Kőolaj-játszma
Nem hozott áttörést a
hétvégi szaúd-arábiai sürgősségi kőolajcsúcs: a házigazda nem zárkózott el
teljesen a nyugati országok kérésétől, noha napi termelése 9,45 millió hordóról
9,65-ra való emelése inkább a politikai jóindulat jelzése.
A minimális többlet – a világ termelése közel 80 millió hordó naponta – azonban még a múlt heti nigériai fegyveres összecsapások miatt kieső részt sem képes pótolni. Az OPEC-ben tömörülő többi kőolajtermelő ország viszont még a szaúdi „nagylelkűségre” sem hajlandó, egyértelműen leszögezvén, hogy eszük ágában sincs aláásni saját érdekeiket a gyakran ellenségnek tekintett Nyugat kedvéért.
A kereslet és kínálat közötti egyensúlytalanság okozta áremelkedés orvoslására a nyugatiak – elsősorban Nagy Britannia és Egyesült Államok – a kitermelés növelését szorgalmazzák. Noha sem a gazdasági, sem a tőlük elválaszthatatlan politikai megfontolások nemigen kedveznek a Nyugatnak.
Európa szerte ugyan egymást követik a tűntetések, s az egekig érő, hordónkénti közel 140 dolláros kőolaj ár (összehasonlításképpen: 1993-ban 13 dollárba-, tavaly nyáron, pedig 72-be került) immár gazdasági válsággal fenyegeti Európát, illetve – kisebb mértékbe – az USA-t. A fogyasztás mégsem csökkent számottevően: sőt, az új gépkocsik eladása tovább nőtt, szinte valamennyi EU-tagországban.
Náluk még „szomjasabb” India és főleg a szédületes gazdasági fejlődésben lévő Kína: biztos piacok, melyek bármekkora árat hajlandók fizetni a létfontosságú üzemagyagért. Eközben az OPEC országok korszerűtlen, versenyképtelen, egyoldalú gazdaságaik képtelenek megélhetőséget biztosítani a robbanásszerűen növekvő lakosságnak, s a kőolaj adja exportjövedelmeik több mint 90%-t. Aligha lennének érdekeltek a termelés fokozásával csökkenteni a kőolaj árát.
Ráadásul politikailag Kína inkább támogatja – vagy legrosszabb esetben semleges – az OPEC államokkal szembe, míg a nyugatiak – mindenekelőtt az USA – nyomásgyakorlással, szankciókkal, néhol katonai támadással viszonyul hozzájuk. Nem is csoda, hogy csupán az USA legszorosabb közel-keleti szövetségese, a világ legnagyobb termelője, Szaúd-Arábia volt hajlandó politikai gesztusra. A világ második legnagyobb kőolajtermelőjének számító Irán ellen a minap vezettek be újabb szankciókat. Sőt, a nemrég tartott nagy izraeli hadgyakorlatról nem is titkolják, hogy „bemelegítés” az iráni atomlétesítmények elleni esetleges támadásra. Tehát a perzsák részéről aligha lehet számítani nagylelkűségre. A katonai megszállás alatt lévő Irakban sem különb a helyzet, s a 10 éves embargó alól fellélegző Líbia sem kimondottan a Nyugat barátja, miközben Latinamerika legnagyobb kőolaj termelője, Venezuela az USA esküdt ellensége. Ezen országoknak csupán a tavalyhoz viszonyított áremelkedés több tíz milliárd dollárral gyarapította – külön-külön – államkasszájukat. Aligha mondanak le a kőolaj-fegyverről. Bármennyire is fenyegeti Európát.
