Szombat, 2018. április 21., 21.51

Pikareszk

A hazai Don Quijote de la Mancha, a búsképű lovag és hű szolgája, Sancho Panza szélmalomharca a vége felé közeledik. A rostélytalan szemüveghez gyártott papírsisak tönkre ment.

Nem csoda.

A kapkodásból, terv nélkül, ad hoc gyártott dolgoknak ez a sorsuk.

Most pedig itt az újabb fejlemények.

Ponta lemondott a mini-cenzusról, majd izgatottan felkereste Isărescut, a Nemzeti Bank elnökét, hogy meggyőzze, véget vet minden politikai cirkusznak, ezentúl jól viselkedik, nem hőbörög, nem ad okot további támadásra. Az én olvasatomban ez azt jelenti, belenyugszik a megváltoztathatatlanba, elfogadja a Belügyminisztérium kibocsátotta szavazati joggal rendelkező román állampolgárok listáját. Arról nem törli a külföldön tartózkodók nevét, még akkor sem, ha ezzel mélyen elszomorítja koalíciós partnerét, Antonescu urat, aki már az Egyesült Államok bukaresti nagykövetével is konzultálni szeretne.

Vajon miről?

Arról, hogy nincs semmi természetellenes abban, ha a referendum után meg akarja változtatni a játékszabályokat? Arról, hogy mielőtt Pontával nekivágott volna Băsescu felfüggesztésének, fejetlenül, Hűbele Balázsként viselkedett? Arról, hogy az ő politikai víziója egy Don Quijote-i jelenség? Vagy netán arról, hogy őt és Pontát is felelősségre kéne vonni azért a kárért, amelyet az országnak, a román népnek okoztak?

Az Alkotmánybíróság viszont nem konzultálni akart, hanem a Velencei Bizottsághoz folyamodott panasszal. Arról kesergett, hogy túl nagy politikai nyomás nehezedik vállaira.

De vajon ki a felelős mindezért?

Miért nem döntöttek kellő időben a játékszabályoknak megfelelően?

Most ők is hibásak a kialakult helyzetért.

Nem a Belügyminisztérium egyik fontoskodó munkatársa levelének kellett volna bogarat ültetnie a fülükbe. Egyszerűen, az előre kiírt szabályok szerint kellett volna dönteniük.

Azért tekintett feléjük reménnyel az ország.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas