Jogszabályok
Abszolút többség szükséges a polgármesterek megválasztására. Kis létszámú község, vagy nagyváros, a legitimitás megköveteli, vélték korábban a honatyák Véleményük tavaly változott: a megyei tanács-elnökök megválasztásához elég a relatív többség, noha jóval népesebb közösségek élére kerülnek!
A több millió szavazattal megválasztott – azaz legnagyobb legitimitással rendelkező – államelnök menesztésére kiírt népszavazás érvényes függetlenül a részvételi aránytól. Nem ilyen egyszerű az eset a néhány száz szavazattal megválasztott községi polgármester menesztésénél: eme népszavazás csak akkor érvényes, ha a részvétel meghaladja az 50%-t!
Románia kormánya megbuktatásához – vagy a mindenkori államelnök felfüggesztéséhez – elég a parlament egyszerű többsége. Egy honatya elleni bűnügyi eljárás jóváhagyásához viszont kétharmados többség kell!
Ellentmondásos? Logikátlan? Vagy inkább abszurdum?
Jóllehet a vezérfonal felismerhető: a politikai oligarchia minél könnyebb hatalomhoz ju(tta)tása, illetve a kiváltságok bebetonozása.
A brüsszeli források elosztása révén a megyei tanácsok irányítása lényegesen nagyobb hatalmat jelent, mint a városvezetői tisztség. Főleg, hogy finanszírozás ügyben utóbbi éppen előbbi jóindulatától függ! Tehát minél kevesebb akadály a hatalom megkaparítása előtt, mit is számít az etika, vagy a következetesség.
Egy falusi – vagy akár városi – polgármester keménykedése legfeljebb a helyi kiskirályok érdekeit érintheti, az országos oligarchiáét aligha. Szükség esetén felülről adminisztratív eszközök alkalmazhatók ellene. Ellenben az államelnök keresztbe tehet az oligarchia önkényének: tavaly láthattuk, mekkora szüksége van óvintézkedésre..
A kormánybukás nem jelenti csak a hatalom, de nem a kiváltságok elvesztését. A bűnügyi eljárás viszont nemcsak a kiváltságok, hanem akár a személyes szabadság elvesztésével is járhat: erről a minap Năstase körül újabb törvénnyel szembeni védőfalat felhúzó SZDP-liberális-nagyromániás-konzervatív koalíció tagjai bizonyára többet tudnának mondani. Akárcsak a törvényhozói- és az igazságügyi hatalom elválasztásának szigorú betartásáról, ahogy előírja az az alkotmány, amelyre annyit hivatkoznak.












