Szerda, 2018. szeptember 19., 10.43
Olvasóink írják

„Egy lépés volt csak az ég”

Gyermekkoromban, a nyolcvanas években, azon szerencsések közé tartoztam, akik néha szüleimmel együtt kisútlevéllel átjuthattam a kádári Magyarországra. Elképesztő volt a gazdasági és a felfogásbeli különbség a mi sötét ceaușescui Romániánk és a szocializmus legvidámabb barakkjának mondott Magyarország között.

Azokban az években semmit sem tudtunk a már megpuhult Kádár-rendszer valódi eredetéről, amely vérben fogant, a mártírok vérében, akik áldozatul estek a törvényszintre emelt, jogi alapon működő, megtorló halált osztó gépezetnek. A rezsim a saját legitimálása érdekében „fasiszta ellenforradalomnak” titulálta az 1956-os szabadságharcot, és lassú elpuhulása ellenére 1956 mindvégig megkérdőjelezhetetlen pont volt számára. A hatvanas évektől kezdetét vette a feledés politikája, amelynek sikerült egy tudatlan társadalmi réteget szülnie. Ennek eredményeképpen egy Magyarországon élő ismerősöm is 1989-ben, Nagy Imre újratemetése után megdöbbenve vette tudomásul, hogy a „reakciósok” újra hatalomra kerülnek, a régi pártkáderek elárulják a kommunista eszmét és a kapitalizmus útját járva hamar meggazdagodnak.

Ha a magyar többség tudatlanságban maradt 1956-ot tekintve, szerencsére akadtak felvilágosult, józan emberek is. Példaértékűen állapította meg egyikük, hogy nekünk, magyaroknak számos nemes eszme csak a „majdnem” szintig jutott el.

A magyar nép igazságérzete, szabadságszeretete és bátorsága sajnos nem volt elegendő a végső diadalhoz, mivel az összefogás hiánya, ötvözve a külső erőviszonyokkal, nemzeti tragédiák sorozatához vezetett. Ezt igazolja Mohács, 1848–49, Trianon, az 1954-es foci-vb döntő és 1956, amikor valóban „egy lépés volt csak az ég”, ahogyan Máté Péter énekelte.

Hajtsunk fejet ‘56 hőseinek, és próbáljunk meg összefogni, hogy az a bizonyos utolsó lépés sikerüljön minden történelmi korban!

 

Luda Gábor, Temesvár


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Laci / Vasárnap, 2017. október 22., 22.57 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Pedig elég tragédia volt,amikor is Puksásék vezettek 2-0-ra és a végén kikaptak 3- 2-re,és egyhamar ilyen lehetőség nem lesz.
Hozzászólt: Sanyi / Vasárnap, 2017. október 22., 20.24 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

\"A magyar nép igazságérzete, szabadságszeretete és bátorsága sajnos nem volt elegendő a végső diadalhoz, mivel az összefogás hiánya, ötvözve a külső erőviszonyokkal, nemzeti tragédiák sorozatához vezetett.\" --> \"az 1954-es foci-vb döntő\"
Egy foci vb dontonek sok koze van a felsorolt dolgokhoz... Es ha ebbol csinalunk nemzeti tragediat, akkor lehet, hogy egyszeruen csak tul butak vagyunk.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'