JelenHaz
Szombat, 2019. augusztus 17., 18.55

És mégis

Ötvenhét év telt el a magyar ötvenhatos forradalom és szabadságharc kitörése óta, a kommunista világrendszer még sziklaszilárdnak tűnt bástyáját először megrengető világtörténelmi jelentőségű akkori események a mostani nemzedékek számára már csak olyam unalmas történelmi leckévé váltak, amelyből felelni, vizsgázni is kell, sőt, meg is lehet bukni.

Sajnos, ünneplésből is kaphatunk elégtelen osztályzatot, ha ennek a felemelő magyar állami és összmagyar nemzeti ünnepnek a kapuján (ismét) beengedjük a szűklátókörű aktuálpolitikai érdekeket és csatározásokat, vagy nem halljuk meg az ötvenhatos szellem hozzánk szóló mai üzenetét – márpedig úgy tűnik, hogy fennállnak ilyen veszélyek.

Az anyaországban azzal, hogy az ünnep templomi tiszta hangjába beengedik a közeledő választási kampány csatazaját. Ahelyett, hogy a nemzet együtt legyen október hatodikán, ahogy együtt volt ötvenhét éve, külön utakat választott magának a politikai jobb- és baloldal, szélsőjobb és szélsőbal, s rajtuk kívül még más szekértáborok sora is.

Itt, Erdélyben kisebb mértékben fenyeget e veszély, bár itt is fenyeget, de a mostoha történelem által ránk osztott hazánkban elsősorban mások a hiányérzeteink.

Az, elsősorban, hogy a változó hatalmak a rendszerváltás utáni években sem emlékeznek érdemben a magyarországi forradalomról és szabadságharcról, annak ellenére, hogy annak rezgései hozzánk is elértek, a kolozsvári, temesvári diákok és értelmiségiek csoportjai, sőt, bukarestiek és jászvárosiak is, szintén mozgolódtak, s több száz diákot zártak ki az egyetemekről, értelmiségit és diákot tartóztattak le, ítéltek súlyos börtönévekre.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az akkor ellenforradalomnak nevezett események elnyomásában milyen piszkos szerepe volt annak a Ion Iliescunak, aki később a rendszerváltás hőseként akart szobrot csináltatni magának.

Első miniszterelnöke, Petre Roman is a szemünkbe nézhetne végre, hiszen a nagyváradi születésű apukájának, Walter Romannak, eredeti nevén Neulander Ernőnek (ilyen dák vérű román hazafi a mi politikusunk, akit egyébként spanyol anyuka szült) igencsak mocskos szerepe volt Nagy Imre budapesti letartóztatásában, snagovi száműzetésében, és abban, hogy később szószegően kiadták, hogy halálra ítélhessék.

Itt lenne az ideje már, hogy feltárják az összes levéltárakat, s tiszta vizet öntsenek a történelem bepiszkított vizébe.

„Széttépve és összetörten,
Győzelmektől meggyötörten,
Már magzatként bajba-ölten,
Vándor bölcső-temetőkben –
És mégis élünk…”

Ezt a verset kedves barátom és Bólyai egyetemes évfolyamtársam, az akkor még csak 20 éves, szárnyait bontogató költő, Bartis Ferenc szavalta el a Házsongárdi temetőben Reményik Sándor és Brassai Sámuel sírjánál 1956 halottak napján.

Hét börtönévet kapott érte.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'