Felfüggesztés

2011. november 22. 15:18 (kedd) /

A hazai politikai élet színpadán új színmű bemutatását jelentette be az ellenzék.

Címe: Traian Băsescu tisztségéből való felfüggesztése.

Mivel egy hasonló politikai játéknak négy évvel ezelőtt már részese, szemlélője lehetett az adófizető polgár, e hírre ezúttal nem kapja fel – beállítottsága szerint – örömmel vagy mérgesen a fejét.

2007-ben a politikusoknak még volt annyi hitelük, hogy el tudták hitetni a szavazókkal: az államfő leváltható, s a hatalom sem félt, tudta: rendelkezik elég eszközzel elsőszámú vezetőjének megvédéséhez.

Akkor – ki ne emlékezne rá? – a parlament (az RMDSZ segítségével is) igent mondott Băsescu elzavarására, menesztése azonban pünkösdi királyságnyi időtartamra rövidült: hajóskapitányunk drága népéhez fordult, drága népe pedig egy népszavazás segítségével visszaadta neki a Cotroceni (volt) királyi palota köztársaság-elnöki trónját. 

Most más a helyzet.

Már csak azért is, mert az RMDSZ nem támogatja az ellenzék kezdeményezését, s aligha hihető, hogy a Tőkés László híveihez tartozó magyar pártok és szervezetek csatlakoznának Victor Ponta és Crin Antonescu indítványához.

Márpedig a magyar honatyák szavazata nélkül a parlamentben nem gyűlhet össze 50 százalék + 1 arányú szavazat, még akkor sem, ha a képviselők és szenátorok egyharmada aláírja a kezdeményezést.

Ám még ebben az esetben is szükség lenne az Alkotmánybíróság jóváhagyó bólintására, ami, ismert okoknál fogva, igencsak megkérdőjelezhető.

Másként állnának a dolgok 2007-hez viszonyítva, ha valamilyen politikai földrengés vagy csoda folytán a parlament mégis felfüggesztené tisztségéből az államfőt.

Hisz ha Băsescu most fordulna drága népéhez azért, hogy nyilvánítsa semmisnek a parlamenti döntést, megtudhatná, hogy drága népének döntő többsége már nem kívánja őt a Cotroceni palota bársonyszékében látni.

Nem valószínű azonban, hogy idáig fajulnának a dolgok.

Bizonyos elemzők szerint a felfüggesztési terv egy új ellenzéki keresztes háború kezdetét jelenti, mások azt állítják, hogy bumerángról van szó, megint mások úgy vélik, hogy imázs-kérdés az egész: az ellenzék is jól tudja, hogy kezdeményezése megvalósíthatatlan, de színpadra áll, hogy mindenki láthassa: eléggé életerős ahhoz, hogy megnyerje a jövő évi választásokat.

Hozzászólások