Nagybani balkanizmus
Péntek, 2009. szeptember 04., 21.40
Manapság, a piacgazdaságban az eladónak is, a vevőnek is érdekében áll nagybani eladásban, illetve vásárlásban gondolkodnia. Mert, ugye, a „vásárolj négyet, hogy egyet ingyen kaphass” reklámfogásnak mindkét irányban megvan a pszichológiai hozadéka. Különösen a jelenlegi világválság közepette nőtt a nagybani piacok népszerűsége, mivel itt találkozhat közvetlenül az őstermelő a kereskedővel, jobb esetben a vásárlóval. Mivel az utóbbi időben sokat hallottam az aradi nagybani zöldség- és gyümölcspiacon meghonosodott kedvező felvásárlási árakról, meg aztán most van a paradicsom, a padlizsán, az uborka stb. eltevési ideje, gondoltam, én is élek a lehetőséggel. Pénteken 8 óra tájt, amikor autóval érkeztem a nagybani zöldségpiac bejáratánál lévő útkereszteződéshez, 100 méter körzetben talpalatnyi parkolóhelyet sem lehetett találni, ezért a szerencse reményével, másokat követve, behajtottam a piachoz vezető szűk utcába. Ahol azonban már gondolni sem lehetett parkolásra. Ha az ember megállt, hátulról azonnal rádudáltak, a jobb oldalon lévő fűrészárutelep kereskedői a standjaik előtt az ő vásárlóiknak tartották a megállóhelyeket. Folytonos hátulról érkező dudálások közepette, a járókelők között haladva elérkeztem a nagybani bejáratához, ahol csak éppen a kapu volt szabad, a 8-10 autót befogadó parkoló dugig. A kapuban álló piaci megbízott határozottan integetett: vagy menjek tovább vagy hajtsak be a piacra. Mivel előre nem mehettem, bevasaltak rajtam 2 lej belépti díjat, majd behajtottam a piacra a megbízottól kapott ígérettel, hogy hátrább, az asztaloknál van parkolóhely, meg aztán a piac túlsó végén ki lehet majd hajtani. Mentem az árral, a kétoldali haszonjárművek, illetve az anyaföldre rakott burgonya, vöröshagyma, padlizsán, paradicsom, uborka, alma, szilva és mindenféle zsákban vagy ládában tárolt zöldség és gyümölcs között, a nézelődők hadával araszolva. Néhány méter után megállt az előttem haladó autó, a vezető nyugodtan bevásárolt, majd újra elindult. Jó félórámba került, amíg a parkolóhely, illetve a túloldali kijárat reményében a tülekedő emberek között az utcácska végére értem. Az ott álló betonasztalok mellett valóban találtam parkolóhelyet is, a megkérdezettek közül azonban senki nem tudott a közelben lévő kijáratról. Gyalogosan elindultam hát magam is vásárolni, találtam is portékát eleget, amit azonban messziről kellett az autóig cipelni, majd járművel újra átvágni a tömegen, hogy elérkezve a kimenetelt képező, zöldségfélékből alkotott utcácskán át újabb félórai álldogálás, lökdösődés eredményeképpen, dühtől csuromvizesen eljuthassak a bejáratig.
Amikor az ott parkoló díjat szedő megbízotton számon kértem a túlsó oldali kijáratot, határozottan intett: tessék továbbhajtani, ez nem parkoló, hanem nagybani piac. Amire majdnem mondtam neki egy cifrát, de inkább továbbhajtottam, hogy végre kiszabadulhassak ebből a nagybani balkanizmusból. Aminek egyetlen célja a nulla befektetéssel létrehozott piactérből minél több parkolói díj kipasszírozása. Az ott uralkodó állapotok, az emberek kényelme teljesen mellékes.

















Pernyávában, a belvárosból a Capitan Ignat utcán a repülőtér felé haladva, az út közvetlenül a fűrészárú piac és a nagybani zöldség- és gyümölcspiac között, a régi börtönbe vezet. Ha eladni érkezik az ember, szerintem hasznos, ha Termelői kiskönyvet (Carnet de producator) is magával visz. Egyébként ott minden nap megy a kereskedés, legnagyobb tumultus pénteken, a hetivásár napján van.
Üdv Mindenkinek! Én szeretnék erre az aradi piacra bejutni, mint eladó. Segítene valaki hogy mire figyeljek, mi kell hozzá, pontosan hol van? (cím)Nagyon köszönöm és elnézést hogy itt kérek segítséget, de olvastam hogy páran már jártak ott. én még nem. :-)
Üdv Mindenkinek! Én szeretnék erre az aradi piacra bejutni, mint eladó. Segítene valaki hogy mire figyeljek, mi kell hozzá, pontosan hol van? (cím)Nagyon köszönöm és elnézést hogy itt kérek segítséget, de olvastam hogy páran már jártak ott. én még nem. :-)
Üdv Mindenkinek! Én szeretnék erre az aradi piacra bejutni, mint eladó. Segítene valaki hogy mire figyeljek, mi kell hozzá, pontosan hol van? (cím)Nagyon köszönöm és elnézést hogy itt kérek segítséget, de olvastam hogy páran már jártak ott. én még nem. :-)
Csak gyakorló újságírók a megmondhatói, mennyi zagyvaság kerül egy riportermagnóval rögzített beszélgetésbe, szabadon elmondott nyilatkozat szövegébe. Természetesen vannak olyan politikusok, közéleti személyiségek, akiknek a szabadon elmondott szövegét szinte szó szerint le lehet írni. Egyik ilyen, Tőkés László. Hadd nem soroljam fel azokat az ismert és hiú politikusainkat, akiknek a szabadon elmondott beszédeiben hemzsegnek a bakik, a nyakatekert,. magyartalan kifejezések. Jobbára a hírértéke használható, azt részlegesen, esetleg teljes egészében át kell írni. Sokan, az újságnak lámpalázasan nyilatkozva azt hiszik, korszakalkotó dolgokat mondtak. Ha azonban a riportermagnóról visszahallgatnák, maguk sem hinnék, hogy ők, úgy mondták. Egyes politikusainknak az értelmetlen közhelyeit az újságíró kénytelen átfogalmazni, mert az elröppent szót egy perc múlva talán elfelejtik vagy másképp emlékeznek rá, az újságban viszont számtalanszor visszaolvasható. Ha a szöveg sületlenséggel van tele, az újságíró szégyene, mert azt mondják, képtelen volt helyesen, közérthetően megírni. Kívülállóként bátran állíthatom, hogy annak a bizonyos szomszédnak a szövegét sem úri jókedvében írta át a szerkesztő. Ha tényleg átírta, bizonyára jobbító szándékkal tette. Ezért viszont valakit nyilvánosan lehazudtolni, megvetendő dolognak tartom.
