Hétfőzet Irházi János módra
Mindenki ismeri a rongyosra mesélt viccet,
miszerint a miénknél létszámban nagyobb kisebbség egyik, lókereskedésben
érdekelt menedzsere vak négylábút akar rásózni a vidéki ügyfélre.
Bizonyítandó a paci virgoncságát, a kereskedő megfuttatja az udvarban a lovat, ám az minduntalan fejjel nekirohan a falnak. Vak ez a ló jóember, mondja a vevő. Nem vak az naccságos úr, hanem bátor!
Szóval ez a pojen pattogott lelki szemeim előtt, amikor elolvastam az Aradi Napok egyhetes programsorozatát, és abban még mutatóban sem találtam magyar rendezvényt. Ami, tessék elhinni, már nekem kellemetlen, hisz újabban minden év augusztusában kénytelen vagyok megfőzni a témát. Mert akinek gondoskodnia kellett volna, hogy lova legalább idén ne vágtasson neki ugyanannak a falnak, megpróbálja megint eladni nekünk ugyanazt az állatot.
Tényleg, ennyi év után már egyszerűen röhejes, mekkora nemtörődömséggel, az aradi magyarság magasról le nem simogatásával állnak hozzá az inkriminált személyiségek az Aradi Napokhoz, kezdve az RMDSZ-től a magyar civil szervezetekig. Amelyek helyenként szorosan összekapcsolódnak, hisz a megyei szervezet legtöbb korifeusa tagja-alapítója valamelyik civil szervezetnek. Na, most nehogy azt higgyék, hogy szubszémnátul csak azért prüszköl itt most, mert unatkozik augusztus 18-24. között. Nem. Az Aradi Napokon, ha nem a várva várt választókért, de legalább azért kell kitenni valami apró kis programot, mert a rendezvénysorozatot a románság a mi hagyományainkra építi. Ugyanis a jelenlegi polgármester, az első mandátumában kijelentette, a program Arad szabad királyi város titulus 1834-es megszerzéséhez kötődik. Vagyis, volt némi közünk hozzá, hisz azért a címet mégsem mégsem a dák-római kontinuitás valamelyik vitéz séfje aggatta eleink nyakába, magyarán. Kár, persze hogy ezt pont egy brádi születésű város-kappelmeisternek kellett meglóbálni a fejünk felett, nem pedig az aradi magyarság érdekeit hangoztatók teszik meg helyette.
Szóval, van egy városünnep, annak gyökereit a románok sem vonják kétségbe, erre fel ők száz százalékban ráülnek, a mieink pedig csak forgolódnak polgármesteri hivatal folyosóin, mint süket klarinétos a milánói Scala színpadán. Minimum egy múzeumi, könyvtári időszakos kiállítást, előadás-sorozatot, csendes múltidézést elvártam volna, hisz nekünk itt emlékeztetnünk kell minden egyes lehetséges alkalommal, a tyúk-tojás szindrómára. Amire a pénz megszerzése, higgyék el, füttyentésbe kerül, ne feledjük, hogy a helyi önkormányzatban a PD-L–RMDSZ frakciónak kétharmados többsége van.
Máskép, például 2009-ben, amikor kerek, 175. évfordulóját ünnepelnénk a szabad királyi város titulusnak, majd a románok szerveznek nagy történészi vircsaftot, ahol elhitetik velünk, hogy ezt is ők intézték el nekünk. A mieink pedig majd tapsolnak.
Mint az említett kisebbségi lókereskedő, miután rásózta a vevőre a pacit.
Szomorú vagyok, mert a tavaly e témakörben írott cikket is olvastam és akkor reménykedtem, majd az idén, majd megmutatják az illetékesek. Tévedtem, nem mutattak meg semmit sem, nem álltak ki a kultúrájuk, múltjuk, nemzetük mellett. Ez már tényleg a vég kezdete, hiszen ezt nevezhetjük önfeladásnak, vagy az egyéni érdek a közösségi érdek elé/föléhelyezésének. Ők tudják. Csak azt nem tudom, hogy hogy állnak majd ki a megválasztóik elé emelt fővel és egyenes gerinccel.
Le a kalappal Irházi Ür!
Úgy tűnik, mintha az „érdekvédelmi” művelődéssel és szervezéssel foglalkozó/ –ért felelős szervezetei bojkotálnák az évezredes magyar jelenlét ébrentartását. Az is lehet, hogy a megyei/helyi ifjú ügyvezetés nem tartja fontosnak a részvételt, mondván, hogy vannak fontosabb dolgok is a világon. Az is lehet, hogy a helyhatósági lecsengése után jól esik hátradőlni, (csak hanyatt ne essenek a bársonyszékesek), de az is lehet, hogy nem jó helyre tettük a pecsétet.
A hangoztatni igének semmi köze a tenni, dolgozni igékhez.
Egy elherdált ország Erdély, amelynek elheredálása most is folyik.
Nézzünk meg más népeket. Jogaik követelését, nem burkolják európai módon való jogkövetelésnek nevezett tehetetlenségbe.
Az autonómia kell a székelységnek, de az autonómia szónokai egy dologról megfeledkeznek, hogy ameddig prédikálnak az autonómiáról addig nem gyakorolják az autonómia azon formáit melllyel már most is lehet élni, vagyis nem használnak ki nagyon sok lehetőséget, amik épp az autonómia alapja lehetnének.
Brassóba, a tavasszal, a középkori önnepélyek lovagi játékaira, meghívták a gyergyói Csaba fiak hagyományőrző egyesületett, melyet egy néhány éve egy országos román lap terrorista csoportnak nevezett.
Van egy tanuélságos trilógia: Gróf Bánffy Miklósnak a történelmi trilógiája, Megszámláltattál , Hijjával találtattál, Darabokra tépetel. Szerintem tragikusan kísért a múlt.