Kedd, 2018. április 24., 07.50
ERGO SUM

Brutusi idők

Az államelnök felfüggesztése után a romániai politikai élet újdonsült izompacsirtái, Ponta és Antonescu önfeledten ünnepelhettek hűs fészkeikben. Talán nem sokáig, mert ismerve a politikusok inkongruenciáit, drámai fordulatokra továbbra is számíthatunk.

Múlt pénteken az RMDSZ-nek is jutott morzsányi a felkorbácsolt indulatokból. Bár ő sem szerette határtalanul az államelnököt, megdöbbenve szemlélte a Román Parlament történéseit. Vasile Blaga, a napokban leváltott szenátusi elnök beszédében az RMDSZ-hez is szólva kérte: ne vegyen részt Pontáék akciójában, ne szavazza meg Băsescu elnök felfüggesztését.

Hallgatva Blaga felszólalását, az volt az érzésem, a volt szenátusi elnök utolsó erőfeszítése, mint falról a borsó, úgy pereg le a jelenlévők tudatáról. Talán ő is érezte, az RMDSZ képviselőit és szenátorait semmi sem fordíthatja vissza elhatározásuktól. Amikor Verestóy Attila és Borbély László megjelentek az elnök felfüggesztését megfogalmazók társaságában, tudta, nem egyszerű gesztusról van szó – hanem az RMDSZ utolsó egyezkedési lehetőségeinek egyikéről.

Az elmúlt pénteken, a parlamenti felszólalások alatt Ponta félrevonult Kelemen Hunorral egy kis megbeszélésre. Nem titok, hogy az RMDSZ megérezte, nincs még minden veszve. Megérezte, hogy a miniszterelnök biztosra akar menni, Băsescut mindenáron fel akarja függesztetni. Az RMDSZ elnökének egyetlen kérése lehetett, hogy szervezetének szavazataiért meggyőzze Pontát, mondjon le az USL által javasolt választási törvényről, ahol gyakorlatilag a töredékszavazatok elvesznek. Szerintem az egyezség megtörtént. Az ellenzék 216 szavazata mellé még 40 más szavazat járult. Ebben lehettek az RMDSZ-é is.

Ahogyan az utóbbi időben fészekfoglaló szarka módjára Pontáék viselkednek, nem vagyok biztos, hogy betartják szavukat. Ha mégis, saját érdekeiket nézik, és semmi esetre sem az RMDSZ-ét. A Dâmbovița menti politikusoktól többre nem számíthatunk. 

Vége tehát a hőskorszaknak. Lealkonyulóban a kompromisszumkötések verőfényes napja.

Brutusi idők járnak.

Amíg az RMDSZ hajóját Markó vezette, a szervezetnek, mint a macskának, melynek kilenc élete van, a legkilátástalanabb helyzetekből is mindig sikerült talpra állnia. (Lehet, az erdélyi magyar ellenzék másként látta, de a gyakorlat ezt mutatta.) Az elmúlt huszonegy év alatt tizenkilencben kormányon vagy kormányközelben volt. Ez most megváltozott. És a kilátások egyelőre derűre nem adnak okot. Bár Borbély Lászlót még Băsescu elnök mondatta le, mert többek között, nem akarta aláírni a verespataki szerződést, Markó Attilát és társait – bár az igazságügy erőszálai még Băsescu kezében voltak – már Ponta alatt ítélték háromévi letöltendő szabadságvesztésre. Ami aggasztó és elkeserítő: Pontáék még annyira sem ismerik a romániai magyarságot, mint Băsescuék. Úgy néz ki, nem is akarják. Egyelőre vendettáikkal foglalták el magukat, nincs idejük, és talán nem is lesz, a romániai magyarsággal törődniük. Hacsak Antonescuék az őszi parlamenti választások után nem kapnak vérszemet, még több hatalmat akarva maguknak. Akkor újra képlékennyé válik a román politikai társadalom. Ha ez bekövetkezik, az RMDSZ hajóján, meglehet, újból felvonják a vitorlákat.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: makro / Szerda, 2012. július 11., 15.04 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

...oszt békötik a fejét eremdeszkének. Asztán gyühet a kánaán újra...
Hozzászólt: makro / Szerda, 2012. július 11., 15.03 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

maj gyünnek a fijúk!
Hozzászólt: Nagy István / Szerda, 2012. július 11., 06.58 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Az RMDSZ önmagával törődve eteti a szavazótáborát.
A szavazóbázis pedig porlik, mint a szikla, szálaira bomlik pedig szoros kévévé kellene kötni.
De ki?
Mert Borbély, Verestóy és Kelemen nem fogja.
Hozzászólt: vendeg / Hétfõ, 2012. július 09., 11.38 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A ket onimadot jol begyakoroltatta a fuligszaj.Hogyan kell egy orszagbol okrot csinalni.Meg az RMDSZ is lenyelte a bekat.

Jelen
Puskel Péter
Communitas