https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Hétfõ, 2019. szeptember 23., 12.35

Férfiak napja

Egy román közmondás szerint miközben a ház ég, a vénasszony fésülködik. Igaz mondás, bölcs mondás – igencsak találó hazai valóságunkra –, mely most a Hivatalos Közlöny, tehát a leghivatalosabb hírforrás egyik márciusi számát böngészve jutott eszembe.


Hiszik, nem hiszik, abban pedig az áll, hogy bizonyos bukaresti urak kitalálták és javasolták: a nők napjának mintájára be kellene vezetni a férfiak napját is. És az említett bukaresti urak nem is tétlenkedtek: úgynevezett civil kezdeményezésre ki is dolgoztak egy törvénytervezetet, amelyet felterjesztettek a parlamenthez.

Aki kíváncsi szövegére, el is olvashatja a Hivatalos Közlöny márciusi, 217-es számában, mely szerint a nagy napra minden esztendőben május ötödikén kerülne sor, első alkalommal tehát holnaphoz egy hónapra. A jogszabálytervezet indoklása szerint ugyanis méltánytalanságot, diszkriminációt jelent az, hogy csak a hölgyeknek van saját ünnepnapjuk, ám még az sem teljes értékű, hiszen március nyolcadika nem jelent munkaszüneti napot is. A javaslat az, hogy mind a nők napját, mind a férfiak törvény által kimondandó napját nyilvánítsák hivatalos munkaszünetté. Aminek szükségességét az említett bukaresti urak azzal is alátámasztják, hogy Romániában sokkal kevesebb a munkaszüneti nap, mint más országokban. Hiszen, mondják a törvénytervezet indoklásában, az év 365 napjából mi csak nyolcszor maradhatunk otthon a szombatokon és vasárnapokon kívül, míg a szlovének 18-szor, a szlovákok 15-ször, a lengyelek 12-szer, az osztrákok 15-ször, a franciák 11-szer, és így tovább, és így tovább az alapos dokumentáció. Márpedig a szabadnapok hozzájárulnak a dolgozók stresszállapotának javításához, ezen pedig el kellene gondolkodniuk a törvényhozóknak. Ahhoz pedig, hogy elgondolkozzanak ezen, a kezdeményezők – tíz bukaresti férfisoviniszta – azt ígérik, hogy záros határidőn belül, lehetőleg már május ötödikéig, százezer aláírást gyűjtenek, ezzel bizonyítva, hogy javaslatuk széles népi támogatottságnak örvend.

Nos, kérem, én nem akarok állást foglalni abban a fogas kérdésben, hogy legyen-e férfinap vagy ne legyen, elvégre a március nyolcadikát kivéve a kalendárium mindegyik napja a miénk, egyes helyeken pedig régóta kitalálták már, hogy március kilencedikén tartsanak férfinapot. Az is lehet, hogy ha van anyák napja, az apák is megérdemelnének egy külön ünnepnapot, hiszen az a gyerekeknek is kijár június elsején. Az a gyanúm azonban, hogy az egész cécó nem egyéb kereskedelmi fogásnál. Tavaly ugyanis egy ismert sörgyártó cég jött elő először e javaslattal, mely az idén is csatlakozott e kezdeményezéshez, s ha megszavazza a parlament, ha nem, ő megrendezi a férfinapot Bukarestben és több nagyvárosban is május ötödikén, amitől azt reméli, hogy a tavalyihoz viszonyítva tíz százalékkal emeli a sörfogyasztást. Ami nemcsak profitot hoz, de nemes cselekedet is, hisz Románia még lemaradt az uniós országoktól az egy főre számított sörfogyasztás tekintetében.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'