Drágulások
Kedd, 2008. július 01., 12.00
Ma – az idei esztendő második felének első napján – új drágulási hullám
kezdődött. A villanyszámlánk négy százalék körüli nagyságrendben fogja
üresebbé tenni a zsebünket, a gázért legalább 12 százalékkal fizetünk
többet.Súlyosan érintik a drágulások a dohányosokat is, hiszen egy-egy pakk cigiért – hacsak nem feketén veszik – 4 ezer régi lejjel fognak többet fizetni. A hazai ötmillió dohányosnak – az ország összlakossága egynegyedének, a csecsemőket is beleértve – hamarosan még egy ijesztő jelenséget is le kell nyelnie: a cigisdobozokon olyan horrorképek fognak megjelenni, amelyekhez a csontváz szentképnek tűnhet.
És mindez csak a kezdet, hisz az energiárak növekedése mindig és mindenütt láncreakcióhoz vezet, e drágulások dominóeffektusként hatnak, a többi árukat és szolgáltatásokat is érintik. A bukaresti kormány – akárcsak a budapesti, hisz a gázárak Magyarországon is emelkednek – tehetetlen e jelenséggel kapcsolatban, mivel nincs távlati energiastratégiája.
Sajnáljuk, hogy a múlt héten megszavazott törvény szellemében e rossz híreket nem tudjuk jókkal kiegyensúlyozni, annál is inkább, mivel az árak csökkenése, a jónak becsült idei mezőgazdasági termelés ellenére, nem várható.
Ellenkezőleg: a sörgyártók máris arról álmodoznak, hogy a folyékony kenyér ára a szezon végéig harminc százalékkal növekedjen, a húsipar patrónusai és illetékesei termékeiket 8-10 százalékkal szeretnék emelni, hasonló drágításra számíthatunk a tejtermékek esetében, némivel alacsonyabbra a cukornál, olajnál, kenyérnél, ami már eddig is jelentősen drágult. Vége az önkormányzati választások kampányának, most már lehet árakat emelni.
De csak őszig, hisz akkor megkezdődik a parlamenti választások kampánya, amikor majd azt ígérik a polgároknak a pártok, hogy ha rájuk, jelöltjeikre szavazunk, hamarosan eljön az eldorádó, a bőség kosara pedig olyan nehéz lesz, hogy fel se tudjuk majd emelni.
Csakhogy a polgár kezd kiokosodni, hisz rosszak a tapasztalatai.
Nem hisz már a hasonló ígérgetéseknek, nem nyúl a mézesmadzagok után.
A magasabb árcéduláktól és számláktól pedig káprázik a szeme.














