Péntek, 2008. november 21., 10.41 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja

Fordulópont

  
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.00

Fagypont a nyári kánikula kellős közepén? A Grúzia elleni orosz agresszió nyomán rohamosan hidegül el Moszkva és a Nyugat viszonya, két évtizede nem látott mélypontra süllyedve. 2008 augusztusa fordulópontnak ígérkezik Oroszország és a Nyugat, illetve Európa és az USA közötti viszonyban.

A nyugati álmokat dédelgető Grúzia lerohanásával, majd a franciák által kialkudott fegyverszüneti egyezmény megszegésével a Kreml a maga megszokott nyers módján jelezte: milliméternyit sem hajlandó engedni „befolyási övezetéből”, s ezért újabb Hidegháborút is hajlandó elviselni. Moszkva kettős védelmi vonalat épített ki 1945 után: a volt szocialista országokból álló külső vonal azonban elesett, amikor a Kreml erőteljes ellenezése ellenére a kilencvenes években ezen országok csatlakoztak a NATO-hoz és EU-hoz. A Baltikum elvesztése után a függetlenné vált egykori szovjet köztársaságokból (Baltikum, Belorusz, Ukrajna, Moldva) álló második védővonal Nyugat általi bevételét a Putyin alatt felerősödött Oroszország azonban semmiképpen sem tűri. Természetesen jó orosz hagyománynak megfelelően fittyet hányva az érintett országok lakosságának akaratára.

A Moszkvával szemben korábban oly elnéző Régi Európa szemléletében is mély változás észlehető: Nicolas Sarkozy sürgősségi EU csúcsot hívott össze hétfőre, s a többiek is fokozatosan keményebb hangon ítélik el a Kreml viselkedését. Nevén is nevezik a gyereket: a Moldovai Köztársaságot, illetve az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet említik a következő orosz agresszió célpontjaiként.

Régi Európa visszatér/visszakényszerül az USA, illetve Új Európa ölébe? Az utóbbi időben Moszkva felé kacsingatva roppant kritikusan lépett fel az USA-val szembe, miközben kézlegyintéssel, a keletiek frusztrációja, történelmi oroszfóbiája címen utasította el a lengyelek és baltiak figyelmeztetéseit. Grúzia esete ráébreszteni látszik a nyugati Régi Európát: Bushék kisiklásai ellenére, mégis arra az USA-ra kellene orientálódjon, mely végül is biztonságát és felvirágzását szavatolta 45 éven keresztül, s nem Moszkva felé. A történtek ugyanis a néhány éve éppen az USA iránti elkötelezettség miatt letolt Új Európát igazolják.
 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Mihály Lehel / Péntek, 2008. augusztus 29., 20.41

A ruszki vezetők saját maguk alatt vágják a fát!!
majd ha a nyugati és amerikai tőke hírtelen kiszalad az országból,és a rubel 200-300%-al fog kevesebbet érni,akkor a saját népükkel gyűlik meg a bajuk!!
Piaci hírek szerint rohamosan csökken az orosz devizatartalék!!!