Csütörtök, 2018. június 21., 18.49

A magyar miniszter zöldebb

És amíg a zöldségtől nem káprázik a román koalíciós partner szeme, addig maradhat is a székében. 

Eszem ágában sincs talányos szövegkörnyezetbe rejtőzve tanakodni a semmin, természetesen a múlt héten lemondott Borbély László környezetvédelmi miniszterről van szó, aki szerintem (is) elsősorban Verespatakba bukott bele. Mind korábban Korodi Attila, mind most Borbély minisztersége alatt a PD-L boldog volt, hogy nem neki kell különféle törvényes, de nyilvánvalóan szőrszálhasogatós módon késleltetni a verespataki arany- és ezüstbányászat megkezdését, hanem tessék, ott egy zöld magyar miniszter, aki megoldja. A PD-L természetesen nem azért ellenezte a háttérből a bányászatot, mert jaj, mennyire aggódott, hogy átszakad a ciánnal szennyezett zagytározó, leradíroznak hegyeket, eltűntetnek római kori emlékeket, hanem azért, mert a kanadai céget még a PSD hozta be, és az RMGC a szocdemek pályáján rúgta a bőrt.

Egy ideig. Aztán az ország kormányának jobbrafordulását követően az RMGC csomagolta a lasztit, mezeket és érthető okokból átköltözött a PD-L öltözőjébe, ám az engedély mégis egyre késlekedett, mégpedig azért, mert, emlékezzünk vissza: Korodiban volt bátorság először határozottan nemet mondani a kérelemre, hiányosnak ítélni a dokumentációt.

Csakhogy a bányavállalat már annyit melegített a PD-L pályáján, hogy  vizesre izzadta a mezét, ráadásul a recesszió vége felé a kormány hirtelen rájött, hogy ideje mindenből pénzt facsarni. Verespatakból is. Borbély azonban vitézül ellenállt és reménykedett, kihúzhatja a novemberi választásokig, nehogy már az RMDSZ legyen a verespataki bányaengedély kiadásának bűnbakja.

De a PD-L hirtelen türelmetlenné vált. Ungureanu kormányfő a közelmúltban váratlanul és tőle szokatlan hangnemben beszólt Verespatak ügyében, miként késhet ennyi ideig az engedélyeztetés, aztán Băsescu csapott a bányalecsóba, hogy pénz kell az országnak, majd Borbély tudta nélkül engedték be a Chevront palagáz-kitermelésre, és utolsó figyelmeztetésként a DNA-t is ráuszították a magyar miniszterre, hadd értsen a szóból.

Szerintem ő már a Chevron-botrány után megértette az üzenetet, pláne, hogy tudta, Ungureanu tárgyalt az amerikaiak küldöttségével és pacsit adtak egymásnak. És gyorsan lemondott, még mielőtt a DNA a kerti kiskapa helyett földgyaluval kotorászott volna további érvek után.

Az új környezetvédelmi miniszter pedig, ha semmi rendkívüli nem töri ki az eskütételig a fogaskerekeket, Korodi Attila lesz, aki hazajön a tárcához, ráadásul centire ismeri az egész verespataki rémtörténetet, amely ellen lassan már csak az egészségünket egyoldalúan szemlélők „harcolnak”, mert tessék elhinni, sokkal több embernek káros a hadd ne részletezzem miből gyártott parizer, amit megeszik, mint a majdani zagytározó vagy a ciántechnológia.

Az viszont jó kérdés, mihez kezd az új magyar környezetvédelmi miniszter Verespatakkal. Szerintem simán kihúzhatja novemberig, és aztán majd az új kormány rendezi az ügyet, mert annyi türelme csak lesz a PD-L-nek vele szemben, hogy nem uszítja már júniusban nyakára a DNA-t, vagy kurkászik más, léleklágyító módszerek után, de azért szívesen beülnék a terembe, ahol a parlamenti szakbizottság majd, például, Verespatak ügyében kérdezget. Ha meg nem húzhatja ki, akkor kiadja az engedélyt, mert „megbizonyosodik” a kitermelés biztonságáról, hát, szerintem a koalícióban erről közben megegyeztek a felek. A bányászati engedély visszatartása végül a PD-L-nek is megfelel imázs szempontjából, s Borbély távozásával csak annyi örömük marad, hogy na, azért az RMDSZ is lecserélt egy Boc-os minisztert, nem csak mi menesztettük az egész társaságot.

De mindezen variációktól függetlenül, a Verespatak-ügyet illene végre lezárni.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Sanyi / Csütörtök, 2012. április 12., 22.02 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A PÁRIZSIT, ha akarom megveszem, ha nem, akkor nem!!! A zagytározó, ha meg szakad, akkor nem kérdezi meg, hogy Arad vagy Bukarest felé follyak? Bár megkérdezné...tudnánk a választ! Amúgy az is érdekes, hogy az EU-ban csak Romániában lehet még, legálisan, ciántechnológiát használni. A lényeg a mutyi, a RMGC, mint láthattuk a Jelenben is, nem válogat az eszközökben, ha kell bárkit lefizet...
Hozzászólt: () / Szerda, 2012. április 11., 10.37 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Tudják ők, mit tësznek:
http://www.realitatea.net/satele-elvetiene-care-stau-pe-tone-de-aur-au-refuzat-exploatarea_931662.html
Hozzászólt: () / Szerda, 2012. április 11., 10.33 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Igën, illene lëzárni az ügyet, elküldvén a Roşia Montană Gold Corporationt a ******a.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'