Tisztelt Balta Úr,
Legközelebb ha a nagybani piac környékén óhajt parkulni egy hétvégi napon,forduljon hozzám bizalommal.
1 lejért én elárulom Önnek,hogy a parkolóban nincsen hely. Ezáltal Ön is " nyer" 1 lejt- meg én is! Ugyanakkor megkímélem a fölösleges bosszankodástól..
...kedves G.M., értem én, értem, de akkor a 'tódítással' is inkább személyesen kellett volna megvádolnia az újságírót, és nem itt, a nyilvánosság előtt.
Gyalog vasarolni az manapsag mar luxus.(üzletközpontok varoson kivül vannak, ott lehet nagyobb valasztek közül valogatni es ott kedvezöbbek az arak) Ezt a luxust, hogy egy - egy kis baratsagos üzletben, csaladi hangulaban, egy szatyornyit vasaroljak, idönkent megengedem magamnak. A nagybani vasarlas, mint ahogyan a neve is mutatja-nagytetelek vasarlasara add lehetöseget.Ezt akarmilyen termeszetbarat vagyok, nem tudom a 2 kezemben cipelni.Azert van a parkolo es azert kellene civilizalt közlekedesi felteteleket biztositani az ügyfeleknek, vagy hagyjuk az egeszet.Ha jol belegondolunk a parkört csak sajnalni lehet, hisz ö sem tud varazsolni. A kaoszert nem csak ö a felelös. Namar most azt szeretnem latni, hogy ki tudja visszakapni a parkolodijat?
2003 júniusában iródott az az újságcikk.Hadd tekintsek el most az idézéstöl.Elég volt akkor az emberek csipkelődő megjegyzéseit, beszólásait hallgatni. Igérem ha legközelebb látom BALTA urat,elmondom neki.
Kati feltette az i-re a kettőspontot.
Sajnos mifelénk lehetőleg az üzlet bejáratához, ház ablaka alá, zöldségesnéni mellé szeretik parkolni autóikat a kulturált autóvezetők. Azt el sem lehet képzelni, hogy esetleg a szomszéd utcából gyalog menjenek haza, vagy a 1oo méterre levő parkolóban hagyják kocsijukat.
Én is gépkocsivezető vagyok, de sosem parkoltam eddig járdán, zöld övezeten vagy biciklisávon.
Mások ezt mért nem tudják megcsinálni?
Persze, amennyiben a piac parkolóval van ellátva, akkor nem kell felháborodni azon, hogy kocsival behajtanak. Lehet Balta úr vissza kellett volna kérje a parkolás díját, ha már nem voltak üres helyek.
Kedveskéim,én gyalog járok vásárolni.Nincs autóm.Éppen ezért elindulok -ahogy mondani szokták-idejekorán.Nem vagyok ideges, nem szoktam káromkodni. De azokat szidom,akik autóval hajtanak be a piacra
...kedves g.m., ez még mindig nem konkrét példa, csak a példa emlegetése.
Melyek voltak azok az ominózus mondatok, amelyek nem mondattak ki? És/vagy melyek voltak a szomszédban lakó családról írt féligazságok?
Ha nem tudja idézni ezeket, akkor bizony valóban csak sárdobálásról van szó.
Kedves Érdeklödö ,természetesen tudok konkrét esetet ,mivel egy közeli hozzátartozómmal esett meg , hogy olyan mondatokat tulajdonitott neki amit ö nem mondott.Szomszédomban lakó családról irt cikk is tele volt féligazságokkal.
Kedves G.M. példákkal is alá tudná támasztani az állítását vagy csak sárral dobálózik?
Kedves EP ,valóban igaza van ,hogy újságirói kötelesség tájékoztatni az embereket de aki maga is sokszor tódit esetleg olyan mondatokat tulajdonit riportalanyainak amit azok nem mondtak, akkor az ne háborogjon azon ha mások is ezt teszik.
Ez meg a balkanizmusnal is szörnyebb.A Balkanon is letezik valami rend es leteznek szabalyok,- erre itt inkabb azt mondanam, hogy a jelenlegi Romaniara jellemzö kaosz.Ezt leirni es az ujsagban megjelentetni a minimum, söt, ujsagiroi kötelesseg tajekoztatni a vasarlokat a lehetetlen allapotrol.A kedves G.M. hozzaszolo ne Balta urat tamadja, hanem inkabb tamogassa a fogyasztoi erdekek megvedeset( illteve ezek kiharcolasat!)
U.I. Tisztelt szerzö! nemcsak a parkörnek hanem a piac adminisztratorjanak is mondthatal volna egy - ket cifrat!:))
BALTA ÜR mi a baj azzal,ha tóditott a piaci megbizott? ÖN hányszor tette ezt meg ezen újság hasábjain???