MOL Winter EVO
Vasárnap, 2019. január 20., 04.30

„Einstein és Newton is hülye”

 
2019. január 09., 18.20
Szerda

Az indiai tudományos konferencia minden évben tud meglepetéseket okozni. A mostani azonban az előzőkön is túltett- olvassuk a hvg.hu-ban.

Egy tudományos konferencia hallatán az ember joggal gondolhatja, hogy az ott elhangzottak választ adnak a világot izgalomban tartó kérdésekre. Ez sok helyen így is van, Indiában azonban egész máshogy értelmezik a tudományt, és vele a világegyetem működését.

A BBC tudósítása szerint az idei Indiai Tudományos Kongresszuson főleg Isaac Newton és Albert Einstein kerültek célkeresztbe, ugyanis a jelenlévők élesen kritizálták őket és felfedezéseiket. Az esemény eddig is bővelkedett a hajmeresztő kijelentésekben, de a mostani feltette az i-re a pontot. Néhány erős megállapítás az indiai akadémikusok részéről:

Néhány, a jelenlévők közül egy ősi hindu szövegre hivatkozva azt mondta, az őssejtkutatás már évezredekkel előtt létezett.

Az Andhra Egyetem kancellárhelyettese az ősi hindu világ egy démonjáról, Ramayanáról szólva azt pedzegette, az „uralkodó” komplett leszállópálya-hálózatot üzemeltetett a mai Srí Lanka területén, emellett repülőgépei is voltak, szám szerint 24 különböző.

Egy másik kutató azt javasolta, hogy Einstein gravitációs hullámait Narendra Modi, azaz miniszterelnöki hullámokra nevezzék át.

Az AFP hírügynökségnek nyilatkozó főtitkár szerint komoly probléma, hogy felelős személyek ilyen kijelentéseket tesznek, pláne egy ilyen eseményen. Egyébként a kormányfő, Narendra Modi sem veti meg az efféle nyilatkozatokat. 2014-ben arról beszélt, hogy a plasztikai műtéteket Indiában találták fel, amit az elefántfejjel rendelkező hindu istenség, Ganesha is bizonyít. (-r -a)

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'