JelenHaz
Péntek, 2019. november 22., 14.58

Egy korszak vége (2.)

 
 
2019. október 30., 18.45
Szerda

A kapitalizmus nem csupán egy gazdasági berendezkedés, hanem olyan viszonyrendszer,melynek mindig is kihatása volt és lesz az élet minden területére. Nevezhetjük egy nagyszabású, komplex világrendnek, ugyanakkor azt is állíthatjuk, hogy belső ellentmondásai miatt a kezdetektől fogva sebezhető. Legnagyobb hibája kétségtelenül, hogy az előtte létező társadalmi rendszerek ember ember általi kizsákmányolását örökölte, magáévá tette. A kizsákmányolás mérete és módszerei az évtizedek múlásával változtak ugyan, de a lényeg maradt, sőt a mennyiségi és minőségi életszínvonal-különbség a tőke tulajdonosai és a munkát elvégző tömegek között óriási lett.

Nehéz volna kitérni az utóbbi kb. kétszáz év tudományos, technológiai, ipari és más jellegű szellemi, anyagi és gazdasági folyamataira, melyek a rendszert, lényegesen átalakították. Beszélhetnénk a kapitalizmus ellen elindított harcról is, melynek egyik eredménye pl. az egy pár évtizedekig működő „álszocializmus” volt, de a téma ma már nem aktuális, mert a próbálkozás – szerencsére – elbukott, és újraélesztésére jelenleg nincs esély. Azt viszont ki kell hangsúlyozni, hogy a kapitalizmust, mint igazságtalan rendszert, azóta sem sikerült emberivé, mindenki számára elfogadhatóvá tenni. A fent idézett német közgazdász, Streeck véleménye, hogy, a kapitalizmusnak és a demokráciának, a II. világháború árnyékában összehozott házassága, lassan a végéhez közeledik. Így igaz, mert a demokrácia a többség elképzeléseit kellene hogy érvényesítse, a kapitalizmus pedig a tőke diktatúrája, egy olyan rendszer, ahol a termelőeszközök egy – mind kisebb, zsugorodó – kisebbség kezében vannak, a szélesebb népesebb többség pedig a kisebbség meghatározta feltétételek szerint kell éljen. Ami tehát az agyondicsért nyugati demokráciát illeti, évtizedek óta becsapnak minket, illetve becsapjuk saját magunkat.

A kapitalista gazdasági rendszerre legjellemzőbb adat, hogy jelenlegi  földi életünkben,  a „jóléti társadalomban”, kb. az emberiség 2 százalékának jut a javak fele, a másik felén osztozkodik 98 %, tehát a javak elosztása égbekiáltóan igazságtalan.

A rendszer bírálói rengeteg érvet sorakoztatnak, melyek a rendszert kvázi halálra ítélik. Egyik leghatározottabb és legkarizmatikusabb bírálója, a már említett Immanuel Wallerstein megállapítása szerint, a kapitalista világgazdaság egy állandó válságba került, kezelhetetlen ellentmondásai miatt. A transznacionális világcégek az emberiséget kiszolgáltatták a piac kegyetlen és igazságtalan törvényeinek, ezáltal teljes bizonytalanságot sok helyen tömeges munkanélküliséget, szegénységet teremtettek. A tőkés monopóliumok optimális működési lehetőségeit a nemzetállami politikai struktúrák is támogatják, ezáltal viszont szaporodnak a rendszer és a politika elleni támadások, szervezkedések is. Wallerstein nem tartja kizártnak, hogy a következő egy-két évtizedben elkezdődhet, akár az alternatív külpolitika rendszerek szintjén szervezkedő modellek kiépítése.

Vannak szelídebb hangok is, akik szerint a mai globalizált kapitalizmus, melynek lényege egy nemzetközi, gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális, világszintű integráció, csak működési korrekcióra szorul, jobb, humánus, és emberbaráti feltételeket kell a versenyhez megteremteni.

A korszak válságáról, a kapitalizmus bukásáról vagy esetleges életbemaradásáról, még sok pro és kontra érvet lehetne felsorakoztatni, de úgy érzem, valami nagyon lényeges, valami döntő jelentőségű tényező kimaradt az elemzésből

A mai Európa fiataljai, sőt, visszamenőleg legalább két generáció nem ismeri- hála istennek- a háború szörnyűségeit. Jó ez így, talán ez az Unió legnagyobb vívmánya. Már csak kevesen vagyunk akik, mint gyermekek, „ízelítőt” kaptunk a borzalmakból. A kapitalizmus rossz, de ha kapsz munkát, és tudsz dolgozni, túléled. A diktatúrák szörnyűek, igazságtalanok, vérengzőek, aljasak, de ha hallgatsz, ha meghúzod magad, és tudsz ügyesen bólogatni, ezt is megúszod. A háborút viszont, ha a közepébe kerülsz, és nincs egy pirinyó szerencséd, nem éled túl, elpusztulsz. A háború nem válogat, okos, buta, jó és rossz, gazdag és szegény, mindenki áldozata lehet a háborúnak. És legtöbbször semmiért, mert az ember azért lett a teremtés koronája, mert gondolkozik és tud beszélni. E kettőnek a birtokában, mindent, de mindent meg tud (na) oldani, mindenre találna megoldást. A háború erkölcsi, és ún. jogi igazolhatóságát, történelmünk folyamán évszázadok  óta vitatják, sajnos majdnem mindig  igazolták ! Még az egyház is, még a nagyeszű filozófusok is. Miért? Nem tudom. Egy dolog azonban biztos, a kapitalizmus a háborúk éltetője, a rendszer szinte követeli a háborúk állandó jelenlétét. És ezért, ha semmi másért nem, buknia kell! Jönnie kell végre valami igazán emberinek, valaminek, ami védi az embert, mert a legnagyobb ajándék, amit az univerzumtól, vagy Istentől kaptunk, az élet. Fegyverrel kiontani egy másik életet, valami haszon, vagy érdek miatt, ez olyan szörnyűséges, amit normális emberi gondolkodás nem tűrhet el. És mégis! A világ fegyveripara az egyik legjobban jövedelmező kapitalista vállalkozás.

Ellentmondásnak tűnik, hogy bár a XX. századhoz viszonyítva, a jelenlegi század békésnek indult, és százalékban és a GDP-kiadásokhoz mérten csökkent a fegyverkezés összege, a tényleges összeget tekintve viszont soha nem költött annyit fegyverekre az emberiség, mint most. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRi) adatai szerint a tavalyi évben ez kb. 1822 milliárd, tehát közel kétbillió dollárt költöttünk fegyverekre. Ennek a számnak a hátterében az is ott van, hogy a mi, európai fegyvereinkkel gyilkolják egymást a Közel-Keleten és főleg az a tragédia, hogy a világ nagy részén még mindig kimondhatatlan nyomor uralkodik. Hát ezért nem szívlelem a kapitalizmust, és úgy érzem, ennek a korszaknak buknia kell.

Hollai Hehs Ottó, Németország

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'