JelenHaz
Hétfõ, 2019. augusztus 19., 04.43

Főnixmadár

Tavaly májusban az RMDSZ padlón volt, amikor az erdélyi magyar választópolgárok kétharmada fordult szembe vele az államelnök menesztése kapcsán. Azóta viszont a szövetség összeszedte magát, s folyamatosan erősödik: az EP-választáson már csak a magyarság 38%-a fordított hátat neki.

A helyhatósági választásokon még jobban szerepelt, s csupán a magyar szavazatok 18%-t vesztette el. Ráadásul úgy, hogy közben rendszeres magyarországi-, erdélyi magyar- és román támadások érték.

Az RMDSZ valós túlélési bűvészmutatványt hajtott végre. Az erdélyi magyar választók bizalmának ily módú visszaszerzése nem mindennapi teljesítmény. Főleg, hogy konkrét politikai eredményeket nemigen ért el az utóbbi 4 évben: Székelyföld továbbá is az ország egyik legszegényebb vidéke, az erdélyi infrastruktúra sem igazán fejlődött, – az autópálya különösképpen nem – az autonómiáról nem is beszélve. Jóllehet az „együtt az autonómiáért” volt a 2004-es kampány szlogenje. A szövetségen belüli reform sem valósult meg, többnyire ugyanazok a régi arcok indulnak most is.

A bizalom-visszaszerzés mégis töretlen. A szövetség ugyanis tanult a hibákból, nem ismételi meg azokat. Például távol tartja magát a 322-ek koalíciójától. Rájött, hogy a korruptak felkarolása egyszerűen összeegyezhetetlen az erdélyi magyarság értékrendjével, amely átlát a „jogállamiság védelme”, „emberi jogok biztosítása” és hasonló szlogeneken. Sőt, saját malomköveit is háttérbe szorította: ki hallott az utóbbi időben Nagy Zsoltról vagy Verestóy Attiláról? Az RMDSZ kerüli a másfél éve tartó, s a napokban felerősödő PNL-PSD-PDL kölcsönös bemocskolástól is. A kormányzati komolyság előnyösebb képet fest, mint az olcsó, önérdekű politikai acsarkodás.

A polgáriakkal, Tőkés Lászlóval is leültek tárgyalni. A megegyezés kudarcáért aligha az RMDSZ merevsége az egyetlen felelős. Sőt, az MPP követelései alighanem a szövetség malmára hajtják a szimpátiát. Az emelkedő tendencia közepette, az RMDSZ bizakodóan készül a novemberi választásokra.

Ügyes lavírozási stratégiájával az RMDSZ kimászott a hullámvölgyből, s a túlélés mestereként járul az urnák elé. Ernyő nélkül, fakultabb ígéret-tarisznyával, de annál bizakodóbban.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Árpád / Csütörtök, 2008. szeptember 25., 09.35 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

MARKÓ BÉLA
Egy elmaradt egyezség története.

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0838&article=2008-0921-1901-18BTSV
Hozzászólt: Nagy István / Szerda, 2008. szeptember 24., 07.34 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

"csupán a magyar szavazatok 18%-t vesztette el." - tárgyi tévedés! A magyar szervezetek jelöltjeire szavazók 18%-át a helyes!

Verestóy Attila Hargita megyei RMDSZ-szenátorjelölt!

Tőkés Lászlóval NEM ültek le tárgyalni. Az általa megbízottakkal sem, azokkal is csak alkalmi beszélgetéseket folytattak!

Az RMDSZ ügyes lavírozását nagymértékben segíti Szász Jenő, azzal, hogy saját játékszereként fojtogatja szorító markában a Magyar Polgári Pártot.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'