Rossz hír, jó hír

Bár a „rossz hír, jó hír” ostoba törvény még nem lépett életbe, hiszen csak szerdán fogadta el a felsőház, hogy stílszerű legyek, van egy jó hírem, meg egy rossz is ezzel a parlamenti aberrációval kapcsolatban.

A jó, hogy az információközlés e szigorú és érthetetlen megszabályozása, egyelőre legalábbis csak a rádióra és tévére vonatkozna, a nyomtatott sajtót békén hagyná az Új Cenz Úra, bár ki tudja, ha beválna e kísérlet, arra is kiterjesztenék a nép optimizmusának megtartása érdekében.

Igaz, ez jó hír a Szenátus, de főleg a törvénykezdeményező Funar úr számára, akinek lábai alól a kincses város után most már a Nagy-Románia Párt is kezd kiesni, ugyancsak rossz lehet, akárcsak a liberális Ghişe úr számára is, akiről azt rebesgetik, hogy egykoron a Szekuritáté besúgója volt, ami után senki sem csodálkozhat, hogy a sajtószabadság megfékezése érdekében összefogott Kolozsvár volt fura urával.

Az más kérdés, hogy egy bolond, illetve esetünkben kettő, hogyan tudott százat csinálni a Szenátusban, amely, mint ismeretes, az ország mindenható és mindentudó gyülekezete.

De az igazi rossz hír Funar, Ghişe meg a szenátorok számára az lehet, hogy törvénykezdeményezésük azonnal társadalmi vihart kavart, ami után aligha valószínű, sőt, elképzelhetetlen, hogy Băsescu elnök jóváhagyná, kihirdetné ezt a szamárságot.
Nemcsak a szakma – az újságírók, rádió- és tévétársaságok –, nemcsak a Román Sajtóklub és az Országos Audiovizuális Tanács tiltakozik, hanem még Tăriceanu miniszterelnök is levelet akar küldeni kormánya nevében az Elnöki Hivatalnak ez ügyben.
Különben is: mi az, hogy jó, és mi az, hogy rossz hír?
Ha lemond a kormány, az jó-e vagy rossz?

Mint rebesgetik, ősszel ismét fel akarják függeszteni tisztségéből államfőnket. Ez jó hír, vagy rossz?

Az RMDSZ azt állítja, hogy jól szerepelt a választásokon. A Magyar Polgári Párt is. Kinek jók, és kinek rosszak ezek a hírek?
Az idősebbek még emlékeznek az átkosból azokra az évekre, amikor a tévé, a rádió és a nyomtatott sajtó csak úgynevezett pozitív híreket közölhetett, amire szigorú apparátus vigyázott, a figyelmes olvasó legfeljebb csak a sorok közé rejtett igazságokkal találkozhatott.

A dolgok „Ceauşescu fénykorszakában” odáig fajultak, hogy nemzeti ünnepek vagy a fűtésszezon megnyitása előtt a meteorológiai intézetek is napos, meleg időt kellett jósoljanak, nehogy elrontsák a felvonulást, vagy idejében meg kelljen indítani a fűtést.

Nos, a most elfogadott, remélhetőleg Băsescu elnök által is képtelenségnek tartott szabályozások nem feszítik ugyan túl a húrt, „megengedik” a sajtónak az egy hideg, egy meleg elvét, azaz azt, hogy minden jó hír mellett egy rosszat is közöljön.
A valóság? Az smafu.

Ne tessék félreérteni: magam sem szeretem a rossz híreket. Magam is szeretnék mindennap csak jó híreket közölni. Államférfiaink bölcs lépéseiről, futballcsapatunk sikeréről, az árak csökkenéséről, a fizetések és nyugdíjak emeléséről. De, már elnézést, nem a sajtón múlik, hogy ez utóbbi témák alig kerülnek terítékre.