Fölszálott a páva

JelenHaz
Szombat, 2019. október 19., 17.30

Radcliffe

Nézem az olimpiai játékokról szóló beszámolókat, rövid tudósításokat. Valamiért nincs türelmem odafigyelni, átélni, végig izgulni az előfutamokat, a párharcot, a gyepen, vízen, vagy éppen a vízben úszó, labdát pörgető, fejest ugró versenyzők hadát, a kalapácsot repítők, a tornászok megannyi szeren történő versengését. Bár behunyom szemem, mégis azon kapom magam, hogy érdekel, ami a versengés pattanásig feszült hangulatában történik, nem a közömbösség uralkodik el felettem, hanem magam is átveszem a küzdelem szította láz és izgalom forróságát, a mindenségben megfürdő, a mindenséggel versenyzők célirányos, a mindenséget legyőzni óhajtók akaratát.

Paula Radcliffe, az angol maratonfutó a sportágban csúcstartó idei szereplése aztán ráébreszt, mi az, ami minden közömbösségem ellenére mégis felkavar, hatalmába kerít, lenyűgöz, s magával ragad. Ez a csodálatos asszony ébreszti fel bennem a gondolat erőtől duzzadó tigrisét, s fogalmaztatja meg velem a győzelem akarásának semmivel össze nem hasonlítható ízét, gyönyörét, hatalmát  és ugyanakkor a magányosan küzdő kétségbeesett pillantását. Hiszen, aki a mindenkori rajtvonalhoz áll, azzal a szent elhatározással, hogy elsőnek ér a célba, a rajt kezdetét jelző pisztoly eldördülésekor hirtelen arra döbben rá, hogy mennyire egyedül van vállalt feladatának, kitűzött céljának az elérésében. Mert egyesegyedül neki kell bizonyítania. Egyesegyedül neki kell megküzdenie a győzelemért. S ha a lövés csattanásának századmásodpercében véletlenül hátra pillantana, éles sikolyra hasonlító felismeréssel kéne megállapítania, hogy senki de senki sincs, aki segítségére siethetne. Akkor, abban a pillanattöredékben döbben rá, valóban mire, milyen rettentően nehéz feladatra vállalkozott.
Úgy érzem, a regényíró is Radcliffe-hez hasonló.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'