JelenHaz
Hétfõ, 2019. december 16., 04.30

Hiány

Mondják, hogy idén ősszel – meg télen, jövő tavasszal és nyáron, szóval az egész 2008–2009-es tanévben – országszerte 55 ezer egyetemista, azaz az igénylők jó egyharmada nem kap szállást a diákotthonokban. Nem kap, mert nincsenek helyek, nincs elég diákotthon.


Sok az eszkimó, kevés a fóka. S így megyen ez, szinte mióta világ a világ: az „átkosban” sem volt elég hely az otthonokban, sok főiskolás akkor is albérletbe kényszerült, bár akkoriban viszonylag több hely volt a mostaninál az egyetemi diákság (európai mércével mérve rendkívül alacsony) számához viszonyítva.

Azóta azonban sok víz lefolyt még a piszkos kis Dâmboviţán is, a romániai egyetemek, s ezzel a bennük tanulók (pontosabban: az azokba beiratkozók) száma hatalmasan megnövekedett. Ma, ha igaz (megeshet, hogy nem hajszálpontosak az információk) Románia 36 (!) városában 133 (állami és magán) egyetem működik, a kilencvenes években nyulakként szaporodtak, olyannyira, hogy ma egészen kicsi városokban is vannak kihelyezett fakultások, ha nem is önálló felsőoktatási intézmények. Bizonyos szempontból érthető – bár el nem fogadható –, hogy az új (és a régi) egyetemek infrastruktúrája, többek között a diákotthonok befogadóképessége jócskán lemaradt a jogos igények mögött.

Baj tehát, ha kevés a hely a diákotthonokban, mert az ott elhelyezkedni nem tudók nagyon drága, sokuk (illetve szüleik) számára (majdnem) megfizethetetlen városi albérletbe kényszerülnek, ami akár tanulmányaik megszakítását is jelentheti. Keveseknek megadatik, hogy csúszópénzzel, azaz korrupcióval ágyat „vásárolnak” maguknak az otthonokban, jobbik esetben oda bejutott diáktársuktól. Ágyhoz nyilván így sem juthat mindenki, ha abból eleve kevés van – a korrupcióval azonban, ha eddig nem látta volna, egyetemista pályafutása elején megismerkedhetik az ifjú állampolgár. S akinek mégis sikerül ágyat szereznie, az sem érezheti magát a paradicsomban, mert – igaz, viszonylag megfizethető áron – sokszor mélyen az elvárható színvonal alatti körülményeket kap.

Mindezek dacára boldogok lehetnénk, ha a romániai felsőoktatásnak ez lenne az igazi és legnagyobb gondja… 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'