Közterület

A közterület, az értelmező szótár szerint is közlekedésre bárki által használható, köztulajdonban lévő területet jelent, ami viszont változatos módon értelmezhető.

Példának okáért tegnap délután, amikor a házunk előtti járda és a műút közötti pázsiton parkoló francia rendszámú, ezüstszínű Opel tulajdonosától meg mertem kérdezni, miért hajtott az útszegélyen keresztül az általam vetett, gondozott gyepre, a kopaszodó, szemüveges, fekete szakállú, rövidnadrágos polgár bosszankodva förmedt rám.

Miért kötekedik velem maga is, hát nem látja, hogy csak éppen egy percre álltam meg benézni a szomszédos üzletbe? Egyébként, mi köze hozzá? Közterületen parkoltam, nem a maga birtokán. – Engem, aki bejártam egész Franciaországot akar kioktatni, hogyan használjam a közterületet – majd még ingerültebben folytatta – az ember hazajön pihenni, jól érezni magát, és mit talál, az irigykedők lépten, nyomon belekötnek…

Mikorra szóhoz juthattam volna, bevágta maga mögött az ajtót és elviharzott, meg sem hallgatva, hogy tulajdonképpen nem a parkolás ténye, hanem a helye miatt szóltam. Gondolom, egy lehetett azon sok, Nyugaton dolgozó hazánkfia közül, aki azt hiszi, ha az építkezésen való kubikolással, mosogatással összekuporgatott használt autójával hazatér a poros, az elmaradott Balkánra, rá nem vonatkozik a törvény előírása, sem a jóérzés írott vagy íratlan szabálya. Nem egyet láttam a hozzá hasonlók közül, akik nemzeti színű zászlócskával, sőt jókora lobogóval az autójukon fittyet hánytak az alapvető közlekedési szabályokra, társaságban kihívóan viselkedtek, látványosan szórták a pénzüket. Természetesen, nem a kultúra valamelyik termékére, azt még a látszat kedvéért sem igénylik. Az igényt ugyanis nem lehet megvásárolni, akárcsak a közterületet.