SM-MS

 

Megerősítette az RMDSZ-es autonómia előnyeit a kétfordulós helyhatósági választás. Csakhogy másképp, mint ahogy Markóék gondolták volna.

A szövetség ugyanis eltérő eredményeiket ért el hasonló adottságú megyékben. Szatmár és Hargita megyében elsöprő győzelmet aratott, míg Marost és – kisebb részben – Kovásznát a kudarc árnyéka borítja.

Szatmár és Maros: nemcsak a gépkocsik rendszámtáblái, hanem az RMDSZ választási szereplése is nagyszerűen tükrözi az ellentétet. Mindkettőben a magyarság aránya megközelíti a 40%-t, azzal a különbséggel, hogy a 130 000 lakosú  Szatmárnémetiben megegyezik a megyeivel, míg a 150 000-es Marosvásárhelyen 50%-hoz közelít. Magyarán enyhe előny Marosnak. Ráadásul mindkettőben a polgáriak konkurenciájával, illetve az SZDP-demokrata-liberális-nagyromániás szörnykoalíció etnikai-szavazás nyomásával is szembesültek.

Az RMDSZ mégis Szatmárban érte el legnagyobb diadalát. Míg Lokodi Edit hajszálnyi előnnyel szerezte meg Maros megye tanácselnöki tisztségét, a fiatal Csehi Árpád fölényesen nyerte meg a szatmárit. Az ellentét még szemet szúróbb a megyeszékhelyeken: Ilyés Gyula 60% körüli eredménnyel nyerte el Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, míg a sokkal nagyobb kaliberű Borbély László már az első fordulóban leszerepelt Marosvásárhelyen. Míg előbbi a románság köréből is számottevő szavazatot szerzett, utóbbi még a magyarság teljes támogatását sem volt képes megszerezni.

S alighanem itt bújik ki a szög a zsákból. Szatmáron – és Hargitában – helyileg történt a jelöltállítás. A marosiak viszont nem élvezhették az autonómiát: az országos RMDSZ rájuk erőszakolta akaratát. Borbély ugyanis elvesztette a belső jelöltállító választást, felülről mégis őt csempészték be kiskapun a lista élére. Sőt, amikor Bölöni László személyében olyan személyiség vetődött fel, amely a magyarság támogatásán túl jelentős román szavazatokat szerezhetett volna, az országos RMDSZ a szinte biztos – külső – magyar győzelem helyett tűzzel-vassal kitartott bennfentese mellett.