Beletenyereltek a forró lecsóba

Írta:
2018. december 10. 16:26 (hétfő) /
Amikor vasárnap kora délelőtt megírtam a Négy polgármester összefog c. cikkemet, mielőtt temesvári kollégánk eseményről szóló beszámolóját  olvastam volna, erősen sejtettem, hogy „ebből baj lesz”. Mármint abból, hogy négy jelentős (Temesvár és Kolozsvár a főváros után egyenesen a legjelentősebb lakosságú és gazdasági potenciájú) romániai város képviselői új utakat szeretnének vágni a hazai dzsungelben, a másik kettő – az utóbbi években igen látványosan fejlődő Nagyvárad és az ugyancsak igyekvő, bár a helyiek által sokszor bírált Arad – pedig íme, felzárkózott melléjük. Sejtésem szerint az egész ügy a Temesvár–Arad közötti, évek óta tervezett együttműködésből, egy városi konglomeráció kialakításának elképzeléséből indult ki. Ha tévednék, hát tévedek.

***

A teljes anyagot a Nyugati Jelen régiós napilapban olvashatják. 

 

Az előfizetési feltételekről a 0257/280-751-es telefonszámon lehet érdeklődni.

Hozzászólások