Suli buli

 

Nem most akartam kifőzni a bezárandó Arad megyei iskolák ügyét elsősorban azért, mert Ujj János pár napja lelkemből beszélően tépegette a friss sebekről a leukoplasztokat, és mindenben egyetértettem vele, hisz nálam belülebbül ismeri a vérforrásokat.

Csak azért dobok most rá egy lapáttal, mert a helyzet súlyosságát tekintve túl finoman és lassú mozdulatokkal húzta le az említett gyógyászati szalagot.

Az máris látszik, hogy az RMDSZ mostani kormányzati szerepe távolról sem hasonlít majd a 2004–2008 közöttire. Akkor úgymond, ha egészségtelenül is, de valamivel jobban zakatolt a gazdaság, és a négy év alatt a magyar településekre vitt pénzekért sem a PD-L, sem később a PNL nem nyújtott be számlát. Szavaztak, kaptunk. Most azonban napról napra emelkedik a számla végösszege. Nyilván, nem lejben, hanem gerinccsigolyákban mérve. Két kihúzott csigolyának máris van neve: az egyiknek Verespatak, a másiknak tanügyi törvény.

Verespatak román számla, a tanügyi törvény viszont magyar. Tudom, az RMDSZ csúcsvezetősége azért nem érti, miért pattogunk itt errefele, mert ők csak tömbmagyarságban tudnak gondolkodni, nekik az számít igazi szavazótábornak. A tömbmagyar vidékeken pedig a várható iskolabezárások szinte alig fogják megkarcolni a többségi magyar oktatást.

Errefele viszont, tetszik vagy sem, kilóg tőle a belünk. Tetszik nekik vagy sem, de amikor először szóba kerültek az Arad megyei magyar osztályok, iskolák megszűnései, az RMDSZ-nek azonnal és kampányszerűen meg kellett volna kezdenie a kommunikációt. Fórumot szervezni, leülni, meghallgatni, elmagyarázni, településekre bontva kivesézni a helyzetet. Amíg ki nem szárad a szájuk. Persze, lélekmelengetőbb dolog egyeseknek magyarországi diáklátogatásokra szervezgetni ugyebár, mint leülni bélzerindi, peregi, zimándi, varjasi, tornyai, majláthfalvi – és sorolhatnám a magyarlakta településeket – szülőkkel, csendben végighallgatni perlekedéseiket, félelmeiket, fenyegetéseiket, s a végén ésszerű, elfogadható megoldásokat kínálni. Megmagyarázni, miért most, magyar kormányrészvétel mellett teljesülhet Ceauşescu álma.

Most már rég nem az a gond, hogy van egy ilyen oktatási törvény, rég nem az gond, hogy ehhez ki, milyen mértékben, hol, miként asszisztált, hanem az a probléma, hogy mai napig nem készült erre kommunikációs stratégia. 2012-ben szerintem a magyar szavazókat nem érdekli majd aszfalt, sportterem és vízvezeték, két év múlva az aradi magyar szülő viszont marha élesen fog emlékezni az oktatási törvény végrehajtására.