Chirmiciu András
Franciaország bekeményít Romániának. Akárcsak néhány évvel ezelőtt Olaszországban, a biztosítékot ismét a Romániából származó romák/cigányok elszaporodó bűncselekményei csapták ki. Párizsban 150%-kal emelkedett a – főleg kiskorú – cigányok által elkövetett bűncselekmények száma. ![]()
Tőkés László tusványosi nyilatkozata alaposan felkavarta a kedélyeket. A vérszemet kapó PNL, PSD és a közülük kivált kormánypárti „függetlenek” megtorlásért kiáltanak a „hírtelevíziókként” futó vuvuzelák fülsüketítő zajában. ![]()
2007-es csatlakozásánál Románia három célkitűzést fogalmazott meg az EU-s integráció folytatására: megszüntetni az igazságügy brüsszeli monitorizálását, csatlakozni a Schengen-térséghez, illetve az euróövezethez. ![]()
Magyarország a nemzetközi valutaalap (IMF) hitele nélkül maradt, miután az Orbán kormány nem tudott megegyezni az IMF szakértőivel a költségvetési deficit lefaragásáról. ![]()
Manapság a nemzetek közötti háborúk helyét – szerencsére – átvette a sport, különösen a labdarugó-világbajnokságok. Manapság a népek nem a frontokon harcoló katonákkal azonosulnak, nem ők jelképezik a hazáért tett áldozatot, hanem a sportválogatottak. ![]()
Lomtalanítandó azonban bőven van még. Tăriceanu kormányzása idején az állami szféra létszáma majdnem megduplázódott, a 2004-es 800 000-ről a 1,4 millióra. ![]()
Spanyolország győzelmével elhallgattak a fülsiketítő vuvuzelák. Az első Afrikában rendezett foci VB jellegzetes, 100%-ban afrikai kellékei voltak. A labdarúgás egy hónapos ünnepsége alatt a legtöbb tévénéző számára alighanem idegesítő, az afrikaiaknak viszont élő hagyomány. ![]()
Nemrég Románia megkapta a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelének újabb részletét, melyből az állam fedezni tudja egy ideig a közalkalmazotti béreket, nyugdíjakat és szociális juttatásokat. ![]()
Az áradások
visszatérő jelleg ellenére a védőgátak megerősítésére legjobb esetben az utolsó
pillanatban kerül sor, amikor közeledik az árhullám. Amúgy sem a helyi, sem a
megyei, sem az országos hatóságok nem fordítanak figyelmet a védőgátak
megerősítésére, a mederszabályozásra és általában a megelőzésre. Hány konkrét
árvíz-megelőzési program született az utóbbi években? Hány EU-s pályázatot
adtak le e célból? ![]()
Európa nagy kihívás előtt áll: alapjaiban kell megreformálni a fenntarthatatlanná vált szociális rendszert. ![]()
Ha nem sikerült a nyugdíjak lefaragása, jöjjön az áfaemelés: döntött a kormány. Kérdéses azonban, hogy ezáltal sikerül-e betömni a lyukakat. ![]()
Aligha akad olyan ember Romániában, aki ne kívánna gondozott zöldövezeteket és tiszta környezetet. Aligha akad olyan, aki örvend, ha jön az árvíz. Aligha akad olyan erdélyi magyar, aki a kisebbségi iskolák elsorvadását kívánná. ![]()
Be is mutatkoztunk. A magyarságnak és a románságnak egyaránt. Sőt, saját magunknak is. ![]()
Kritikus évtized előtt állunk, olyan időszak előtt, amely hosszú távra határozhatja meg Európa sorsát, állítja a Cambridge-i egyetem egyik professzora. Aki szerint egy évszázad sorsát annak második évtizede dönti el. ![]()
















