Szerda, 2018. szeptember 19., 14.50

A hatalom árnyékszíne

Néhány hét múlva elmúlik az önfeledt öröm, amit a kormánycsere buggyantott ki románból, magyarból és rommagyarból egyaránt, kezdődnek a szürke hétköznapok. Legalábbis nekünk, magyaroknak, legalábbis ami a jogainkat illeti. 

Hogy a magyar szívvel is gondolkodók, élők mire számíthatnak, arra egyetlen jelzés: a soha becsületesebb, átláthatóbb, tisztább, törvénytisztelőbb kormányt ígérő Victor Ponta kinevezett miniszterelnök egy közösségi portálon is nyilvánosságra hozott 15 pontja között szerepel, hogy a MOGYE tekintetében a magyarok túl sokat akarnak, létezik és tiszteletben kell tartani az egyetemi autonómiát. Magyarán, rohadtul tisztelni fogják a törvényt, de csak akkor, ha nem rólunk van szó. A törvény alapján ugyanis a MOGYE-n létrehozható, működtethető az önálló magyar kar, kormányrendelettel ez korábban meg is történt, de biztosra vehetjük, hogy az USL azonnal hoz majd egy újabbat, és nem lesz magyar orvosi kar Marosvásárhelyen. Vagyis aki elhiszi, hogy az új kormány minden törvényt betart, az megérdemli.

Nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy lássuk (legalábbis, aki akarja), hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban ismét felpörögnek a nacionalizmus motorjai, s ehhez rendelkezésre áll a szükséges médiaalátét is. A kormánytag konzervatívok vezérének, Dan Voiculescu médiabirodalmának egyik csatornáján, az Antena3-on pénteken a kormánybukás bejelentése előtt háttérnek felírták az Ungureanu kabinet legfőbb hibáit, s a lista első helyén mi szerepelt? A MOGYE. Mert ugyebár, ebben az országban most ettől függ a deficit, a devizaárfolyam, a költségvetési bevételek, külkereskedelem vagy külföldi befektetések összege.

S a MOGYE csak a jéghegy csúcsa, borítékolható, hogy a PSD-nél is nacionalistább liberálisok sorra törölni-töröltetni fogják a legapróbb, magyaroknak kedvező, az elmúlt években kialakult rendszert, annak elemeit. Például, a magyar osztályok létszáma tekintetében pontosan betartatják a törvény előírásait, s akkor majd tessék megnézni, sorra számolják fel a kiskapukkal eddig megőrzött osztályokat a szórványban, de a tömbmagyarságban is. Mert törvénytiszteletet ígértek, más kérdés, hogy ezt szelektíven fogják alkalmazni, főként a látványos, szavazathozó ügyekben, mint a magyar oktatás, mint egyáltalán, a magyarok, „a román nemzetállam rákfenéi”.

Az RMDSZ egyelőre pont a máris felszínre hozott román nacionalista jelek miatt próbál távol maradni a kormányzástól, kérdés, meddig. Az USL-nek előbb-utóbb magyar szavazat is kell a parlamentben, akkor talán elérhető annyi, hogy amit a romániai magyarság elért az elmúlt években, azt ne veszítse el.

És ez lesz a maximum. Románia ilyen ország, Románia egyetlen román pártja sem fogja európai értékek, a multikulturalizmus mentén támogatni a kisebbségeket, még a magyaron kívülieket sem, akik segítették őket a bizalmatlansági indítványban. Itt a kormányzás, a hatalom nem több sima üzletnél, a hatalomba pedig nekünk, magyaroknak ott kell lennünk, függetlenül attól, hogy hívják a magyar pártot, pártkoalíciót. A politika mindenhol a források fölötti ellenőrzés megkaparintásáról szól.

Egy rettenetesen kiéhezett bagázs kerül most hatalomra, szerintem az osztogatással és a fosztogatással el is telnek gyorsan a hónapok a parlamenti választásokig. Ponta populista ígéretei most havi plusz 2,3 milliárd lej kiadást jelentenek az államkasszának, miközben a deficit kb. 3,7 milliárd, szóval szinte megduplázzák a hiányt, ha betartják az ígéreteket.

Miközben pedig ők lázasan dolgoznak, erdélyi magyar fronton csendes belső elemzés szükségeltetik. Az RMDSZ-nek szüksége van erre az ellenzéki szerepre, az EMNP-nek pedig szüksége van arra, hogy az RMDSZ ne legyen hatalmon, kifogyjon a hétköznapi politikai muníció.

A munícióhiány és a visszavonulás pedig még háborúban is nagy úr, képes okos gondolatok előkaparására.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Murvai Miklós / Csütörtök, 2012. május 03., 23.06 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Szívesen olvasnék egy olyan tanulmányt, amely azt taglalná, hogy mit ér a közösség szempontjából a több mint másfél évtizedes kormányzás, ha annak kisebbségjogi eredményeit egyetlen tollvonással el lehet törölni, ha már nem vagy hatalmon.
Hol vannak/hová lettek az eredményeket szentesítő dokumentumokban/ból a beépített garanciák. A magyar közösség érdekvédelme csak állandó többségi popsitoalettel oldható meg? Más megoldás nincs egy 1918-as igérethalmaz-közeli GARANTÁLT állapot megteremtéséhez?
Aki túl sok kompromisszumot köt érdekei érvényesítése érdekében egy idő után elfelejti, hogy mi érdekében is kötötte a kompromisszumokat.
Hozzászólt: nagy istvannak / Csütörtök, 2012. május 03., 15.30 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

"....hatalomba ott kell lenni.....fuggetlenul hogy hivjak a magyar partot...
ez is GAZ..."
hat az! es ez a gaz azert no(tt) most feju(n)k fole, mert tul sokat locsoltak!
Hozzászólt: Nagy István / Csütörtök, 2012. május 03., 14.53 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A politika mindenhol a források fölötti ellenőrzés megkaparintásáról szól.
Így igaz.

A hatalomba pedig nekünk, magyaroknak ott kell lennünk, függetlenül attól, hogy hívják a magyar pártot, pártkoalíciót.
Ez is gaz.

De az utóbbi két-három hónap RMDSZ-belpolitikája, jelölttoborzása és állítása ennek az ellenkezőjéről szólt!
Kolozsváron leszállt a listájukról a mostani alpolgármesterük és megyei tanácsi alelnökük is.

Nagy bajok vannak!
És nem látni egyetlen közvetíteni szándékozó diplomatát sem.
Hozzászólt: Paulus / Csütörtök, 2012. május 03., 07.35 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Az új kormányban résztvevő pártok nem "birkák".Támogatni fogják a magyarokat : egyik párt ezt a pártot, a másik párt a másik pártot, a harmadik a harmadikat. Úgy hogy Jun. 1o-én mindhárom szerv ( MPP, RMDSZ,EMNP) meldöngetve és büszkén fog a falnak rohanni... Vagyis saját magunkat fogjuk taccsra rugni.Aztán a pályán kívül annyit vitatkozhatunk, míg rojtos nem lesz a szánk...
Ui. most lesz ám nehéz egy zaftos állást előbányászni az államtitkár úrnak !
Hozzászólt: péter / Szerda, 2012. május 02., 15.36 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Bár igaza lenne a tisztelt úrnak! Azt hiszem, hogy alig most kezdődik el az igazi magyar-magyar "meccs". Az bizonyos, hogy nem lesz döntetlen mérkőzés.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'