Csütörtök, 2018. december 13., 09.13
ERGO SUM

Rossz úton

Csúnya, alattomos, a tiszta ész logikáját megcáfoló események szemtanúi lehettünk az elmúlt héten. 

Pedig szerdán már csitulni látszott a csatazaj, a szenvedélyek hömpölygő áradata a Dâmboviţa betonpartjai között megapadt, a Bucegi-hegységben keletkezett (azóta újragyulladt) erdőtüzeket is sikerült megfékezni, amikor, mint derült égből a villámcsapás, megszületett a Román Alkotmánybíróság határozata, hogy a felfüggesztett elnök menesztését célzó referendum eredményéről szeptember 12. után hajlandó dönteni (másnap augusztus 31-re változott e dátum). Minekután az Alkotmánybíróság volt az, aki igényelte a kvórumot, a kormány pedig a referendum előtt megadta a szavazók számát, most mégis azt kérte tőle, augusztus végéig tisztázza az ország szavazati joggal rendelkező állampolgárainak számát.

Azaz tartson mini cenzust.

Az Alkotmánybíróság részéről ez teljesen érthetetlen „deux ex machina” volt. Nem elég, hogy a Băsescu elnököt és a PDL-t támadó USL minden el- és el nem képzelhetőt megjátszott, hogy eltávolítsa az államfőt, a fenti utasításával, úgy néz ki, az Alkotmánybíróság is elvesztette igazságos döntéshozó szerepét.

Mi történne azzal a bíróhármassal, aki egy futballmérkőzés idején megváltoztatná az érvényben lévő játékszabályokat, s azok alapján ítélkezne? Kő kövön nem maradna a sportarénából. De ők sem úsznák meg szárazon.

Hallgatom, látom az újra felhevült kedéllyel érvelőket. Szillogizmusukban mindig becsúszik egy hamis alany, vagy állítmány, ami magát a következtetést teszi igaztalanná. Újra táborokra oszlik az ország, hiába próbálja kivonni magát Ponta a vitából, azzal, hogy az államfő és a PDL interpellációira és vádaskodásaira már nem hajlandó válaszolni.

Csak az nem veszi észre, aki nem akarja, hogy a Ponta és Antonescu kiharcolta újabb időhalasztás nem tesz mást, mint felőrli, nap mint nap gyengíti Băsescu és a PDL erejét. Majdnem mindenkit leváltottak, félretettek, aki a régi kormánnyal, vagy a hatalmon volt párttal kapcsolatban állt.

De mégis dúl a harc. A tévéstúdiókban, az utcán, a kulisszák mögött. Mit számít, hogy közben romlik az ország gazdasága, s a nehezen megszerzett nemzetközi tekintély falai omladoznak, hogy mélyzuhanásban a lej, a befektetők hanyatt-homlok menekülnek, tovább halasztódik a schengeni csatlakozás, hogy…

Úgy néz ki, politikusainkat nem érdeklik a fenti tények. Mintha nem az ő országukat érintenék, nem az ő népük lenne napról napra szegényebb.

Rossz úton járnak. Elfelejtették, hogy tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Murvai Miklós / Kedd, 2012. augusztus 07., 14.32 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Egyáltalán nem a kancsi sorsa feletti siránkozásról szól az írás, hanem arról az esztelen és erkölcstelen hatalmi harcról, amely felörli a román politikai életbe vetett maradék bizalmat is. A "küzdő" felek nem válogatnak a lejárató érvek és eszközök között, így önmaguknak is ártanak.
Hozzászólt: kus-kus / Hétfõ, 2012. augusztus 06., 16.01 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nem kell Base-t sajnálni, de azért az megállapítható, hogy ez a vörös bagázs cinikusan,és végérvényesen teszi tönkre az országot.
Hozzászólt: Bandi / Hétfõ, 2012. augusztus 06., 12.33 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Boszormenyi ur!!! En ugy erzem az eszmefuttatasabol,ez a halatlan nep,minden ok nelkul akar megszabadulni T.B-tol.Ez a kiskaliberu diktator, igenis minden elkepzelhetot megtett annak erdekeben,hogy ide jusson. On utolso mondataban szepen megfogalmazta a lenyeget (de T.B.milyen tiszta egyenes uton jar?) Ilyen meggondolas alapjan az 1989-ben tortenteket is csak egyenes uton kellett volna megoldani----de LEHETSEGES VOLT?--Ne sajnalja T.B.-t,osszehalmozott eleget ahoz,hogy meg unokainak-unokai sem fognak szukseget szenvedni!!!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'