http://www.emol-travel.ro/
Kedd, 2009. január 06., 15.54 – Vízkereszt, Boldizsár
 
Magunkról
 
Irodalmi Jelen
Irodalmi Jelen Konyvek
Böszörményi Zoltán  honlapja
Gondolatok a határról innen

Keleti kalandok

  
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 15.00

Álltam Budapesten a Keleti Pályaudvaron. Nem kis megrázkódtatások árán jutottam el oda, mivel fővárosunkban az út- és metróépítők összefogtak a szegény védtelen polgárok ellen és mindent elkövetnek azért, hogy az el-, ki- és beterelések a lehető legrosszabbul legyenek megoldva, arról pedig végképp nincs fogalmam, hogy a külföldi, magyarul nem tudó turista, vagy a népszerű könnyűzenei fesztiválról kicsit kómásan megjelenő internacionális fiatalok miképp jutottak el a odáig.

Szóval álltam a Keletiben, benn a nagy csarnokban, előttem volt a kijelző, amelyen az kellett volna szerepeljen, hogy az én vonatom mikor és melyik vágányról indul Arad irányába.

Elővettem a legjobb viselkedésemet és próbáltam nem ideges lenni, amikor 15 perccel az indulás előtt még nem írták ki a vágány számát, ami módfelett idegesítően hatott rám, mivel mégsem rohanhattam egy súlyos csomaggal jobb és bal irányba is 300 métereket. Körülöttem nagy volt a tömeg, melynek tagjai úgyszintén rendes turistaként vonatozni  szerettek volna, például azon a szerelvényen, amire én is vártam. Nőtt a feszültség, de az információnál halvány gőzük sem volt a vágány számáról.

Jut eszembe, rendes turistaként helyjegyet kívántam váltani az említett vonatra. Mielőtt még elvegyültem volna az egyre ingerültebb tömegbe, vettem magamnak a bátorságot és elmentem a nemzetközi menetjegy irodába. Átverekedtem magam egy kordonon, amelyre szigorú tekintetű egyenruhás nénik és bácsik vigyáztak, és csak akkor engedtek át, ha megmutattam nekik a menetjegyemet. Megérkeztem egy igazi hippi helyre, ahol a magyarul vagy angolul (vagy oroszul J) nem beszélő fiatalok, akik az említett népszerű nemzetközi könnyűzenei fesztiválról jöttek, a földön fetrengtek, rázták a fejüket, bábeli mennyiségű nyelven próbáltak kommunkálni egymással és a jegyeladókkal, mindhiába. Egyesek lazán rángatózva teljesen belemélyedtek fülhallgatójuk rejtelmeibe, mások idegességükben a falat verték öklükkel, megint mások aludtak, mintegy  letéve arról, hogy valaha is elérik célzott vonatukat. Megvettem a sorszámomat, amely alapján majd a pénztárhoz kellett volna járuljak. Rápillantva rájöttem, hogy előttem még vagy százan vannak, így startból letettem arról, hogy ott maradjak még egy kicsit határon átívelő kapcsolatokat építeni.

Visszatértem a tömegbe és vártam. Volt még vagy három perc, a vágány számát azonban továbbra sem írták ki, a tekintélyesre duzzadt tömeg idegesen bámult maga elé, lélekben már állomásigazgatót és/vagy miniszterelnököt koncolt, mert hát a helyzet átpolitizálása remekül jellemzi kismagyar nemzettestvéreink jó részét. Nekem elfogyott a türelmem, elindultam egy olyan panót kereni, amely minden állomáson kell legyen és amelyen feltűntetik a vonatok indulásának idejét, a vágány számát meg ilyenek. Nem hiszik el, megtaláltam, de jól el volt dugva, gondolom azért, hogy áramkimaradás esetén (amikor nem mennek az elektromos kijelzők és a hangosbemondó) teljes legyen a káosz. Ezen az egyes vágány szerepelt mint indulási hely, én meg úgy gondoltam hogy megkeresem, hátha mégis ott van. Egészen feltűnő lehettem, amikor jól látszó elhatározással megindultam a megfelelő irányba és hitetlenkedő arcok néztek utánam, pedig én mondtam egyeseknek, hogy a vonat azon a vágányon kell legyen.

Ott volt.

Amúgy két perccel az indulás előtt kiírták a vágány számát, az utasok pedig a honfoglaló magyarok lovasvágtáját meghazudtolva szállták meg a szerelvényt és elégedetten foglaltak helyet a folyosón, mert hát az ülőhelyek nagy része foglalt volt. Ezek szerint egyesek mégis tudhattak valamit.

Mellesleg azóta kétszer is volt bombariadó a Keletiben. Na képzeljék el mi lehetett ott.

Lehoczky Attila

 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Murvai Miklós / Hétfõ, 2008. szeptember 01., 20.21

Kedves Dominick!
"nemhiszem, hogy majdan, ha apa leszek, megbannam azt amit most teszek." - csak remélni merem, hogy mindössze a dac vezette az ujjait, amikor ezt a mondattöredéket bepötyögtette. Nem akarom ismeretlenül bántani, de egy ilyen mérvű önbizalom még sok fejfájást fog Önnek okozni.
Ezt a mondatát, ha csak "úgy mondta", gondolja át mégegyszer. Talán dühemúltán rájön, hogy ezzel a mondatával akaratlanul azt is mondta, hogy Ön ennél jobbra nem képes - fejlődésképtelen, s ez semmi szín alatt nem lehet igaz. Én úgy gondolom, hogy csak elszaladt a ló és nem ez az Ön igazi arca/jelleme. Baráti üdvözlet egy valamikori kemény lázadótól, aki, ha megint fiatal lehetne, sokmindent ugyanúgy, de lenne szépszámmal, amit másképp cselekedne.

Hozzászólt: Juhasz Dominick / Vasárnap, 2008. augusztus 31., 19.27

Tisztelt EP, a hozzaszolasa azon reszevel egyett ertek, hogy egy adott cikhez kene hozzaszolni es nem a vitakkal, kene foglalkozni. Ezert a cikk szerzojetol kerek elnezest. Az, hogy Nagy Istvan ur kritizalta irasomat, (hogy jogosan, nem jogosan, ebbe ne menjunk bele mert, hosszu vita lenne) eloszor nem esett jol, de nem azert ragadok meg minden alkalmat, hogy belekossek Nagy Istvan urba, hanem azert, hogy lassa es erezze milyen erzes az ha lepten-nyomon csak kritizaljak, pont ugy ahogy azt o teszi.
Azert pedig, hogy azt irtam, hogy ki kene tiltani azert, elnezest kerek, mivel ezt nincs jogom eldonteni.
Nagy Istvan urnak pedig uzenem, hogy nemhiszem, hogy majdan, ha apa leszek, megbannam azt amit most teszek.

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. augusztus 30., 19.26

Javaslom Juhasz Dominicknak, hogy arhiválja kötekedéseit, és ha majd húsz éves fia kérdezni fogja, hogy mikor érezte jól magát az ő korában, akkor szedje elő ezeket a hozzászólásait. Biztos vagyok benne, hogy szemlesütve fogja akkor mondani fiának: tényleg ekkora marha voltam?

Hozzászólt: EP / Szombat, 2008. augusztus 30., 11.22

Ez esetben is Koppannyal ertek egyet, es jo lenne ha mindenki a lehetöseget, hogy egy egy irashoz hozzalehet szolni, azert venne igenybe hogy a temahoz hozzaszoljon es nem azert,hogy az ilyen szemelyes sertegeteseket es nem a temahoz kötödö "cikkizesekre"leirja.
J.Dominick" nem bocstja" meg Nagy Istvannak, hogy ö valamikor a helyesirasat megszolta.( arrol nem is beszelve, hogy nem oktalanul) Ha egyszer "visszavag" az O.K. de most mar eleg! Hajra Fiatalok! de azert a valamivel idösebbeket sem kell kizarni.Vagy? vk.megmondja ki szabad szoljon ki nem?

Hozzászólt: Juhasz Dominick / Szombat, 2008. augusztus 30., 00.55

Nem ideges itt senki csak a Nagy Istvanokat, ki kene mar zarni mert csak a fiatalsagot csocsakja es kotoszkodik veluk.

Hozzászólt: Koppány / Szombat, 2008. augusztus 30., 00.53

Bocs... Ez kibukott belolem, mert feleslegesen kattintottam ide. A sok hozzaszolas miatt azt hittem, hogy valami ertelmes zajlik epp.

Hozzászólt: Koppány / Szombat, 2008. augusztus 30., 00.52

Jaj... Konyorgom, ne szulessen meg egy hozzaszolasbajnok, aki csak azert forgatja boszen a billentyuzetet, mert NI kommentjeitol ideges lesz.

Hozzászólt: Juhasz Dominick / Péntek, 2008. augusztus 29., 23.53

Apropo, Nagy Istvan ur figyelmebe ajanlok egy hozzaszolast, Albert Laszlo blogjaban, a "Furcsa csond" cikknel,erdekes olvasmany lehet az on szamara.

Hozzászólt: Juhasz Dominick / Péntek, 2008. augusztus 29., 23.18

Mivan Nagy Istvan ur, legjobb vedekezes a tamadas? Sarokba szoritva erzi magat es csak szukolni tud, mint egy kivert kutya?

Hozzászólt: Nagy István / Péntek, 2008. augusztus 29., 22.13

volt diákkal egyetértve csókoltatom ékezettelen, nyelvgyalázó Dominickot az anyanyelvével.

