https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Kedd, 2019. szeptember 17., 04.00

Fejfedő puliszkából

Aradon a szépen hangzó „civil szféra” halott. Nem tegnaptól, vagy tegnapelőttől, hanem legalább két évtizede. Pontosabban, mai napig nem sikerült feléleszteni, ehhez az 1989-es módszerváltás nyújtotta szólásszabadság is kevésnek bizonyult. Látom-olvasom, hogy az aradi média egy jelentős szelete hanyatt vágja magát, ha a Városháza előtt ötszáz, ezer ember kivonul és üvöltözik.

Ezer ember? Ez megszégyenítő a „civil mozgalom” lepedője alatt megbúvó, és onnan titokban élvezkedő ellenzéki pártok számára is. Ahogy Fábry mondaná, kezeket a paplan fölé. A kezek azonban a paplan alatt motoszkálnak, a „civilek” liberális meg szocdem pártukázra toborozzák, szállítják be Aradra a tüntetőket.

Aradon ezer, kétezer tüntető még ahhoz is kevés, hogy lefagyjon a mosoly a polgármester vagy a prefektus szájáról. Egy 160-170 ezre város 3 százaléka 4-5 ezres tömeget jelent. Három százalék, vagyis százból három ember. Jól hangzik és olcsó népszerűség hajhászás a médiában, blogokon, hogy Aradon, és persze szerte az országban, mennyire elégedetlenek az emberek, hogy eljutottak a béketűrés küszöbére, kész, vége, holnap elkergetik Boc-ot, Băsescut, és akkor lesz csak igazán jó. De hol vannak az elégedetlenek? Aradon csak egy-két ezer ember elégedetlen a rendszerrel, az államfővel, a kormánnyal? Jót röhögtem, amikor a közismerten szocdem-csatlós nyugdíjasok ligája is csatlakozott. Szóban, hogy az emberek olvassák az újságban, milyen kemény vezetőik vannak. De hol voltak a megalázó nyugdíjban részesülők ezrei, tízezrei?

Sajnos Romániában, Aradon nincs civil szféra. Megölte a rendszer, megölték maguk a civilek vezetői. Az Arad megyei civilszervezetek a pártok osztotta pénzmorzsákból élnek. Benyújtasz egy pályázatot valamilyen tényleg nemes célt követő elképzelésre, hát mind városi, mind megyei önkormányzati szinten a fő kormányzópárt ossza a zsét. Ezért aztán minden civilszervezet mélyen kussol, senki nem mer saját nevében kivonulni, csatlakozni tüntetéshez, összefogásról már nem is beszélve.

Európa fejlettebb felén tüntetéseket a szakszervezetek szoktak még szervezni. Romániában, Aradon a szakszervezeti mozgalmat megölte a rendszer, megölték önmagukat. Csak egyetlen apró dolgot: a régi munkatörvénykönyv alapján szakszervezeti vezetőt, lecsontozva fogalmazva akkor sem bocsáthattak el, ha két lépésről lepisálta az igazgató íróasztalát. Szakszervezeti vezető leváltása után még évekig élvezte előjogait, biztos, jól fizetett állását.

Akkor ezért nem szerveztek tüntetést, most meg azért, mert előjogaikat alaposan megnyirbálták, könnyebben utcára kerülhetnek. Azt meg nem akarnak, inkább vesszen az eszme, a cél.

És akkor ki szervezzen tömegtüntetést Aradon?

Maradt az ellenzék. Amely Showderklubba illik. Amit bebizonyítottak az elmúlt két hétben, röhejes volt, amint a közpénzből meggazdagodott pártvezérek, parlamenti képviselők fényképeszkedtek, nyilatkoztak a médiának és hú, de odamondtak a kormánynak, államfőnek. Aztán gyorsan elslisszoltak egy pöpec vendéglőbe megvacsizni pár száz lejből, de a beszállítottak is percenként nézték az óráikat, mikor tűzhetnek el végre egy kávéra.

Az önkritikusabbak már megfogalmazták, hogy a puliszka nem robban. Igazuk volt, a román puliszkában már atomjaiban sem fedezhető fel a gyutacs. Európa legrosszabbul fizetett, legmegalázottabb népe, a negatív példák éllovasa bebizonyította, hogy neki tökéletesen megfelel a jelenlegi rendszer, itt tüntetés igazából csak a futballhuligánoknak élvezetes, mert ugyebár téli szünet lengi át a bajnokit.

Ennek történelmi, mentalitásbeli okai vannak, ebbe most nem akarok belebonyolódni. A „csak rosszabb ne legyen” idióta szlogen, a cáratyuskára áhítozó tömegpszichózis kiölhetetlen, a román felháborodás megreked a tévé előtt a fotelban. Német, vagy svéd modellről, jólétről álmodoznak román munkahozzáállással.

Akinek csöpp esze van, első alkalommal eltűz innen. Nem tüntet, nem hőzöng, hanem egyéni boldogulását nézi.

Többek között ezekért nincs Romániában civil mozgalom, nincs ellenzék, nincs ellenállás a megszorítások, padlóba döngölések okán.

És ez teljesen független attól, hogy hívják a vezető pártot.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: József / Vasárnap, 2012. január 22., 17.38 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

E mioritikus országban a magyaros pulicka se robban.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'