Huszárzsír

Nemrég egy egészen friss kiadványban egykori iskolaorvosunkról, egyben egészségtantanárunkról (1945–1948), dr. Rosskopf Béláról olvastam.

Nem volt kétséges, róla szól az írás, Huszárzsírról!

Ez volt a „csúfneve”.

Az I. világháborúban tábori kórházakat vezetett, ezredorvosként is szolgált.

A II. világháború után voltunk, elég sok bajunk volt a lapostetűvel.

Huszárzsír!

Ez szerepelt az orvosi vényen, amit akkor receptnek neveztek. A szer (a szürke huszárzsír) – ungentum hydrargyri, higanyos kenőcs –, hatékony gyógyszer volt. Ezt kaptuk tetvesedésre, bőrbetegségekre, fülfájásra s még néhány más panasz esetén is. Katonás eljárás volt.

A diákzsargon ötletessége szülte az iskola dokijának „csúfnevét”.

Huszárzsír  valahogyan kakukktojásnak tűnt Mefisztó, Madorka, Paszibácsi, Lojzibácsi, Ágica, Prézes között, akik ráadásul fehér reverendás szerzetesek voltak, ő viszont katonás eleganciával viselte háború előttről maradt, mellényes, angol szabású öltönyeit.

Huszárzsír – lapostetű.

Becsültük, de féltünk tőle. Pedig „iskolatársak” lettünk volna, csak ő már valamivel korábban, 1903-ban leérettségizett.

Makacs, alattomos, a délutáni órákban jelentkező hőemelkedés miatt vittek el a magánrendelőjébe. Röntgenvizsgálat… Forgatott, sóhajtoztatott, magában morgott. Biztos voltam benne, hogy rövidesen mehetek kiváltani a patikából a huszárzsírt.

Csalódtam.

– Jó lenne valamivel magasabbra költözniük, de remélem elég lesz, ha ezt a nyarat napi 4+4 óra fekvéssel a kertben tölti el. Egyen szalonnát, zsíros kenyeret, zöldpaprikával. Jó lenne olykor egy-egy szelet vajas kenyér is.

Betartottam az utasításokat. Ősszel, némi késéssel ugyan, de mehettem iskolába. Égy évig még nem futballozhattam. Különben… lekopoghattam volna… Pedig a huszárzsírt, a nagyágyút még be se vetette.

*

Most, egyszerre, bár jó kezekben vannak, több barátomért is aggódnom kell. Magammal is törődöm. Klinikák, műszerek, remek gyógyszerek, korszerű eljárások biztosítják a kezelést, ígérik a gyógyulást.

Mégis úgy érzem, hiányzik valamilyen igazán jó szer, egy amolyan „mindenre jó huszárzsír”.