Esély

Írta:
2010. január 7. 18:06 (csütörtök) /

Akárcsak a korábbi néhány alkalommal, az RMDSZ ismét rossz lapra tett az legutóbbi választáson, mégis nyert. Kormányra jutott, ahonnan sokkal hatékonyabban lehet megvalósítani elképzeléseiket, jobban lehet támogatni az erdélyi magyarságot. Hát igen, a politikába is kell egy kis szerencse. 

Az már más kérdés, hogy ha a kampányban semleges maradt volna, elkerülhette volna a kínos magyarázkodást az átállásért.

A kormányszerep vállalás ráadásul bőségesebbnek ígérkezik, mint bármikor. 3 miniszteri tisztség, 5 prefektus (ebből 4 Erdélyben), 10 alprefektus (8 Erdélyben) megvan, számos államtitkári és megyei igazgatói pozíció megszerzése még hátra van. Mivel a PD-L és az RMDSZ hatalmi bázisa egyaránt Erdélyben van, mindkettőjüknek itt vannak erős szervezetei, érthető módon mindkettő az erdélyi megyék tisztségeiért versenyez. A reálpolitik azonban mindkettőtől megkívánja, hogy vállaljon kevésbé vonzó falatokat is. A miniszteri tárcák elosztásánál így egyeztek meg.

Eddig maximum 4 prefektusi tisztség (Erdélyben 3-at) jutott a magyarságnak, most viszont 5. Aligha meglepő, tekintettel arra, hogy most csak két párt osztozkodik a tisztségeken, nem négy, mint 2005-ben, az RMDSZ-nek tehát kisebb koalíciós partnerként is nagyobb hatalmi szelet jut, mint korábban.

Ami egyértelműen pozitív az erdélyi magyarság számára. Különösen a szórványban, ahol kevés a választott tisztség, s a magyarság sokkal inkább szorul rá a politikailag kinevezettek támogatására. De azokban a megyékben is fellélegeztek, ahol az RMDSZ jelentős választott tisztségeket nyert. Bármilyen ügyesek a helyi vezetők, terveik kivitelezéséhez kétségtelenül jól jön a politikai hátszél, mivel a projektek anyagi és hatalmi támogatása Romániában nemcsak szakszerűségüktől függ, hanem a politikai színezettől is. Válságos időkben mindez fokozottan érvényes.

A lehetőség tehát megvan az erdélyi magyarság számára. Ezután csupán ki kell használni. Konkrét elképzelésekkel, életképes fejlesztési tervekkel, melyek révén településeink, iskoláink, intézményeink, kultúránk, egyszóval az erdélyi magyarság előrehaladhat. Ha már a szerencse is kedvez, ki kell használni az esélyt.

Hozzászólások