Hozzászólt: volt diak:) / Péntek, 2008. augusztus 29., 14.44

budapest nem a mi fovarosunk...legalbbis en nem igy erzem...es mielott nagy istvan vagy valaki mas megkerdezne, nem bukarestet sem erzem fovarosomnak:)

Hozzászólt: Juhasz Dominick / Péntek, 2008. augusztus 29., 14.15

Es ha nem totent semmi problema, akkor meg minek tepi a szajat feleslegesen Nagy Istvan ur? Jah,Hat persze, mert nem tud a sajat dolgaval foglalkozni es mindig a maseba uti az orrat.
Ilona tanar ur, szep volt :)

Hozzászólt: Ilona János / Péntek, 2008. augusztus 29., 13.22

Pszt!!! Csöndesebben! Nehogy meghallja egy mai MÁV-os és rögtön megkeresse az akkori határozatot és gyorsan kiszámolja, hogy mennyire is rúg ma az akkori összeg és azonnal postázza az unió-kompatibilis kamatokkal megterhelt büntetést.....................

Hozzászólt: Nagy István / Péntek, 2008. augusztus 29., 07.39

Azt hiszem kimagyaráztam a helyzetet, és a távolság rövid volta miatt nem írt büntetési jegyzőkönyvet a CFR-es kalauz, de a MÁV-os írt, de a nagyvarjasi postás soha nem hozta ki a behajtó határozatot.

Hozzászólt: Juhasz Dominick / Csütörtök, 2008. augusztus 28., 22.01

Es aztan mi tortent kedves Nagy Istvan ur?
Fejezze mar be a sztorit.

Hozzászólt: Nagy István / Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.08

- internacionális fiatalok - ???
- Arad irányába - ???
- úgyszintén rendes turistaként vonatozni szerettek volna - ???
- belemélyedtek fülhallgatójuk rejtelmeibe - ???
a pénztárhoz kellett volna járuljak - ???
- honfoglaló magyarok lovasvágtáját meghazudtolva - ???

Egyébiránt, aki már járt a Keletiben az tudja, hogy a klasszikus menetrend megkeresésével kell kezdeni a tájékozódást, mert a vasúti közlekedésben az esetlegesség annyira ritka, hogy, a kinyomtatott menetrendhez nyugodtan lehet igazodni. Ezt olyanként mondom, mint, aki megboldogult diákkorában, 1979 előtt, havonta megfordult a Keletiben.
Akkoriban én is megkockáztattam Ilona tanárúr mostani javaslatát, és rá is fáztam. A MÁVos ellenőr Lökösháza után jött, és kérte a helyjegyem. De olyan is volt, hogy Kürtös és Arad között a CFResnek voltak hasonló problémái.

Hozzászólt: Ilona János / Csütörtök, 2008. augusztus 28., 18.51

Talán hasznos tipp. Amikor legutóbb hasonló helyzetben voltunk a párommal, a helyjegyet Arad helyett csak Lőkösházáig (tehát belföldre) váltottuk meg. Ehhez nem kellett kilométeres sort állni a nemzetközi menetjegyirodában, hanem a bejáratnál lévő alagsori irodáknál két perc alatt el volt intézve. A magyar és a román jegyellenőr sem emelt kifogást e megoldás ellen, főleg hogy Lőkösházától Aradig pár ember lézengett már csak a vonaton. (A menettérti jegyet pedig itt, Aradon előre megvettük.)

Hozzászólt: EP / Csütörtök, 2008. augusztus 28., 16.14

Ezt az egyaltalan nem vicces beszamolot akar en is irhattam volna, en is mindenegyesalkalommal igy jarok a Keletiben.Ezert mar bizonyos tapasztalatom van, de ez nem azt jelenti,hogy tudom hova kell alljak idöben, hogy ne rohanjak mikor a vonat jön/megy.Nem tudom kedves szerzö hogyan viselkedett ott helyben,mert en elegge mergesen es erelyesen viselkedtem,kerdesemre mindenki mas valaszt adott.a legjobb valasz az volt, hogy nezzem meg ki van irva??!!-majd amikor mar több volt kettönel, es meg mindig nem irtak sehol semmit es meg azt sem hogy kesik, vagy lemondtak vagy akarmit, elindultam(hiszen mar van tapasztalatom es magyarul is beszelek) a nagyon szigoru örök fele,akik arra vigyaznak nehogy vki a peronra menjen, szoval tölük, erelyesen kerdeztem hogy hol tudhatom meg de gyorsan es pontosan, hogy van-e ez a vonat mert,..azert,.. megiscsak nemzetközi vonat....Sikerem volt, megmondta, hogy hova menjek mert mar a vonat mindjart indul??meg volt eleg szaladni valom az 1 vaganyig, es akkor a hangosbemondo is elszolta magat, hogy : tessek beszalni mert a vonat..indul.Nalam idösebbek is rohantak csomagostol, leestek, szemüveg összetört stb.jo 10 percel az indulas utan mikor mindenki megtalalta a helyet, kiderült hogy legtöbbünk mar idöben az allomason alldogalt mert biztos ami biztos, es a vegen megis agyonrohanja magat az ember es elesik meg letapossak.Szoval, botranyos,szegyen gyalazat fövarosi p.u.!es arra gondoltam mit tennek ha nem beszelnek magyarul? Igaz, az "igazi" turista repülövel jön, a többi nem erdekes.
Mindenkeppen örülök,hogy erröl szo került, hatha az illetekesek is olvassak a mi ujsagunkat!

http://www.verbita.ro