újra otthagynak csapot-papot, hogy kérvényükkel sorban álljanak a mezőgazdasági igazgatóságok megyei kirendeltségein.

Előrebocsátom: semmiféle érdek nem fűz a nagyvarjasi Pintér András volt RMDSZ-elnökhöz, községi tanácsoshoz, akivel az elmúlt évek során alig tízszer beszéltem.

Egyik kedves olvasónk furcsa kérdéssel állított meg: az erdélyi magyar pártvezéreket, politikai színezettől függetlenül kérdezzük meg nyíltan, honnan veszik a politikai jogot a megegyezés eltussolására, a nép egymás ellen történő uszítására?

Egyik idős olvasónk nem véletlenül panaszkodott levelében, hogy „…mert ugye, amikor van a kék jelzés, akkor egyszerre indulnak az autók meg a gyalogosok, és ebből kifolyólag történnek a balesetek…”

Nosztalgiával vegyes fájdalommal tölt el, ha nemzeti kultúránk, identitásunk kicsiny végvárainak a pusztulásáról, a haldoklásáról értesülök.

Ilyenkor, kánikulában, aki teheti, nyaralni, üdülni vagy bárhogy is nevezzük pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni kívánkozik. Akinek van hozzá elég pénze, illetve hajlandó azt rászánni a nyaralásra, elutazik valahova, mert ugye, manapság ez a trendi.

Tizenöt évi távollét után, szombaton újra az aradi Vagongyárban jártam, amelyikkel szinte negyed évszázadig kötött össze a sorsom. Méghozzá – szüleim szerint – a jó-sorsom, mivel akkoriban, 1968-ban a tornyai iskolából jeles osztályzattal kikerült fiatalember számára is, a „lelkes ipari forradalom” közepette a szakmunkásképző jelentette a biztos megélhetést.

A közterület, az értelmező szótár szerint is közlekedésre bárki által használható, köztulajdonban lévő területet jelent, ami viszont változatos módon értelmezhető.

Szeretném előrebocsátani: erdélyi magyar politikai szempontból semleges álláspontot képviselek, azaz sem az RMDSZ, sem az MPP mellett nem vagyok elkötelezve. Éppen ezért megütközve olvasom a hírt, miszerint május 25-én Erdélybe várják Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy az MPP-nek kampányoljon.

Mindig különös tiszteletet éreztem a hagyományokhoz ragaszkodó, azoknak a megtartásáért konzekvensen kiálló magatartás iránt, ami az egyik legmegbízhatóbb megtartó erő.

Mégiscsak változik a világ, az emberi felfogással együtt. E megállapítás még nálunk, a Balkánon is érvényes, ha visszagondolunk a néhány évvel ezelőtti csíksomlyói templombúcsúkra, amikor az egész román sajtó az eseményen lobogtatott magyar zászlókon lovagolt.

Soha nem gondoltam volna, hogy egy koccanásos közúti baleset helyszíneléséből másfél órás ceremóniát lehet kerekíteni.