Kedd, 2017. október 24., 05.23

Decibelek

 
2017. szeptember 18., 17.04
Hétfõ

Szombaton fárasztó fizikai munka után, este tíz óra után úgy aludtam el, mint akit lebunkóztak.

Mégis éjfél után egy óra körül, a félig nyitott ablakon át betóduló hangos robajlásra ébredtem. Tudtam, hogy a repülőtér mellet, ahogy a sajtó írta grandiózus pop-rockkoncertek vannak. Nem volt mit tenni... Kb. három óráig nem bírtam visszaaludni és így több minden eszembe jutott.

Úgy 2 km-re saccoltam a légvonalbeli távolságot, s a negyedik emeleti lakásom ablakai nyugatra néznek tehát semmi sem akadályozta a tam-tamokat és a basszusokat. Utána is néztem a neten, azt írták 100-120 decibel hangerősséget is elérhetik, a most használatos erősítők, amiből már néhány perc is halláskárosodást okoz. Igaz azt is olvastam, hogy fiataloknál, többnyire másnapra elmúlik ez a károsodás, de nem biztos, hogy nyom nélkül. Huzamosabb ilyen hanginger olyan károsodást is okozhat, mint a zajártalom az olyan munkahelyeken, mint a repülőterek, kovácsműhelyek stb.

De hát ez a divat, a fiatalok szeretik a hangos ,,zenét” –  ha vállalják a rizikót, az az ő dolguk, vagy esetleg az egészségbiztosítóé.

De más is eszembe jutott. Mit csináltak vajon az állatok a közeli Csálai erdőben? A vaddisznók, őzikék, nyulak bizonyára addig futottak, amíg bírták szusszal. Elég csak arra gondolni hogyan viselkednek általában a kutyák a szilveszter esti tűzijátékok idején. S ha még egy este ki is bírták, mit szóltak, amikor másnap is elkezdődött az „égi háború”. Szerintem elköltöztek csendesebb vidékekre. De vajon mit csináltak azok a madarak, amelyek éjszaka nem mernek repülni, mert könnyen akadályba ütközhetnek. Azt még rosszabb elképzelni...

 

Másnap a fiamnak is megemlítettem ezt a témát, annál is inkább, mert ő ott volt a koncerten. Azt mondta semmi különös, egy megszokott koncert volt. És megnyugtatott, az ilyen erős hangfalakat nem szokták a közönségre direkt rá irányítani, hanem föléjük, s így elviselhető, sőt élvezhető is a zene. Aztán megnézte a Google Mapon és összevetve az helyszínen tapasztaltakat a térképpel, azt mondta a legnagyobb hangfal pont felénk volt beállítva, azért hallottuk olyan erősen mi is a basszusokat.

 

 

Jankó András


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu