Hétfõ, 2018. október 22., 10.55

Márai és a pénz

Ha az íróság mesterség, akkor az íróember joggal várja el, hogy írásaiból megéljen. Ha jó mesterember, akkor tejben-vajban fürödjön, ha a szakmában deréken helytáll, akkor ne szenvedjen hiányt semmiben, ha a mesterség perifériáján tengeti életét, jusson neki is elegendő kereset hajlékra, élelemre, netán családra, úgy, mint a hozzá hasonló szintű cipészmesternek, például.

Szophoklész két talentum honoráriumot kapott egy darabjának előadásáért, ez ma körülbelül húszezer dollárnak felelne meg. (Ugye, ezért már érdemes volt drámát írni.) Cervantes viszont azon kesergett, hogy nem fizetnek eleget, a Don Quijote-ből (1629) nem tud megélni. „Hasznot akarok, mert máskülönben a dicsőség fabatkát sem ér” – állapítja meg keserűen. Regényének óriási sikere azonban nem hozott anyagi elismerést is.

Márai állandóan kesereg, pénztelenségre panaszkodik, miközben német, olasz, angol nyelven jelennek meg regényei, a kiadók nem fizetnek, sumákolnak, elhallgatják az eladott példányok számát. Naplóbejegyzéseiben minduntalan felbukkannak a pénztelenség keserű, néha kétségbeejtő helyzetjelentései. Jó mesterember volt, tehát joggal várta el, hogy a társadalom megfizesse kiváló munkáját, tejbe-vajba fürössze.

Olaszországi tartózkodása alatt többször jutott abba a helyzetbe, hogy csak egy vagy két hétre volt elegendő pénze. Az, hogy végül mégis sikerült kiverekednie a létfenntartáshoz szükségeset, mindig a véletlenen múlott– hol egy jól eladott viselt bunda, hol váratlan baráti segítség mentette ki a kutyaszorítóból.

Márai élete végéig nem kapta meg munkájáért az igazi pénzbeli elismerést. Túl elkeseredett volt, elégedetlensége pedig nemcsak fellázította a lelkét, hanem fel is őrölte.

Nem tudom, hogy élete vége felé a kanadai Vörösváry Istvánnal, akinek életművét eladta, milyen egyezséget kötött. Jelentett-e számára a kapott pénz felesége, Lola, s néhány hónappal később fogadott fia, Babócsi János halála után anyagi biztonságot.

Szeretném hinni, hogy igen.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'