A sikertelen második
Egy héttel az RMDSZ Arad városi jelöltállító
gyűlése és az ottani fiatal offenzíva után, szombat délelőtt a megyei
választmány megszavazta és rangsorolta a szervezet megyei tanácsos listájának
jelöltjeit is.
Az eddigi tanácsosok közül Csepella János nem vállalta az újabb
megmérettetést (ebben valószínűleg pécskai polgármester-, illetve helyi
tanácsosjelöltsége is szerepet játszik), Búza Gábor eddigi megyei tanácsalelnök
pedig hatalmasat bukva nem került a befutó helyek valamelyikére, bár az
előzetes várakozásokat így is felülteljesítette. Outsiderként indult és ilyen
eredménnyel zárt Bognár Erzsébet és némi meglepetésre Nagy István is. A befutó helyeken
Tóth Csaba, Sipos György és ugyancsak némi meglepetésre Bölöni György kerültek.
A biztosabb befutóként induló Faragó Péter a vonal alá került.
Nem sikerült tehát a fiatal generáció második nekifutása a „hatalom”
átvételére, a lehetséges három jelöltből csak egy került megfelelő helyre, de
Tóth Csaba az Arad városi listán is első helyen áll, ergo az egyik
jelöltségéről le kell mondjon. A plénum tehát ez egyszer a fiatalítás ellen
adta voksát.
Számomra csalódás volt a fiatalság rossz szereplése. Sok, eleinte biztosra vett
szavazat nem jött be, ennek oka lehetett a rossz PR, a múlt heti, többek által
„túlnyerésnek” aposztrofált esemény és megyei vezetés szintjén is politikai
alkuk születhettek. Tudomásom van arról, hogy a vezetőség vissza kívánta léptetni
a fiatalok egyik jelöltjét, nyilván azért mert mást akartak bejuttatni. A
illető erre nem volt hajlandó. Arról is hallottam, hogy a múlt heti „túlnyerés”
után a vezetés egy része nem kívánt még egy hasonlót, ezért valószínűleg a
szavazatokat megfelelő helyre próbálták irányítani. Ennek is tulajdonítom azt,
hogy az elvárt szavazatszám sem jött be. Vannak olyanok is, akik ezek után azt
állítják, hogy a fiatalok közt is vannak olyanok, akik nem a „megfelelő” helyre
szavaztak, azaz hagyták meggyőzni magukat.
Ezeket figyelembe véve le lehet vonni azt a következtetést, hogy a megyei
választmány egy része úgy jött a gyűlésre, hogy tudta kire nem kell szavazni. A
eset pedig azért is meglepő, mert a fiatalok szerint a megyénél nagyobb esélyük
volt a jó szereplésre, mint Arad városában.
A listák tehát a következőképpen festenek (vastagítva a bejutó helyek, dőlten a
fiatalok):
Arad város:
1. Bognár Levente (polgármester-jelölti tisztségében vezeti
a listát)
2. Tóth Csaba
3. Pénzes Gyula
4. Faragó Péter
5. Cziszter Kálmán
6. Nagy Gizella
7. Túsz Ferenc
Arad megye:
1. Király András(tanácselnök-jelöltként)
2. Tóth Csaba
3. Sipos György
4. Bölöni György
5. Faragó Péter
6. Búza Gábor
7. Albert László
8. Nagy István
9. Bognár Erzsébet
Bárhogy is lesz, az elmúlt két hét a fiatalok előretörését hozta magával, az idő pedig mindenképpen nekik dolgozik.
Lehoczky Attila













Hol a sikertelenség mostanában ? Tóth Csaba, Faragó Páter, Pénzes Gyula nem új emberek a közigazgatásban ? 2004-ben Horváth Levente 31 éves volt, Búza Gábor 33, tehát nagyon "öregek". Mikor nem volt nyitott, tehát, az RMDSZ a fiatalitásra ? Drukkolok a barátaimnak teljes mellszélességgel.
Kedves Miklos. A nevem Koppany. Az idezett mondattal nem allt szandekomban ugy elcelodni, hogy az on szemelyere es hozzaszolasara ez "poent elezzen". Felreertheto voltam, elnezest. Ismerem a velemenyet az RMDSZ-rol.
Koppány testvér!Én már úgy 12 éve vagyok "éb(e)ren és úgy 10 éve markótikumot sem veszek magamhoz,de követem az (ön)védelmisek hogyan érdekképviselnek. Ami igaz, az igaz nem az összmagyarságét, mert az lehetetlen - annyira sokszínűek vagyunk - így inkább csinálnak, amit tudnak: legalább a magyarság egy részét, s ha ebbe a részbe kevesen szorulnak bele, hát Istenem, ök is csak emberből vannak, saját magukra is kell gondolniuk meg aztán a nap is véletlenül csak 24 órából áll és ezért nem ők a hibásak.
Apropó, mondd meg a neved.
"A mai napig úgy tudtam, hogy az RMDSZ egy demokratikus érdekvédelmi szervezet, ahol a minőség és az elvégzett munka alapján rangsorolnak." Jo reggelt! :))
A mai napig úgy tudtam, hogy az RMDSZ egy demokratikus érdekvédelmi szervezet, ahol a minőség és az elvégzett munka alapján rangsorolnak. A cikk írója ezt ugyancsak megkérdőjelezi. Létezhet, hogy MEGINT cinkelt kártyákkal játszanak? Jó lenne, ha ezt a megyei vezetőség egy nyilatkozat keretében megcáfolná, vagy legalább megpróbálná eloszlatni a suba alatti egyezkedések gyanúját, mert ez kihatással lehet a képviselői iroda "tartalékát" illetően. Esetleg elégtételt is kéne a cikkírótól kérni.
Érdekes írás, de sajnos némi tájékozatlanságot árul el.
A jelöltségről senkinek nem kell ugyanis lemondania!
A jutó mandátumok közül azonban majd lesz, aki válogathat.
A lista által szerzett mandátumok számának ismeretében köttetnek majd az alkuk. A versenypártokkal és a párton belül is.
A jelenlegi törvényi állás szerint a megválasztandó alpolgármester (ami alku eredménye lesz) tagja marad a testületnek, tehát helyébe nem lép senki, mint történt eddig!
A megyei tanács testület által választandó alelnöke viszont mindig is tagja maradt a tanácsnak, tehát ott sem lesz föllépés.
Egyébiránt a 8. helyre vártam magam, és az bekövetkezett. A szavazatszám volt csupán kérdés számomra.
Nem az elért helyezésem, és a rám adott szavazatok száma vagyok elégedetlen, de ez legyen az én dolgom. A 8 szavazatért ezúton is köszönetet mondok.
Kívánom, hogy a szervezetnek legyen 5 megyei tanácsosa, mint volt 1992-ben, és 4 városi képviselője, mint volt 2000-ig.
Kíváncsian várom a választás utáni szavazatszámlálás végeredményét.