Hétfõ, 2017. május 29., 05.08

A hangulat világteremtő ereje

A hangulat világteremtő ereje
A hangulat világteremtő ereje

Az utóbbi években majdnem minden húsvétot Barbadoson, a Karib-térség legtávolabbra eső szigetén töltöttem, ahol évente néhány hónapot önkéntes száműzetésben élek. Reggelente korán kelek, még a haldokló éjszaka árnyai téblábolnak a tenger felett. Mielőtt felkel a nap, a távolban szikrázó fénypontok, a szigetről menetrendszerűen távozó, behemót turistahajók nyomai a láthatár fekete tükrén. Ez már biztatást ad, hangulatot kelt, a remény sugarát küldi szemlélődésem figyelmébe, pár perc, s itt a hajnal.

A téridőnek, a matériának, azaz az anyagnak hangulatkeltő-teremtő ereje van. Mivel a téridő az anyag mozgását, alakulását, evolúcióját méri, rögzíti, egy fogalommá olvadt. Arisztotelész már időszámításunk előtt a negyedik században ír erről az Organonban, ami segédeszközt jelent. Amikor ötvenéves korában, Athénban megalapítja a Lükeion (Líceum) iskoláját, ahol peripatetikusan (körbesétálva) tanít, ő is gondolhatott a hangulatteremtésre és az oktatás fontos jellemzőjének tartotta. A líceum árnyékos árkádjai, vagy netán fái alatt metafizikáról elmélkedni – a fogalmat is ő alkotta – nemcsak azt jelenti, hogy filozófiai kategóriákról érvelnek rigorózusan. Más is történik a beszélgetések során, a kimért lépéseknek, a csöndnek, az ideáknak a természetfölöttiről hangulatteremtő erejük van. Mint ahogy mindennek, amit  érzékeinkkel, értelmünkkel megragadhatunk.

Emlékszem, milyen meghatódottan álltam évekkel ezelőtt az El Escoriálban, II. Fülöp spanyol király szobájában, ahol ötvenöt napon keresztül haldoklott. A helyiséget a kápolna mellett rendezték be hálószobának. Az ajtó mindig tárva volt, hogy a néha eszméletét vesztő uralkodó kedve szerint betekinthessen a szent helyre, közelebb érezze magát Istenhez. A cukorbeteg király fekélyes lábából néha férgek bújtak elő, de ő mereven csak a szentképeket nézte, mint aki fájdalmán ezzel próbál enyhíteni. Ugye, máris hangulatot teremtett bennünk ez a néhány sor, melyet képzeletünkkel ragadtunk meg egy pillanatra? Vajon nem ugyanez történik velünk, ha Dosztojevszkij, Thomas Mann, Spiró György, Barnás Ferenc regényét vagy Jászberényi-novellát olvasunk? A történések hangulatvilágot építenek fel bennünk. A hangulat erősebb, mélyebb nyomot hagy énünkben, hozzáköti értelmünkhöz. Ugyanaz a viszonyunk Michelangelo, Vincent van Gogh, Munkácsy festményéhez, vagy Rodin, Brâncuși szobrához, Vivaldi, Mozart, Beethoven, Kodály zenéjéhez – saját életünkhöz.

Ilyenkor reggel, a Karib-tenger hajnalban fürdő hullámain merengve az az érzés születik meg bennem, hogy a világmindenséget is a hangulat ereje teremtette.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu