http://www.emol-travel.ro/
Vasárnap, 2008. július 20., 22.10 – Illés
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

MPP

  
Péntek, 2008. április 18., 11.00

Megmondom őszintén nem volt türelmem végigülni a Magyar Polgári Párt Arad megyei alakuló ülését. Jómagam mint egyszerű megfigyelő és érdeklődő voltam ott jelen, kíváncsi voltam arra, hogy milyen programmal és rövid távú célokkal lép színre ez a politikai formáció.

A megjelentek (kb. 20 ember) részben olyan ismerős arcok voltak (Murvai Miklós, Borbély Zsolt Attila, Bálint Zoltán, Nagy István), akik jelenlétére eleve számítottam, másrészt olyanok, akiket most láttam először. Jelen volt továbbá néhány tagjelölt Vadászról, Szapáryligetről és Pécskáról is.

Az érdeklődés alaposan elmaradt az általam és (szerintem) a szervezők által elvárttól, mivel alig gyűlt össze annyi Arad városi magyar, hogy a helyi szervezet megalakulhasson (ehhez 10 ember volt szükséges). Megyei szinten eldöntetett, hogy tagszervezeteket alakítanak a már említett településeken és megpróbálnak elindulni a választásokon is. Ameddig én ott tartózkodtam konkrét programról nem esett említés, mindössze arról volt szó, hogy megpróbálnak bejutni a tanácsokba és azután az ott kifejtett tevékenységgel elnyerni a magyarság bizalmát. Az idő rövidsége miatt népszerűbb személyek listára helyezésével próbálkoznak majd idén.

Az azonban kicsit poénos volt, hogy a tíz ember összegyűléséhez feleségek behívása is szükségeltetett.

Csodálkozom azon is, hogy a helyi MPP külön listákkal kíván indulni a tanácsosi helyekért és külön jelölteket szeretne állítani a polgármesteri és tanácselnöki megmérettetésekre is. Információim szerint eredetileg tárgyalni kívántak az RMDSZ-szel és az együttműködésért cserébe befutó helyet kívántak a tanácsosi listákon. Ez most elúszni látszik, bár az sem kizárt, hogy a külön lista is a politikai játszma része és ezzel kívánnak majd nyomást gyakorolni az RMDSZ-re.

Számomra az egyetlen potenciális befutónak Nagy István tűnik, aki az MPP listáján vagy függetlenkért indulva is tanácsosi helyet szerezhet Pécskán. Indulásának bizonyságát alátámassza az a tény, hogy idén lemondott RMDSZ-es tisztségeiről. Mindezért úgy gondolom, hogy Pécskán mindenképpen meg kellene egyezni az MPP-vel, nehogy az elveszett vagy elégtelen számú szavazatok miatt tanácsosi helyet veszítsen a magyarság. Tőzmiske és Szapáryliget községek esetében nem tudok véleményt formálni, mivel nem ismerem az ottani frissen MPP-sek népszerűségét.

Mindezt összevetve sajnálatosnak tartom, hogy ide jutottunk, de hibások mind a két oldalon lehetnek. Kár lenne azonban, ha két szék között padlóra kerülnénk olyan településeken, ahol biztosra lehetne menni egy közös listával. Mindehhez tárgyalások kellenének, a felek szándékai azonban kérdésesek. Személy szerint az a véleményem, hogy az RMDSZ a ma megjelentek alacsony száma miatt nem fog tárgyalásokba bocsátkozni, legalábbis nem ad befutó helyeket a megegyezésért cserébe.

Lehoczky Attila

 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Murvai Miklós / Vasárnap, 2008. május 18., 07.40

Kösz Timea a javítást. Máskor jobban figok figyelni az elütésre.

Hozzászólt: Tímea / Szombat, 2008. május 17., 20.32

Egy apró pontosítás: Márai és nem Máray.

Hozzászólt: Nagy István / Csütörtök, 2008. május 15., 07.33

Így va, kedves Zoltán.
Magyarul: korgó gyomorral nem lehet himnuszt énekelni.
Románul: Suntem prieteni, dar brândza-i pe bani.

Hozzászólt: Bartha Zoltán / Hétfõ, 2008. május 12., 13.51

A Valaki az egy egészen értelmes név...

Hozzászólt: Valaki / Hétfõ, 2008. május 12., 13.47

Igaza van tanár Úr. Itt sokakat elhallgattat a sajt, óh!

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. május 10., 12.25

De a letelefonálókról, a levélben leírókról, a letiltás jogát önmagunknak vindikálókról sem árt megfeledkezni.

Hozzászólt: Murvai Miklós / Péntek, 2008. május 09., 23.49

Mostanában olvastam: "Nagyon kell azokra az emberekre vigyázni, kiket a természet (valamilyen) tehetséggel áldott meg, de nem adott a tehetséghez értelmet is (...) az emberi együttélés legveszélyesebb vetélytársai ezek ( Máray Sándor)"

Hozzászólt: Nagy István / Péntek, 2008. május 09., 11.55

De ő csak azért se hagyja magát.

Hozzászólt: Koppány / Péntek, 2008. május 09., 00.30

Huhha, innen kimaradtam... Jo kis csorte volt. Latom, hogy Cocovel feltoroltek a padlot itt is. :)

Hozzászólt: Cöcö / Csütörtök, 2008. május 08., 20.50

Persze-persze. Röhög a vakbelem amikor tudományoskodnak versek fölött, vagy 50 évet kísérelnek meg szép nagyfogású dolfgozatban leírni, vagy egy pók életét rááltalánosítani az összes pókéra. Ez kérem áltudomány. Hogy humán tudománynak nevezik annak puszta frusztráció az oka.

Hozzászólt: Nagy István / Csütörtök, 2008. május 08., 20.42

A humán tudományokon kívűl megemlétem még a közteseket is, mint biológia, földrajz és sorolhatnám.
Szerintem BZSA 1918 Magyarországáról írt, és akkor már nincs szükség csúcsrajáratott Gauss-eloszlással operálni.

Hozzászólt: Tímea / Csütörtök, 2008. május 08., 18.27

Az egzaktak mellett humán tudományok is léteznek, kedves Cöcö.

Hozzászólt: Cöcö / Szerda, 2008. május 07., 23.45

Na ez olyan mint "egy kicsit terhes" :D
(Hamburg Rudolf kedvéért: vagy terhes valaki vagy nem. Vagy egzakt egy tudomány vagy nem. Ami meg nem egzakt nem tudomány. Igen matematikailag ki lehet hozni emberöltőnként átlag 3 gyermekkel - ami a Gauss féle elolszlási görbét alapul véve átlagosan 3 milló 2-4 gyermekes családot jelentett volna és ugyanennyi 5-6 iletve 0-1 gyermekeseket az idealizált 18 milliós populációhoz. A valósághoz le kell jönni a földre, és két lábra kell állni. Az MPP-nek is. Bár akkor egészen RMDSZ arculatot öltene.)

Hozzászólt: Nagy István / Szerda, 2008. május 07., 12.10

Ez nem gondolatfutam, hanem demográfia, ami viszonylag egzakt stúdium.

Hozzászólt: Cöcö / Szerda, 2008. május 07., 11.03

Az a racionális gondolatfutam, hogy 40-50 milliónyian lennénk ha nincs Trianon?

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Kedd, 2008. május 06., 22.53

Cöcö sajnos személyeskedésbe és rágalmazásba menekült érvek híján, így kénytelen vagyok megszüntetni a vitát vele. Kicsinyes piszkálódás, becsületsértés, végletekig vitt pimaszság - ennyit volt képes felmutatni racionális gondolatfutamaimmal szemben. Szánalom.

Hozzászólt: Cöcö / Hétfõ, 2008. május 05., 00.00

A remény hal meg utoljára.

Hozzászólt: Cöcö / Vasárnap, 2008. május 04., 23.58

Válasz Dr.Borbély Zsoltnak:
" Kis szemantikai, hermeneutikai gyorstalpaló nem ártana…" - az csak tudja, aki vásárolja a diplomáit.
"1992 óta nem szavaztam az RMDSZ-re...Az SZKT-t 1993 és 1998 között így fogtam fel, persze lassan fel kellett adjam az illúzióimat. " - Maga már az MPP-re se szavaz egy év múlva...
Ne legyen anarhista. Ideje összeszednie a gondolatait.
"....Nekem bajtársaim és harcostársaim vannak." - szép dolog mondhatom, jó kis hadserege lehet, akik mind tartózkodnak választáskor. Vagy már mind kettős állampolgárok, úgyhogy inkább szadeszt vagy valamiszeszt voksolnak...
"KLIENTÚRÁT ÉPÍT abból a pénzből, mely a közösséget illeti meg" - populizmus. A közösség széthordta még a kollektívok korhadt nyílászáróit is. De magába nem fektették, azért irígykedik. Ne legyen olyan mint egy pimasz kölök.
"A magam részéről egyfajta hatalomban vennék szívesen részt, az erdélyi magyar törvényhozásban." - örlhetünk hogy nem lett meg, ellenkező esetben lenne Erdélyi Román Törvényhozás, Buzsáki Cigány stb. stb. Aztán már senki se tudná hová forduljon. Hadd dőljön a lé az ügyvédekhez. Ők majd közösséget építenek belőle.
"Nekem soha semmi anyagi hasznom nem volt a politizálásból, lelkesedésből csináltam 10 éven át 1993 és 2003 között. S még vannak így nem kevesen." - de azért nem éhezett ugye? Apropos, ki fizeti ezt a rengeteg utat?

"S egyáltalában mit remélhetnék az MPPtől? Vagy mit remélhet bárki közülünk, aki nem indul és a jövőben sem akar indulni semmilyen választáson?" - azt reméli, talán at Új Klientúra tagja lesz.

Hozzászólt: Lakner Zoli / Vasárnap, 2008. május 04., 14.10

Látja Dr.úr, ami nem megy az nem megy, így van ez az MPP-vel is.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.24

Nem megy a többi.
Pedig lenne még két bekezdés.
Talán holnap.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.21

Ez a reakcióm volt, illetve annak az első része, mert sokadszorra sem ment fel a szöveg. Ha kell, mondatonként teszem föl.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.20

Ugyan, ugyan. Nekem soha semmi anyagi hasznom nem volt a politizálásból, lelkesedésből csináltam 10 éven át 1993 és 2003 között. S még vannak így nem kevesen.
S egyáltalában mit remélhetnék az MPPtől? Vagy mit remélhet bárki közülünk, aki nem indul és a jövőben sem akar indulni semmilyen választáson?

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.19

cöcö írja:
---- "Az elit meg is tollasodott szépen." - könyörgöm, még az utcaseprést sem végzik önfeledt közösségszolgálatból. Maguknak is ugyanaz kell, máskülönben nem tömörülnének pártba.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.18

Az ötödik részt eddig 7x próbáltam felküldeni, de nem jelent meg.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.13

Negyedik rész.

--- "Az RMDSZ megrótta szorgalmasan a köröket... " - vagyis tette, amit tenni LEHETETT, és nem rohant 220-al fejjel a Cotroceni palota falának, mint TL Brüsszelnek.

Neeeeeeeem, kérem szépen. Épp ez a baj, hogy nem tette meg, amit tehetett volna. Sokkal többet tehetett volna s dolga is lett volna sokkal többet tenni. 1993-ban a brassói kongresszus két éves határidőt állapított meg arra, hogy meglegyen az erdélyi magyar kataszter, a belső választás és megfogalmazást nyerjenek az autonómia-statutumok. A határidő eltelt, Markóék mindebből SEMMIT nem teljesítettek, mégis megválasztották Markót újra elnöknek. Markó le is vonta a következtetést: az elnöki mandátum nem a programteljesítéséhez van kötve, hanem a középgárda érdekeltté tételéhez. Markó azóta is elnök, s az említett lépéseket azóta sem tette meg a szervezet. Csekély 13 esztendős késésben van a vezetés a brassói (MA IS HIVATALOS) programhoz képest.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.11

A negyedik rész nem akar felmenni, bármilyen kicsire vágom :(

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.09

Harmadik rész.

----- "Az RMDSZ 1996 óta hibásan politizál. Erről írtam eleget itt is és másfelé is." - Mert nem hagyta azokat színpadra lépni akik képtelenek voltak betartani a legelemibb játékszabályokat?

Kik nem tartották be a játékszabályokat? Az RMDSZ-en belül Markóék taposták lábbal az alapszabályzatot, a belső demokráciát. Vegyünk egy egyetlen esetet. Markó felfüggeszti Kincses Elődöt a választási hajrá kellős közepén 2000-ben a Maros megyei RMDSZ-elnöki tisztségéből. Az egyébként Markó által dominált Szabályzatfelügyelő Bizottság is megállapítja, hogy e döntés alapszabályzat-ellenes volt. Amikor az SZKT dönt Markó Béla lépésének megerősítéséről, az illetékes bizottság véleményét nem engedik felolvasni, annak ellenére, hogy a terem egy része ezt kéri.
Balkáni tragikomédia.
Ugyanez ismétlődik meg 2002 őszén a MIT küldötteinek mandátumigazolása kapcsán. De a sor folytatható, a Hargita megyei listahamisítástól az UPE esetéig a román igazságszolgáltatással.


---- Jut eszembe, hogyé adják a politika-szakértői diplomát manapság? Valszeg csökken az árfolyama... mert érvénytelenné teszi azt a többszászezer ember szavazatát.

???????????????????????????
Ez meg miféle zöldség?
Hogy lehet ilyen sületlenségeket képernyőre pötyögni?
????????????????????????????

------- Apropos. Maga kire szavazott akkor? És Tőkés? És a galery? Csak nem tartózkodtak? Vagy mást szavaztak 96-ban, 2000-ben, 2004-ben?

1992 óta nem szavaztam az RMDSZ-re.

----- "Az RMDSZ súlyát Bukarestben határozták meg" - miként az MPP-jét Budapesten?

S ha így lenne?
Micsoda különbség, nemdebár?
Avagy cöcö úrnak mindegy, hogy Budapest vagy Bukarest?
Netán nem lenne jobb fővárosnak az előbbi?
Vagy úgy beszűkült már a tudatunk, hogy képtelenek vagyunk egységes nemzetben, Kárpát medencében gondolkodni?

---- Olyannyira, hogy más nevet mint a Fidesz utóálneve nem is tudtak választani.

A névválasztásért nem rajongok.
Én Erdélyi Magyar Keresztény Nemzeti Pártnak neveztem volna a szervezetet.

---- És csak szimpátia van, és tiszta barátság. Semmi köze a FideszMPP 1,8 milliárdos adósságához.

Netán az a problémája cöcö úrnak, hogy megeshet, hogy a testvérszervezet támogatta az MPP-t? Feltéve, de meg nem engedve, hogy volt ilyen anyagi támogatás, annak a címzettje az MPP volt ugyebár? Ergo joggal használhatta fel e hipotetikus forrásokat.
Ellentétben az RMDSZ-szel, mely diszponál az ERDÉLYI MAGYAR KÖZÖSSÉGNEK címzett magyarországi és romániai támogatások felett, politikai alapon oszt pénzt a sajtónak, civil szervezeteknek és KLIENTÚRÁT ÉPÍT abból a pénzből, mely a közösséget illeti meg. Tetszik érteni?

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.08

Ez működni látszik.
Akkor jön a második rész.

----- TL, TTT, SzZs MÉG nem gazdagodtak meg (szembeszökően). De azért csak nem koplalnak, ugye.

Az összehasonlítás alap Markó, Frunda, Verestóy.

---- A puszipajtásuk Szász Jenő mandátuma alatt románosodott el Udvarhely.

Ez így ebben a formában üres vádaskodás. Tessék kimutatni, hogy hol mit tett rosszul Szász Jenő, konkrétan mivel járult hozzá a román térfoglaláshoz.

----- Mit tudnak a cinkos cimborái felmutatni - nem a szavak szintjén, hanem a tettek terén felmutatni?

Cinkos cimborái esetleg magának vannak.
Nekem bajtársaim és harcostársaim vannak.
Akik hál’Istennek fel tudnak mutatni, nem is keveset. De nem mennék bele a példálózásba, mert akkor a további provokációknak és kötekedésnek adnék utat.

---- "Ha nincs Trianon, ma Magyarország középhatalom és kb. 40-50 millió magyar lakja." Ezt az Őrségi vagy a Ialomitai, esetleg középafrikai demográfiai mutatókból számolta ki? Vagy ezt tanították a politológián?

Ezt egy közepes intellektusú ember minimális történelmi, társadalomtudományi ismeretanyaggal felvértezve könnyen átlátja. Persze nem mindenki tartozik ebbe a kategóriába, aki elboldogul a nettel és fórumozik.

---- "S van okunk feltételezni, hogy ha a székely kreativitás a székely embereket gyarapítaná. akkor kevesebben próbálnának másutt szerencsét." Melyik vádimtudor fogta meg a Mózsik kezét, hogy ha már kivágják az erdőt, ne ultessen helyette másikat? Ha már a wikipediat megtalálta nézze meg a Goggle Earth-ön felülről a székelzföldet és vesse össze a Nyugati kárpátokkal vagy a Kelemen havasokkal. Ki akadályozta meg, hogy abból a töméntelen faanyagból olcsó bóvli legyen. Ha ismer jó minőségű székelyföldi bútorgyártó üzemet csak linkelje ide... És miért kerül egy tál sültkrumpli 2x annyiba Gyergyóban mint Galacon? Lebeghetnek az ügyek önök előtt, mert a könnyebbik végét látják.

Nem vitatom, hogy komoly problémák vannak a Székelyföldön. Viszont állítom, hogy minden közösséget megillet az önrendelkezés, és azt is, hogy ugyanazon közösség megeshet, hogy másként viselkedik, ha szabadon kitermelheti belső energiáit, s másként, ha egy idegen elnyomó állam fölözi le a munkája hasznát.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.07

Válasz cöcönek,
reflexióim közbeszúrva.

----Szeretem, hogy védi a mundért. Még jobban szeretném, ha a mundér is védené Önt, amikor szüksége lesz rá.

Tévedés. Nem védek én semmilyen mundért, épp azt magyarázom, hogy nem vagyok meggyőződéses MPP-s pártkatona. Az igazságot védem. S hogy miért léptem mégis be a pártba? Jelenleg úgy látom, hogy az RMDSZ monopóliumának megtörése a magyarság érdeke. Ezért támogatom az MPP-t, melynek természetesen látom hibáit és hiányosságait is.

----Minimum 2 diplomára van szükség a politikai pályán.

A gyakorlat nem ezt mutatja.
Sokan még eggyel sem rendelkeznek.

-----A doktorátusától váljon meg nyugodtan.

Kisstílű provokáció, alig éri el az ingerküszöbömet.

---- Mögöttes szándékaik (mármint az MPP-nek) a hatalom kenyeréből való minnél gyorsabb részesedés.

Nevetséges állítás. Milyen hatalom? Mikor lesz az MPP hatalomban?
A magam részéről egyfajta hatalomban vennék szívesen részt, az erdélyi magyar törvényhozásban. Az SZKT-t 1993 és 1998 között így fogtam fel, persze lassan fel kellett adjam az illúzióimat. Markóék nem akartak erdélyi magyar parlamentet, katasztert, autonómiaprogramot. Ők csak pénzt és hatalmat akartak. Az MPP tagság nagy része épp ezért vált ki az RMDSZ-ből.

------ A valóságot pedig azzal torzítják, hogy Budapesten, Brüsszelben meg az istentudjaméghol loobyzgatják, csak épp ott nem ahol kellene. (Calea Victoriei Nr.1. Bucuresti, Setor 1.)

Cöcö úr, szegény, fogalmi zavarban szenved. Alapvető szövegértési gondjai vannak. Ha az ember nem ott lobbizik, ahol mondjuk cöcö úr helyesnek tartja, az nem valóságtorzítás, hanem esetleg rossz taktika. Kis szemantikai, hermeneutikai gyorstalpaló nem ártana…

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.06

Nem egészen értem a dolgot, az előbbi hozzászólásom rögtön megjelent, viszont az ismételten elküldött nagyobb lélegzetű írás nem.
Akkor megpróbálom részletekben.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Csütörtök, 2008. május 01., 23.04

A tegnap írtam egy választ.
Nagy meglepetésemre nem jelent meg.
Szerencsére el van mentve wordben s fel tudom küldeni újra.
Bízom benne, hogy a számítógép ördöge tréfált meg és nem a cenzúra lépett életbe.

Hozzászólt: Nagy István / Vasárnap, 2008. április 27., 21.56

(K)ukucskának hol a portája?

Hozzászólt: kukucska / Vasárnap, 2008. április 27., 13.03

seperjen mindenki a sajat portaja korul

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. április 26., 06.35

Már megkezdték. Tessék elolvasni a megyei és az aradi jelöltlistát. Van egy tökéletes átfedés.

Hozzászólt: Cöcö / Péntek, 2008. április 25., 15.09

Király nélkül nagyobb hitele lenne az RMDSz-nek. Miért nem szabadulnak meg tőle?

Hozzászólt: kukucska / Péntek, 2008. április 25., 12.55

Knop ur javasolom,maradjon a gzalogosok kozott tovabbra is,a ruhakat hagyja masra a partjat vigye a padlasra

Hozzászólt: Knop Eduard / Péntek, 2008. április 25., 09.00

Tisztelt Coco,

En ugy latom hogy a tapasztalt sofor halottszalito autot vezet es ez esetben a magyarsagnak nem kene beszalni. Egyre gyengulnek az eletfunkciok de meg eletben vagyunk. A halottszalito auto at alakithato mento autova de sajnos a temetkezesi valalkozasokban van a nagy zse.

Hozzászólt: Nagy István / Csütörtök, 2008. április 24., 21.06

Nosza rajta!
Cöcö tessék lendületesen végezni a választók mindenének sziszifuszis átírását n.m-es változatúra.

Hozzászólt: Cöcö / Csütörtök, 2008. április 24., 12.13

Ha nekem be kellne szállnom egy autóba, és választhatnék két sofőr közül én azut választanám, akiről tudom, hogy képes folyamatosan hajtani, még akkor is, ha a kocsi többet fogyaszt, néha kátyúba vagy kutyagumiba megy a kereke, de legalább nem vezet ittasan. Az új sofőröktől, akik légkondicionált gyors és puhapihe álomutat ígérnek, tartózkodnék.

Knop Eduard kihagyta a negyedik záradékot, és ez lenne a legfontosabb: nem a pártot vagy pártokat kell megváltoztatni, HANEM A VÁLASZTÓKAT, AKIK EMBEREK ÉS NEM SZAVAZÓGÉPEK.
Csak ehhez a sziszifuszi munkához senkinek sincs kedve, mert nem ebben van a zsé.

Hozzászólt: Knop Eduard / Csütörtök, 2008. április 24., 11.17

Tisztelt Hozzaszolok
En idaig nem sokat fuztem hozza a kialakult vitahoz csak egyszer a leg elejen akkor viszont tomoren el mondtam a mondanivalomat. Talan szekely verem az oka vagy talan az hogy nem hiszem hogy tulsagos ertelme lenne a vitanak. El is magyarazom miert mondom ezt ... En ugy gondolom hogy az RMDSZ a magyarsagnak olyan mind egy rossz elettars. A magyarsag meg olyan mind egy ember aki egy sikertelen kapcsolatban el, nincs meg elegedve es nem erzi jol magat aktualis parjaval megis kicsit fel lepni. Mindanyian szerintem at eltuk az ehez hasonlo lelki alapotot azert hasznalom ezt a hasonlatot. Ilyenkor az ember azt erzi hogy mar nem igazan mukodik a dolog, nem kapta meg azt amit elvart a kapcsolattol viszont nehezen valtoztat mert fel hogy egyedul marad, fel hogy talan roszabb lessz a kovetkezo, fel a jovotol es a megszokas is neha nagy ur. Harom lehetoseg van a jovore nezve:
1. Egyut marad a sikertelen kapcsolatban es tonkre megy
2. Az elettars valtozik. Ez esetben nagyon orulnek de nem feltetelezem az RMDSZrol hogy hirtelen valtozna ha nem muszaly. Az estben lehetseges a valtozas ha az RMDSZ nagyon erzi hogy esik ki a kezebol a gyeplo, peldaul hogy a tarsa apatikus lessz es nem megy el szavazni vagy szinre lep a fiatal szereto es a monopol helyzet megszunik
3. Valtoztat es eselyt ad maganak hogy egy sikeres kapcsolatban eljen egy olyan tarsal aki nem kihasznalni akarja hanem harcolni erte es nyujtani neki valamit.
Nem ertem miert aszocialhato a demagogia az MPP-vel. Aki engem ismer az tudja hogy hatso szandek nelkul vagyok nemzetben gondolkodo magyar es a hozzam hasonlo emberek tarsasagat keresem. Ezert leptem be az MPPbe ez azert mert ugy erzem hogy idealis kornyezet hogy tegyek valamit a magyarsagert. Meg vagyok gyozodve hogy Tokes Laszlo, Toro T. Tibor, Szilagyi Zsolt es a tobbi MPPs a magyar kozosseget szolgalni akarjak s nem kihasznalni.
Azert nem is igen szoltam hozza a kialakult vitahoz mert nem hiszem hogy Cocot vagy Lakner Zolit meg tudnam szavakkal gyozni. Abban viszont hiszek hogy tettek altal fogjuk oket meggyozni arol amit e hozzaszolasban irtam az MPProl es ha nem tul elfogultak idovel be fogjak latni hogy igazam volt anelkul hogy szavak altal gyozkodjek. Szerintem az MPP tevekenysegevel fog bizonyittani egy olyan vilagban ahol a szonak nincs semi erteke mivel sokan mar vissza eltek hasznalataval.

Hozzászólt: Cöcö / Csütörtök, 2008. április 24., 01.41

Szeretem, hogy védi a mundért. Még jobban szeretném, ha a mundér is védené Önt, amikor szüksége lesz rá.
Minimum 2 diplomára van szükség a politikai pályán. A doktorátusától váljon meg nyugodtan. Mögöttes szándékaik (mármint az MPP-nek) a hatalom kenyeréből való minnél gyorsabb részesedés. A valóságot pedig azzal torzítják, hogy Budapesten, Brüsszelben meg az istentudjaméghol loobyzgatják, csak épp ott nem ahol kellene. (Calea Victoriei Nr.1. Bucuresti, Setor 1.) TL, TTT, SzZs MÉG nem gazdagodtak meg (szembeszökően). De azért csak nem koplalnak, ugye. A puszipajtásuk Szász Jenő mandátuma alatt románosodott el Udvarhely. Mit tudnak a cinkos cimborái felmutatni - nem a szavak szintjén, hanem a tettek terén felmutatni?
"Ha nincs Trianon, ma Magyarország középhatalom és kb. 40-50 millió magyar lakja." Ezt az Őrségi vagy a Ialomitai, esetleg középafrikai demográfiai mutatókból számolta ki? Vagy ezt tanították a politológián?
"S van okunk feltételezni, hogy ha a székely kreativitás a székely embereket gyarapítaná. akkor kevesebben próbálnának másutt szerencsét." Melyik vádimtudor fogta meg a Mózsik kezét, hogy ha már kivágják az erdőt, ne ultessen helyette másikat? Ha már a wikipediat megtalálta nézze meg a Goggle Earth-ön felülről a székelzföldet és vesse össze a Nyugati kárpátokkal vagy a Kelemen havasokkal. Ki akadályozta meg, hogy abból a töméntelen faanyagból olcsó bóvli legyen. Ha ismer jó minőségű székelyföldi bútorgyártó üzemet csak linkelje ide... És miért kerül egy tál sültkrumpli 2x annyiba Gyergyóban mint Galacon? Lebeghetnek az ügyek önök előtt, mert a könnyebbik végét látják.
"Az RMDSZ 1996 óta hibásan politizál. Erről írtam eleget itt is és másfelé is." - Mert nem hagyta azokat színpadra lépni akik képtelenek voltak betartani a legelemibb játékszabályokat? Jut eszembe, hogyé adják a politika-szakértői diplomát manapság? Valszeg csökken az árfolyama... mert érvénytelenné teszi azt a többszászezer ember szavazatát. Apropos. Maga kire szavazott akkor? És Tőkés? És a galery? Csak nem tartózkodtak? Vagy mást szavaztak 96-ban, 2000-ben, 2004-ben?
"Az RMDSZ súlyát Bukarestben határozták meg" - miként az MPP-jét Budapesten? Olyannyira, hogy más nevet mint a Fidesz utóálneve nem is tudtak választani. És csak szimpátia van, és tiszta barátság. Semmi köze a FideszMPP 1,8 milliárdos adósságához.
"Az RMDSZ megrótta szorgalmasan a köröket... " - vagyis tette, amit tenni LEHETETT, és nem rohant 220-al fejjel a Cotroceni palota falának, mint TL Brüsszelnek.
"Az elit meg is tollasodott szépen." - könyörgöm, még az utcaseprést sem végzik önfeledt közösségszolgálatból. Maguknak is ugyanaz kell, máskülönben nem ömörülnének pártba. A fülnek, szívnek és más szerveknek kedves szavak attól még nem igazak, hogy Kati néni sír egy sort és magukra szavaz. Mert arra Katinéni is rájön 2-3 mandátum után, hogy ezeksecsináltak semmit. Még ugyanennyi és lesz autonómia is, ha kell, ha nem, mint ahogy bévettek a júnióba is minket. De már nem lesz kinek. Ettől a 8-10 éves toporgástól óvnák én itt meg mindenkit, de Katinéni vagy Mózsibá nem jár ide olvasni, csak a piac sarkán veszi nagy bűnbánattal a nagyistvánok és nagyattilák mirelit mannáját.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Szerda, 2008. április 23., 23.28

No lássuk kedves cöcö, hogy is állunk a demagógiával.

Ami az első problémát illeti: nem kivagyiságból mondom, hisz nem a diploma teszi az embert s épp elég tisztességes, komoly, lényeglátó parasztembert ismertem meg, akik tisztábban gondolkodtak sok diplomás embernél, DE: a jogi diplomám mellett van még kettő, egy politológusi meg egy politikai szakértői. Ergo aligha van szükségem arra, hogy Ön a wikipédiát segítségül hívva okítson alapfogalmakból.

Ami a "demagógiát" illeti: bármit ír a wikipédia, két dolog hozzátartozik a demagógiához: a mögöttes szándék és a valóság eltorzítása.
Hiszi, nem hiszi, nem az én bajom, én tényként szögezem le: Tőkés László, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt olyan politikusok, akik számára a közösségszolgálaton kívül soha nem volt más szempont releváns. A valóságot meg nem másították és nem voltak mögöttes céljaik, nem gazdagodtak meg, egyáltalában mindig az Ügy lebegett előttük, a nemzetszolgálat ügye. Ezért is tartom őket barátaimnak és szövetségeseimnek. Még sok olyan embert ismerek az MPPben, akik vonatkozásában hasonló megérzésem van, de hozzájuk nem köt húsz esztendős vagy annál is régebbi barátság, így biztosat nem mondhatok a vonatkozásukban. Úgyhogy felőlem demagógozhat akár engem, akár szövetségeseimet és barátaimat, legfeljebb önmagát minősíti előttem tudatlanként és/vagy rosszindulatú rágalmazóként.

S akkor lássuk még néhány erősen vitatható állítását:

> Mert az évről évre felvetődő kérdések NEM a valós helyzetre, hanem a látszólag felfeslő hamis valóságra épülnek. Létkérdésünk a "fogyás". A magyarság már 150 éve képtelen az akkori határai benépesítésére.

Maradjunk 88 esztendőnél. Ha nincs Trianon, ma Magyarország középhatalom és kb. 40-50 millió magyar lakja.

- Nem az autonómia és nem az önálló magyar egyetem tart majd itthon több fiatalt, vagy akadályozza meg a vegyesházasságok létrejöttét.

Az autonómia gazdasági önállóságot is jelent. Nem árt az alapfogalmakkal tisztában lenni ítélkezés előtt...
S van okunk feltételezni, hogy ha a székely kreativitás a székely embereket gyarapítaná. akkor kevesebben próbálnának másutt szerencsét. Az autonómia bizony otthon tart. Ettől még természetesen meg kell állnunk gazdaságilag a lábunkon és olyan szellemben kell neveljük a felnövekvő nemzedéket, hogy természetes legyen számára, hogy utódait is magyarnak nevelje s a vegyes házasság fel se merüljön számára alternatívaként.

> Gazdaságilag kell megállnunk a SAJÁT lábunkon.

Stimmel, lásd fentebb.
Csak ezt az egyébként helyes meglátást nem kell az automónia ellen kijátszani, mert értelmetlen.

> Politikailag pedig függetlenségünket kell megőrizni. Az RMDSZ kormányon kívül de nem az ellenzékben sokkal nagyobb súllyal bírt.

Az RMDSZ 1996 óta hibásan politizál. Erről írtam eleget itt is és másfelé is.


>Tőkést "valaki" fújja. Addig felfújt amíg fújják.

Merő tévedés. Nem tudom honnan van Magában ennyi indulat az egyik legtisztább és legnemesebb politikusunk iránt, de ez így ebben a formában egyszerűen hangulatkeltő képzelgés.

>És legalább annyira mint Béla bátyánk. Isten éltesse névnapja alkalmából. Ha már nem kell a "mi Viktorunknak" a keleti lufi, nagyot fog pukkani!

Viktor és T.L. között természetes szövetségesi viszony van, mely kölcsönös megbecsülésen valamint a közös értékrenden alapszik.


>De nagyon nagyot! A nagyképű nem tud szembenézni önmagával a tükörben, és ez még Temesváron kezdődött. Máig megmagyarázhatatlan, hogy a több száz halott és sebesült mellet Neki, haja szála sem görbült. Ne imádjunk BÁLVÁNYOKAT!

Ki imád bálványt?
A kérdés inkább az, ki akar mindenáron bálványt döntögetni?
Én ismerem és tisztelem Tőkés Lászlóban az embert, a nemzetszolgálót és a politikust.

Hogy neki haja szála sem görbült? Egyszerűen szerencséje volt. Egyébként megkéselték álarcosok és összeverték a szekusok. Kevesen vállaltak annyit a magyar ügyért mint ő. Én akkor katolikusként mellette voltam egész családommal. Közelről láttam a drámát, amit Ön itt lenézőleg diffimál. Lelke rajta. Megint csak önmagát minősíti.

>A kilencvenes évek elejének minden számunkra kedvezőtlen politikai lépései éppen azok, amiket ma a MPP (külső nyomásra!) meg akar tenni.

????????????
Ezt esetleg fejtse ki bővebben...


>Nem véletlen, hogy Tőkés háttérbe szorítása nagyobb politikai súlyt hozott az RMDSZ-nek

Ez már a politikai kabaré műfaja. Az RMDSZ súlyát Bukarestben határozták meg. Ők mondták, természetesen nem a magyar, hanem a román nemzetstratégiai érdekeknek megfelelően, hogy hogy mikor épp mennyire taksálják az RMDSZ "súlyát", s hogy meddig tart a táncparket amelyen sasszézni lehet, de csakis úgy ahogy ők fütyörésznek. Az RMDSZ megrótta szorgalmasan a köröket... Az elit meg is tollasodott szépen.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Szerda, 2008. április 23., 22.58

Szegény Lakner Zolinak csak provokációra telik. Csak tessék érvelni, ha már egy jeles politológus nevét viseljük.:)

Egyébként otthonról hazaérkeztem (Temesvárra), gondoltam benézek a "topicba".
Ha minden igaz holnaptól egy ideig nélkülöznötök kell :), mert Budapesten aligha lesz időm hozzászólásokat irogatni.

Hozzászólt: Cöcö / Szerda, 2008. április 23., 22.41

Dr.Borbély lassan elutazhatna Bukarestbe is. Akkor nem III. kerületi szinten ismerné a saját sorsát befolyásoló nagy büdöst, hanem megértve azt, talán tehetne is érte.

Hozzászólt: Kovacs Janos / Szerda, 2008. április 23., 21.33

Eszak-irorszagban meg nem lehet ir nyelvu konyvet vasaarolni.

Hozzászólt: Lakner Zoli / Szerda, 2008. április 23., 21.29

Egy blog helyet kellene már adni Dr.B.Zs.A-nak, látom lassan már csak az ''ö '' bejegyzései láthatóak. Szeretném tudni mikor írja ezen hozzászólásait, ha annyit utazik Arad, Temesvár és Budapest között.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Szerda, 2008. április 23., 19.19

Nem értem miért jelent meg egy hozzászólásom kétszer. Én csak egyszer küldtem el. Viszont elküldtem egy reagálást a legutolsó bejegyzésére. Remélem majd az is megjelenik.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Szerda, 2008. április 23., 19.18

Cöcö, Ön politikai analfabéta vagy csak teszi magát? Azon túl, hogy hivatásos kötözködő?
Az autonómia, kedves cöcö, egy intézményrendszer. Mely védi a kisebbségeket. Az Aland szigeteken példának okáért egy finn nem vehet ingatlant, ha abba nem egyezik bele a helyi svéd törvényhatóság.
Ezt csak így, csomagolás közben :).

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Szerda, 2008. április 23., 19.15

Cöcö, szándékaim szerint írok majd választ.
Polémiánk nem oly reménytelen, mint gondoltam.
Egyelőre csomagolnom kell. Megint. Életem nem kis részét úton töltöm, Arad Temesvár és Budapest között.

Hozzászólt: Cöcö / Szerda, 2008. április 23., 17.57

Mégis mi a búbánatot irkapirkál Borbély Zsolt?
"nincs egy olyan intézményrendszerünk, ami megvédjen minket a bukaresti hatalomtól" - ha ez alatt az államapparátust érti, nagy bajban van, mert akkor államellenes cselekedetekért Vádimtudorék joggal elővehetik, ezzel Ön a PRM malmára hajt legalább 3-4%-ot. Helyben.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Szerda, 2008. április 23., 17.43

Cöcö, szándékaim szerint írok majd választ.
Polémiánk nem oly reménytelen, mint gondoltam.
Egyelőre csomagolnom kell. Megint. Életem nem kis részét úton töltöm, Arad Temesvár és Budapest között.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Szerda, 2008. április 23., 16.42

Király Andrásnak:

1. A képviselő úr jó bolsevik stílusban azonosítja a közösséget az RMDSZ-szel. (a párt = a munkásosztály = a nép) Ez a retorika már régen lejárt szavatosságú, a kilencvenes évek elején dívott, legfőbb képviselője szegény megboldogult Domokos Géza volt. Ő sem ment vele sokra. Persze attól még fedheti az igazságot, de hát nem fedi.
Látja, nekem például teljesen más véleményem van. Én úgy vélem, hogy az RMDSZ-féle álképviselet többet árt országos szinten, mint amennyit használ. Lehet, hogy megyei szinten ezt-azt, a lényeget, vagyis a LÉTKERETÜNKET nem érintő dolgokat kijárnak, elintéznek, de annak hogy ma, a változás után 18 évvel nincs autonómiánk, nincs egy olyan intézményrendszerünk, ami megvédjen minket a bukaresti hatalomtól és biztosítsa hosszú távú megmaradásunkat, az az RMDSZ neptunista szárnyának a bűne, mely az egész szervezetet eluralta 1996-tól errefelé. Ahelyett, hogy mindent eszközt bevetve még Románia EU csatlakozása előtt, elérje, hogy a csatlakozás feltétele legyen a töbszintű autonómia megteremtése, ennek fordítottját tette: épp ott támogatta meg a magyarellenes román hatalmat, ahol annak leginkább szüksége volt erre: kisebbségpolitikai témában, külpolitikai fronton.

2. Örvendek, hogy ezúttal nem tagadja le a feljelentés tényét, mint tette ezt pár éve az újság hasábjain, egy egyébként is dicstelen bizonyítványmagyarázás keretében.

3. Ami az okot és okozatot illeti, hadd meséljek el egy történetet.
Előrebocsátva, hogy jómagam Szász Jenő és a váradiak között megesett torzsalkodás miatt csak most lettem frissen MPP tag (kellett a szervezet megalakulásához még egy-két ember :) és nem fogom a pártot melybe beléptem, valamint annak vezetését mindenben körömszakadtáig megvédeni. Vagyis amit elmondok nem érintettként mondom el, hanem tárgyszerű megfigyelőként illetőleg az egyetemes igazság és igazságosság híveként.

A 2004-es választások előtt az MPSZ összegyűjtött 54.000 aláírást, hogy indulhasson az önkormányzati választásokon. Akkor ezeket leseperték az asztalról, fittyet hányva a demokratikus játékszabályoknak, mert úgymond formai hibában szenvedett az aláíróív. Ősszel ismét eljátszadoztak a hivatalos aláíróív kiadásával, vagyis késletették azt, az MPSz pedig azon volt, hogy indulhasson. Ha információim helyesek, akkor az történhetett, hogy mivel a bukaresti központ manipulációi miatt nem volt elég idő az aláírások ismételt összegyűjtésére a tavaszi listáról átmásolták az akkor csatlakozottak adatait. Mindenki eldöntheti, hogy ezt erkölcsileg hogyan ítéli meg. Mondhatnak rám, amit akarnak, én nem tudok ezen felháborodni, akkor sem, ha taktikailag rossz lépésnek látom. Erkölcsileg akkor háborodnék fel, ha a "hamisítás" az emberek akaratát hamisította volna meg.

Hozzászólt: Nagy István / Szerda, 2008. április 23., 07.02

A témába vágó tanulmány Borbély Zsolt Attilától:
108. április 23., szerda
A választás szabadsága
http://www.hunsor.se/bzsatudositasai/

Hozzászólt: kukucska / Kedd, 2008. április 22., 14.26

a suketseg egyik fokozata a tanulatlansag,erkolcsi normaink egysegesek,vilagnezettol es szimpatiaktol mentesek.Ajanlom ujra olvasasra a Tiz Parancsolatot

Hozzászólt: Cöcö / Kedd, 2008. április 22., 12.45

Akik csak azoknak a véleményét hallották, akik mögöttük álltak és nem gyakoroltak önkritikát semmit sem tettek. Még talpnyalóikért sem. Ez a süketség egyik fokozata.

Hozzászólt: kukucska / Kedd, 2008. április 22., 12.41

cocogetesek,de irhatnam,hogy cs********sek,de irodalmunkban mely igazan nemzeti-tehat mind annyiunke-valaki egymas melle helyezte mesterien a cinkost a nemat es a bunost ea nem vadolhato RMDSZ tagsaggal.A lelkiismeretevel mindekinek el kell szamolnia.

Hozzászólt: Nagy István / Kedd, 2008. április 22., 10.08

Cöcö-nek!
Mögöttem csupán a munkám áll, és azok, akik szavazatukkal támogatták vsgy támogatni fogják azt.
Egyébiránt érdekel az emberek véleménye! De nem minden egyes emberé. Van olyan, akié nélkül megvagyok.

Wikipédiás beemelésének forráshelye:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Demag%C3%B3gia

Ön nem szereti az RMDSZ-t, és Király Andrást sem?
Eddig pedig úgy tűnt, hogy nagyon.

Hozzászólt: Cöcö / Hétfõ, 2008. április 21., 23.49

Dr. Borbély Zsolt!
A demagógiáról ezt írja az egyik lexikon:
"A mai politikai pártok kissé elkoptatták ezt a kifejezést, mert túl gyakran használják kevésbé elítélendő jelenségek (pl. kampányfogás) megjelölésre, leszólására. Többségi vélemények szerint a 20. században mind a fasizmus, mind a kommuniznus, mind a nemzetiszocializmus gyakran élt a demagógia eszközével. H. L. Mencken humorista definíciója szerint a demagóg

„valaki, aki olyan tanokat hirdet, amikről tudja, hogy hamisak, olyan embereknek, akikről tudja, hogy idióták.”
Mencken értelmezésében a demagógia szükségszerűen hazugságot tartalmaz, de gyakran ennél tágabb értelemben is használják, amikor a beszélő nem mondja közvetlenül a valótlanságot, hanem hagyja, hogy a kritikátlan hallgató maga jusson el a kívánt végkövetkeztetésre. A demagógia gyakran tartalmaz érvelési hibákat, de sok más eleme is van, amiknek semmi köze a logikához.

A kifejezést manapság elsősorban a politikai ellenfél lejáratására használják[1].

A demagógok szívesebben időznek hamis kérdések, mint valóságos kérdések körül. Nem mindegyik demagóg nyúl hamis kérdésekhez az egyes kisebbségi csoportok állítólagos vétkei kapcsán, de a többségük ezt teszi. Amit mondanak, az többnyire tekintélyelvű személyiségtípus igényeihez van igazítva[2].

A demagógiára leginkább fogékony emberek előítéletes személyiségek. Az előítéletes személyek nem törődnek azzal, hogy világképük szűk körre terjed ki, és szerkezete nincs összhangban a világgal, számukra csak az a fontos, hogy világképük világos és áttekinthető legyen. Ahol nincs rend, ott rendet csinálnak. A járt utat akkor sem hagyják el, amikor új megoldásokra lenne szükség. Hacsak módjuk van rá, mindenbe belecsimpaszkodnak, ami ismerős, biztonságos, egyszerű és határozott körvonalakkal rendelkezik[3].


A demagógia eszközei [szerkesztés]
Összehasonlíthatatlan mennyiségek párhuzamba állítása – Például: „kormányunk a szociális kiadásokat hétmilliárd forinttal emelte, míg az előző kormány csak 0,4%-kal.” Ez azt sugallja, mintha az utóbbi kevesebb lenne, de nem tudhatjuk, hogy ez valóban így van-e, ha nem tudjuk, mennyit költöttek a kormányok a szociális kiadásokra összesen.

Hamis szaktekintély – támaszkodás egy olyan személy általános szakértői „tekintélyére”, aki az adott témában nem számít jártasnak. Például: „a professzor elolvasta a könyvemet, és nagyon meg volt vele elégedve”. Az a (fontosnak látszó) tény, hogy az illető egy vegyészprofesszor volt, a könyv pedig antropológiai témájú, nem említtetik.

Vagy velünk, vagy ellenünk (hamis dilemma) – Ha a demagóg úgy állítja be a helyzetet, mintha az adott témában csak kétféle álláspont lenne lehetséges. Például: „Kovács nincs velünk, ezért ellenünk van.” Ezzel kizárjuk annak lehetőségét, hogy az illető az adott kérdésben nem foglal állást egyik fél mellett sem.

Oda nem illő tények felhozatala, hogy álláspontunkat (termékünket stb.) kedvezőbb színben tüntessük fel – Pl. „Üdítőitalaink nem tartalmaznak nátrium-tioszulfátot.” Ez ugyan valószínűleg igaz, ám mivel a kérdéses vegyianyag mérgező tisztítószer-alapanyag, nem is szabad, hogy üdítőitalokban felbukkanjon.

Érzelmi „támadások” – kísérlet arra, hogy a vitát az érzelmek szintjére helyezzük. Példák: „Mindenki ellenem van!” „Nem lehet egyszer véletlenül nekem is igazam?” „Amit ön művel, uram, az egyszerű demagógia!”

„Démonizálás” – mások (személy vagy csoport) „morális veszélyként” való beállítása. Ez gyakran jár együtt a bűnbakkereséssel, azzal, hogy másokat hibáztatunk a saját problémáink miatt.

Goebbelsi propaganda – hazugságok (akár óriási képtelenségek) folyamatos, állandó ismételgetése és terjesztése; mivel a tapasztalat szerint magának az ismételgetésnek is, az igazságtartalomtól függetlenül, nagy meggyőző ereje lehet.

Érvelési hibák – Sok az előző pontokból ide tartozik. Az érvelési hibák formális logikai hibákat jelentenek, amelyek közül sok nagyon jól alkalmazható demagógia céljára.


Példa: egy demagóg program [szerkesztés]
A demagóg többnyire a következő pontok köré sorakoztatja fel mondanivalóját[4]:

Kijátszottak benneteket - A hozzánk hasonló őszinte és tisztességes emberek­nek mindig a balek szerepe jut. Tennünk kell valamit. Altalános összeesküvést szőnek ellenünk.
Az összeesküvők romlott nemi erkölcse közismert - „Gazdag­ságukban már nem tudnak mit csinálni, konyakban fürde­nek, Amerika elcsavart fejű lányaiból merítik háremüket." „A keleti erotika csak arra szolgál, hogy megmérgezze a ke­resztény ifjúság egészséges erkölcseit." Az idegeneké min­den tiltott gyümölcs élvezete.
Jelenlegi kormányunk korrupt - A kétpártrendszer becsapás. A demokrácia csupán „bűvészeti szakkifejezés". „A libera­lizmus egyenlő az anarchiával." A polgári szabadságjogok „egy őrült szabadosságai". Agyrém az egyetemes etika gondolata, elsősorban saját magunkra kell gondolnunk. Nem bízhatunk meg a külföldiekben. A nemzetköziség riasztó méreteket ölt. Bár saját kormányunkban sem bízhatunk meg. Az idegen termeszhangyák belülről rágják a kormányt."
Ellenségeink alacsonyrendű állatok, csúszómászók, rovarok baktériumok - Végezni kell velük, tennünk kell valamit. nincs középút. A világ két részből áll. Akik nincsenek velünk, azok ellenünk vannak. A vért tisztán kell tartanunk. Fajilag tiszta vérű elitünket féltve kell óvnunk. A liberalizmus erkölcsi leprája minden erőltetett keveredés okozója.
Mi a teendő ha egyszer már ég a ház? - A válasz egyszerű, az őszinte szívű emberek vezérre várnak. íme itt vagyok én... Cseréljétek ki a vezetőket. Rám lehet számítani. Majd én eltakarítom ezt a szeméttelepet. Boldogabbak lesz­tek, békében fogtok élni.
A helyzet máris túl érett, gondolkozásra nincs idő - Elég, ha pénzt adtok, majd én megmondom nektek, hogy mit kell tennetek.
Mindenki ellenem van - A mártírotok vagyok. Az ellenség az életemre tör, de Isten megóv engem. Én foglak vezetni benneteket.
Európa számos országában ez a fajta demagógia természetesen nem múlt el tettek nélkül, nyomtalanul. Egész kormányokat söpört el a tömegindulat, melyet hasonló jellegű felhívások keltettek föl."

Ha most sem látja, nyugodtan mondjon le a doktori címéről. Senkit sem fog bántani vele!
Persze ugyanez megvan az RMDSZ-nél is, de legalább "eredetiben" :D Mert az évről évre felvetődő kérdések NEM a valós helyzetre, hanem a látszólag felfeslő hamis valóságra épülnek. Létkérdésünk a "fogyás". A magyarság már 150 éve képtelen az akkori határai benépesítésére. Nem az autonómia és nem az önnálló magyar egyetem tart majd itthon több fiatalt, vagy akadályozza meg a vegyesházasságok létrejöttét. Gazdaságilag kell megállnunk a SAJÁT lábunkon. Politikailag pedig függetlenségünket kell megőrizni. Az RMDSZ kormányon kívül de nem az ellenzékben sokkal nagyobb súllyal bírt.

Tőkést "valaki" fújja. Addig felfújt amíg fújják. És legalább annyira mint Béla bátyánk. Isten éltesse névnapja alkalmából. Ha már nem kell a "mi Viktorunknak" a keleti lufi, nagyot fog pukkani! De nagyon nagyot! A nagyképű nem tud szembenézni önmagával a tükörben, és ez még Temesváron kezdődött. Máig megmagyarázhatatlan, hogy a több száz halott és sebesült mellet Neki, haja szála sem görbült. Ne imádjunk BÁLVÁNYOKAT!
A kilencvenes évek elejének minden számunkra kedvezőtlen politikai lépései éppen azok, amiket ma a MPP (külső nyomásra!) meg akar tenni. Nem véletlen, hogy Tőkés háttérbe szorítása nagyobb politikai súlyt hozott az RMDSZ-nek.

Hozzászólt: Cöcö / Hétfõ, 2008. április 21., 23.21

Mindenhatónk, Királyunk!
Van jog és van lojalitás. Ön jogilag tiszta, mert időben mossa kezeit. Mint általában. Mert résen van. Mint mindig. Bár ezzel, hatáskörét érzésem szerint messze túllépi. Hasonló intézkedéseket foganatosított Ön a PNL, PD, neaggyisten PRM színei ellen?
A kertből a gazt kell kigyomlálni, a vadhajtásokat pedig oltani, nemesíteni kell.
Nem modnom azt, hogy nemzetét áruba bocsátja (bár megérne egy körkérdést, hogy ki mennyiért tenné pénzzé ilyen-olyan hovatartoztását), nem vádaskodni kardoskodni akarok, de ez GERINCTELEN dolog volt. Szemet szemért, fogat fogért? Ki várta ezt el Öntől vagy az RMDSZ-től? Talán a lelkiismerete? Azt már rég eltemette!

Hozzászólt: Király András / Hétfõ, 2008. április 21., 16.22

Figyeltem a hozzászólásokat, mindenkinek van egy története olyan jogos vagy jogtalan sérelmeiről, ami rámozdították, hogy gyengítse a közösséget. Mert nem az RMDSZ fog gyengülni, hanem a közösség. Az MPP fenyője alatt megbúvók annyit fognak elérni itt Aradon, amennyit ilyen rövid idő alatt el lehet érni egy választás alkalmával.
Nem volt szándékom részese lenni a blog-vitának, de egy olyan csúsztatás, ami a 4 évvel korábbi feljelentéseket varrja az RMDSZ nyakába, szólásra késztet.
Szögezzük le ismét, sokadszor. Az ok és okozat között összefüggés van. A feljelentést az szülte, hogy a bejegyzés előtt álló MPSZ listáin Arad megyében nagyon sok hamisított aláírás szerepelt. Mi ezt, mint tényt, közöltük a Központi Választási Irodával, akik a listákat valószínűleg elküldték a megyei rendőrségnek, ők pedig végezték a munkájukat, végigjárták az aláírók egy részét, megállapítva a csalás tényét. Ezután az illetékes hatóság érvénytelenítette a megyei listát.
Mi ebben az esetben értelemszerűen az érdekeinket védtük. Azokat kellene – és kellett volna - morálisan érintse az ügy, akik hamisítottak, tehát bűntényt követtek el, lehetetlenné tették saját szervezetüket, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva jó szándékú aradiakat.
Ezek a tények és ha valaki ehhez képest mást állít, az legalábbis csúsztat. Vagy azt akarja sugallni, hogy a bűntettért nem a tettes a felelős, hanem a szemtanú.

Hozzászólt: Cöcö / Hétfõ, 2008. április 21., 14.25

Igen, Önt nem érdekli az emberek vágyai. De akkor ne várja el, hogy támogassák a szavazatukkal. Hogy csak maga akar dönteni arról kit támogat? Hmmm. Nagy István háta mögött ki áll? Ki az aki az aradi közéletben ilyen rejtett titkos, hátulról irányítgató titkos mesteri életet él?

Hozzászólt: Nagy István / Hétfõ, 2008. április 21., 07.14

Kedves Lakner Zoli!
Emlékezőtehetségéről annyit, hogy több haszna lenne belőle, ha azt a helyesírás szabályainak írás közbeni alkalmazására fordítaná. Mint észrevette, ezen a helyen nem élcelődtem a hibáival, mert valameddig úgy tűnt, hogy Önnel érdemi vitát is lehet folytatni. Most sem javítgatom. Olykor, tudatosan, nagyvonalú szoktam lenni olyanokkal is, akik nem biztos, hogy megérdemlik.

Arra már utaltam, hogy a nem önnek szánt mondatok kiteregetése nem vall úriemberre. Akkor, és ott oda kellett volna jönnie abba a szűk körbe, és vitatkozhattunk volna is, akár, és akkor elmondhatnám, hogy ismerem, de mert nem tette, számomra Ön ismeretlen.

A viselkedésem nem figyelheti. Ahhoz hozzám sokkal közelebb kellene élnie, mondjuk a családomban, a baráti körömben vagy a munkahelyemen.

Aradi kortesbeszédem könnyű idézni, hisz a blogomban megtalálható.

Pécskai beszédem is idézheti, ha ott volt, nekem csak a hangfelvétele van meg, hisz nem fölolvasott szöveg volt.

Sok-sok jeles magyart idézhettem volna, akár Kossuthot is, mint tette az egyik egyik ifjú jelölt, de a helyzethez és az alkalomhoz választottam Illyés Gyulát. Aradon Márton Áront már nem idéztem, mint tettem Pécskán.
Vajon mitől voltam melankolikus?

A második bekezdés zárómondatában a szerencsétlenségére utaló mondatát nem értem.

Cziszter Kálmán akkor lesz befutó, ha Tóth Csaba a megyei testületet választja és Albert László nem vállalja a városi képviselőséget. Mostani ötödik helye nem befutó! Meglátjuk.

Ön furcsákat ír! "pontosan tudom névileg azt az 5 személyt aki Önre szavazott"
Miért nem tudja mind a nyolcat?
És honnan tudja?
Ön ikszelt helyettük?
Előzőleg bekamerázta a helyszínt?
Netalán Ön a terem rejtett kameráinak hivatásos őre?

Hogy kit kell nekem ízig-vérig támogatnom, hagy döntsem el én. Az Ön vágyai ugyanis nem érdekelnek.

Nem szoktam színészkedni. Nyílt szívű és szavú, egyenes ember vagyok.
Nem szoktam ravaszkodni. Taktikai megfontolásból olykor lépek kiszámíthatatlant. De ez a politika része. És ebben semmi borzasztó, legfennebb egyeseket, mint Önt is, meglep.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Hétfõ, 2008. április 21., 00.32

Csakegyaradinak:
a gyűlés pocsékul volt megszervezve, az utolsó pillanatban, ez tény. Én két nappal az esemény előtt véletlenül tudtam meg s átszerveztem az egész csütörtöki, Budapestre tervezett programomat, hogy ott lehessek. A jelek szerint volt értelme. :)
Tíz ember kellett a megalakuláshoz, de leszünk még többen is. Valahonnan el kellett indulni. Ami a "lúzerséget" illeti, az egy tipikus amorális, Amerikából importált fogalom. Ez nem arról szól, hogy az illető netán azért "veszít", mert tisztességes, következetes, értékhű, nemzethű stb. Sajnos olyan világot élünk, mely a gátlástalanoknak és erkölcsteleneknek kedvez. Köszönöm szépen, én akkor már inkább megmaradok "lúzernek", mintsem elveim feladásának árán legyek "winner".

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Hétfõ, 2008. április 21., 00.24

"Demagógok vagytok v*****, mint egy kivasalt lyukas zázló.
Ha nem ugyanez az első lépés lett volna az RMDSZ is ezelőtt 18 évvel, ráadásul ugyanezekkel a süket és felfújt alakokkal mit Tőkés "at all", akkor még lehetne szavalni első lépésekről. Így csak elszálltok. Mint azok akik rátok szavaznak. És persze "aki nincs velünk az ellenünk", húzzátok le magatokat. Viktort már semmiért sem lehet tisztelni. Gyurcsány lekattant lemez rá kár is szót fecsérelni. A területi autonómiának meg olyan ára lesz (ha lesz) hogy azt már nem lesz aki megfizesse."

- írja cöcö

A stílus maga az ember.
Tőkés süket és felfújt alak? Meg mi demagógok? S hogy húzzuk le magunkat?
Gratula, ez aztán színvonal!
Minősítgetés ezerrel, érvanyag zéró.
Szánalom.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Hétfõ, 2008. április 21., 00.21

Ami a bizonyítványmagyarázást illeti:
erre senki nem szorul rá közöttünk.
Nagy Pista végképpen nem.

Előző bejegyzésemhez még egy mondat.
MPPs társaimat azért nem említettem, mert nem tartom őket politikusnak. De ha tisztességes aradiakat kellene mondjak, akik adott helyzetben akár politikusi szerepet is vállalhatnak, akkor a volt Reform Tömörülés, s a jelenlegi MPP holdudvarából jó pár nevet tudnék mondani. Nem teszem, mert itt arra várnak egyesek, hogy legyen még több céltáblájuk. Hát ne általam legyen, elégedjenek meg velem és Pistával.
Hogy klasszikust idézzek: golyófogónak még jó leszek :). Az MPPben nem vállaltam szerepet, mert egyszerűen nincs már időm a pártra. A Reform Tömörüléses régi szép időkben még nem volt két gyerekem. Egy ideig még elvitatkozgathatunk - ha épp lesz időm s kedvem, majd még irogatok.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Hétfõ, 2008. április 21., 00.13

Kaptam-kaptunk pár kérdést, gondoltam röviden megválaszolom őket.
Vegyük a legfrissebbet.

Kit tartok Aradon tisztességes politikusnak?

Nem tudnék ilyeneket említeni, ami nem azt jelenti, hogy tisztességtelennek tartanám őket mind, de azt igen, hogy nem ismerem őket eléggé ahhoz, hogy tűzbe tegyem értük a kezem.

Minden esetre az, hogy az ő feljelentésük alapján járt a rendőrség négy évvel ezelőtt házról házra zaklatva aláíróinkat, több mint botrányos s a szememben egyenlő a nemzetárulással. Mint ahogy annak a Markó-féle galerinek a támogatása is, mely sikerrel érte el, hogy Romániát a Nyugat modellként emlegesse miközben a helyzetünk cseppet sem rózsás, miközben 200.000 lélekkel kevesebben lettünk tíz év alatt. Békeidőben. Az RMDSZnek az lett volna a dolga, hogy NEMZETKÖZIESÍTSE Erdély problémáját, helyett pont a fordítottját tette: meggyőzte a kormányzati szerepvállalással az amúgy is könnyen meggyőzhető Nyugatot, hogy itt minden rendben. Ez az RMDSZ fő bűne.
Annak az RMDSZnek, melynek helyi támogatótól annyi telik, hogy álnevek mögül mocsolnak egy vita felett tisztességes pécskai politikust, Nagy Istvánt. Karrierizmust emlegetnek az Ő kapcsán? Azért mert tanácsos akar lenni Pécskán? Az karrier? Az munka elsősorban. Közösségi felelősség.

Hozzászólt: Lakner Zoli / Vasárnap, 2008. április 20., 22.03

Köszönetet kell mondanom Lehoczky Attilának az MPP című beszámolóért, tudniillik lassan már rekordot fogunk dönteni a hozzászólásokban. Ami engem illet, ígérem ehhez a beszámolóhoz ez az utolsó hozzászólásom. Eddig sem szerettem volna hozzászólni, de amikor olvasom bizonyos emberek bejegyzéseit, bejegyzések amik a való igazságot szeretik eltorzítani, bejegyzések amik hamis magyar hazafiságot és ember szeretetet árasztanak, kénytelen vagyok bizonyos tényeket (aminek a tudatában vagyok) a nagy érdeművel megosztani.
Kedves Nagy István!
Előbbi hozzászólásaimban utaltam már arra, hogy önnek rossz az emlékező tehetsége, sajnálom, hogy ilyen nyersen kell fogalmaznom de bocsánat per pillanat nem találok megfelelő kifejezést arra amit ön a bejegyzéseiben állít. Egy szűk körben pont ön volt az a személy aki elmesélte azt az ominózus beszélgetést. Én történetesen elég közel tartózkodtam és akarva nem akarva hallottam, hogy ön épp mit mesélget. Egyébként meg mondom őszintén, egy jó ideje figyelem az ön viselkedését és kijelentéseit. Pontosan szóról-szóra be tudok számolni, hogy mit mondott kortesbeszédeiben úgy Pécskán mint Aradon, annak ellenére, hogy mind két helyen ugyan azt az Illyés Gyula idézetet mondta el egy kissé melankolikus hangnemben.(Tanár úr! idézetek hiányában szenved, pont Ön aki oly nagyon kedveli a magyar nyelvet, pont Ön aki nagyon sokat ad a magyar helyesírásra?). Csodálom, hogy eddig meg tudta állni a helyesírási hibák kijavítását ha voltak. Már már vártam kioktató megjegyzéseit amelyek sajnos szerencsétlenségemre még váratnak magukra.
Tisztelt tanár úr! Igen, nagyon jól tudom, hogy Cziszter Kálmán hányadik helyen lett rangsorolva és még egyszer hangsúlyozom, befutó helyen van!
Végezetül egy pár sort írnék a nyolcadik helyezettel és a nyolc szavazattal kapcsolatban: ne felejtse el tanár úr, hogy a nyolc szavazatot olyan személyektől kapta(pontosan tudom névileg azt az 5 személyt aki Önre szavazott) akik becsületüknek érezték azt, hogy a régmúlt idők emlékére Nagy Istvánra szavazzanak, arra a Nagy Istvánra aki úgy hivatott eszt megköszönni, hogy át áll az ellenkező táborba és megpróbál egy pár szavazatot elhalászni azoktól akiket izzíg-vérig támogatnia kellene.
Ha minden eddigi megmozdulását tudatos, kiszámított lépésnek tekinti akkor erre csak azt mondhatom hogy Ön Nagy István egy borzasztóan ravasz ember és egy jó színész.

Hozzászólt: Cöcö / Vasárnap, 2008. április 20., 21.31

Vajon miért csak Nagy István kíséreli meg a bizonyítványát magyarázgatni? Talán ő lenne aki miatt a legtöbb gólt kapta a "csipet-csapat"?
Dr. Borbély Zsoltnak: Ön szerint kik azok, akik úgymond tisztességes politikusok Aradon?

Hozzászólt: kukucska / Vasárnap, 2008. április 20., 19.33

Tisztelt Urak,igy nagy betuvel,ha magunk kicsinyesseget nem tudjuk kezelni akkor legalab a keresztenyi ertekeinket tiszteljuk-vasarnap leven.Hagyjuk a nemzet,autonomia es egyeb propaganda szoveget,mert az empepe a statutumaba sem merte beirni,akkor miert masokmint az RMDSZ es mitol lesz nemzetibb.Lehet,hogy Caesar kovetoi aki azt mondta legyek elso videken mint masodik Romaban.Most veszem eszre en sem vagyok jobb Deakne-vasznanal,mert vasarnap van.

Hozzászólt: Nagy István / Vasárnap, 2008. április 20., 18.51

Kedves Lakner Zoli!
Ha már így akarja.

Sem a neve, sem az arca nem ugrik be, de attól még találkozhattunk, akár többször is.
Én Önt nem ismerhetem nagyon jól.

Úgy tűnik, hogy jelen volt egy olyan beszélgetésen, amelyet Cziszter Kálmánnal folytattam. Talán hallgatózott? Nem vall úriemberre. Arra nem emlékszik véletlenül, hogy Kálmán miket mondott?

Tudja, én egy feladatmegoldó alkat vagyok. Az ominózus beszélgetés után feladatokba botlottam, és keresem a megoldásukat. Úgy tűnik jó úton járok, ezért végig fogok menni rajta.

Tudja Ön, hogy Kálmán hányadik lett a városi tanácsoslistán? Ön szerint az befutó hely? Mi ez ha nem félretétel? És ha nem az, akkor olyan taktikázás, amely a manipulálókat minősíti.

A tényeket nem kell felállítani. A hipotéziseket igen.
Nem vesztettem területet. Pécskai voltam, és maradok.

Labilis sem vagyok, mert ha az lennék, akkor aligha érvelnék adatokkal.
Sokmindent megpróbáltam, és nem keveset sikerrel teljesítettem. Politikai kudarcélményeim nincsenek. Ismerem a műfaj megannyi arcát.
Van rá tanúm, hogy egy mondatot kihagytam az Aradon fölolvasott beszédemből: "Nem győzni jöttem", és hogy a 8. helyre vártam magam.

Ön összekeveri a tudatos, kiszámított lépéseket a labilitással. Ez az igazi kudarcos nekibuzdulás.

Hozzászólt: Lakner Zoli / Vasárnap, 2008. április 20., 17.16

Tisztelt Nagy István! A nevem Lakner Zoli, mi nagyon jól ismerjük egymást csak épp ön erre nem emlékszik(sajnos ez a korral jár). Reagálnom kell az iménti bejegyzésére ami a Cziszter Kálmán nevét illeti. Miért nevezi tisztelt uram Cziszter Kálmánt „félretettnek” azt a Cziszter Kálmánt akinek a vállán nem is olyan rég elsírta magát, akinek azt vallotta, hogy ki akar vonulni a politikai életből, abba akarja hagyni az egészet, és kis idő elteltével beiratkozott (pécskai polgármesteri lista, pécskai tanácsosi lista, Arad megyei tanácsosi lista) minden lehető alkalmat megragadva.
Tisztelt uram itt és most kijelentem önnek, hogy Cziszter Kálmán messzire nincs félretéve, ezen kijelentésemet a jövő igazolni fogja. Ön vagdalózik a kijelentésékkel anélkül, hogy egy reális tényt tudna felállítani. Ez a vagdalózás egy labilis, területet vesztett ember jellemzője. Egy olyan emberé aki már mindent megpróbált és sajnos minden próbálkozása kudarcba fulladt.

Hozzászólt: Nagy István / Vasárnap, 2008. április 20., 16.34

Világos, kedves Ábel. Ha megengeded, nagybetűvel.
Akkor lássam mit írtál először.

"Mindenki megméretkezhetet."
Te is, és az lett, amit a nyerő bennfentesek hetekkel előbb eldöntöttek, elmondtak.
"Nem tökéletes a rendszer."
De az aradi most tökéletesen működött.
"Egy-két régi motoros aztán tényleg megtapasztalta, de elfogadta, mert ennél, most, demokratikusabbat nem ismernek."
A demokratikusság egy olyan lózunk, amelyel ki lehet dobni a gyereket a fürdővízzel. És most meg is tették. A nagypapát is kiröpítették. Úgy látszik, nem részesültek MAGYAR nevelésben, mert különben tudnák: jó az öreg a háznál.

"Különben a jelenlét nagyobb volt mint 4 éve."
Na és? Akkor most több tulipános pecsét lesz, mint a négy évvel ezelőtti 15365 szavazat a megyei testületre illetve 14499 a helyiekre.
Meglátjuk. Kérlek figyeld.

"Nehéz lesz ezekután bárkivel tárgyalni."
Tudtommal a tárgyalási fázis lecsengett.

"Sértődöttségre nem lehet katedrálist épiteni, kedves barátaim."
Szerinted ki van megsértődve? Konkrétan. Mert én nem!

"Ha valaki, úgymond, nemzetben gondolkodik, nem kockáztathatja önkormányzati jelenlétünket."
Ki kockáztatja? Ahol lesz MPP-lista ott eddig is 5 vagy annál több RMDSZ-es tanácstag működött.

"Ne bántsátok Nagy Istvánt! Ő nem fog sehová se átállni a kampányban! Ő gerinces ember, tehát ha aláirt egy nyilatkozatot, tartani fogja magát hozzá!"
Az általam aláírt nyilatkozat arra kötelezett, hogy tiszta körülmények között vegyem tudomásul a végeredményt. A körülmények csupán formálisan voltak tiszták Aradon, és Pécskán is.
Ebbe a nyilatkozataláírós SZKT-s határozatba tudatosan kódolták be annak kiagyalói saját, tervezett választási manipulációik tényét. Következésképp számomra nem létezik.

Az előző hozzászólásomhoz még ennyi: négy mandátumot tudhatok a hátam mögött.

Köszönöm a rugdosást. Fölébresztett.
Valóban van hely mindenkinek, én tudom hol a helyem, és most éppen ott vagyok. Elérték a céljukat, akik néhány évvel ezelőtt kibulizták, hogy nehogy SZKT-tag vagy parlamenti képviselő legyek, majd az Önkormányzati Tanácsban is hatékonyaknak bizonyultak. Csapatmunka volt. Most érett meg az annyira pátyolgatott gyümölcs.
Veled szívesen lennék egy csapatban, de nézd meg azt is, hogy kik közé hívsz, és akkor megvilágosodhatsz.
Mert nem adtam föl, utat választottam. Épp ideje volt!
Meglásd, neked már csak víz alatti úszás fog jutni.
Pista

Lakner úrnak!
Kérem, hogy olvassa el figyelmesen: Cöcö / Szombat, 2008. április 19., 11.27, és akkor talán egyetért a reakciómmal.

Hozzászólt: ábel / Vasárnap, 2008. április 20., 14.30

Kedves Pista, te nagyon jól tudod ki vagyok, és ez csak ránk tartozik. Beismerem, túloztam az elöbbi megnyilvánulásomban. De Téged rugdosni kell, mert akkor jön ki belöled a legjobb, ezt Te is tudod. Van itt hely mindenkinek, bár rövid távon én sem vagyok optimista. Gyere vissza, legyünk egy csapatban. Nekem sem volt könnyű.... De szeretném, ha reagálnál az elöző bejegyzésemre, az érdekesebb.Hittem amit irtam.A belső választásokról szoló beszédem nem érdekelt igazán senkit. De még mindig nem szabad feladni...

Hozzászólt: Lakner Zoli / Vasárnap, 2008. április 20., 09.17

Tanár úr ennyi telik magától? Már oda fajult, hogy csak cö-cösztetni tud? Akkor inkább adjon elő egy kis sírási jelenetet, ami igaz a pésckai és az aradi választó gyülésen sem vált be de egy-két szavazatra az mpp-ben is talán össze jön.

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. április 19., 23.07

Kukucska és ábel olvassa el, ha kell, akkor többször is a cöcö-s hozzászólássom előtti Cöcö-t!

Kukucskával nem értek egyet.
Szerintem is tény, hogy a politikában a súlytalanná tétel a követett célok egyike.
De!
Az MPSZ-t, majd az MPP-t az RMDSZ-nek a Kolozsvári Nyilatkozattól történt eltávolodása, a nemzeti kataszter és a belső választások elsűlyesztése, a helyzetteremtő politizálás helyébe a kijáró, klientúraépítő politikacsinálás választása hozta létre, és nem az államfő és annak pártja. A fél milliónyi szavazatbeszteséget okozó politikára Markó Béláék kitaláltak maguknak egy önfelmentő teóriát, az MPP-építő államelnökről.

Ki beszélt itt a nemzeti eszme diadaláról?

Nem tudom ki bújik meg ábel mögött. Pedig kíváncsivá tett, de az álnév mögé bújókkal nincs mit kezdenem. A névtelen levelet felbontatlanul szokás tűzbe/szemétbe tenni.
Közelről ismerhet, ha letegez. De mivel álnév mögé bújik, gesztusát nem tudom díjazni.
Tőlem tanult volna? Aligha. Mert akkor használná tulajdon nevét, és a héten találkoznunk kellett volna.
Murvai Miklóst nem én fedeztem föl, hanem talán a most félretett Cziszter Kálmán, és Endreffyt sem én javasoltam aradi elnöknek. Névtelenül milyen jogon ítélkezik fölöttük?

Lemondtam minden tisztségemről, amint itt olvasható: http://blog.erdely.ma/nagyvarjas/2008/04/09/megmerettem-konnyunek-talaltattam/ ! De önmagamról nem mondhatok le.
Minden eddigi szerepvállalásom, és megszólalásaim mindenikét vállalom.

A civil szférát nem hagyhatom, mert a pécskai Búzavirágnak úgy tűnik szüksége van rám.
Karrier? Ugyan már!
A magam mögött létrejött tárgyak már elegek egy karrierhez. És mégis folytatom megkezdett (magyar)értékmentő munkám. Vár rám legalább két könyv, és folytathatnám.

A politikát Pécskán, sajnos folytatnom kell, mert a kívülről láthatatlan tünetek ezt diktálják.

Önmagam sosem ámítottam. És másokat sem!

A csendről és a pécskai tényekről pedig szívesen beszélgetnék, ha tudnám, hogy ki a partner.

Hozzászólt: ábel / Szombat, 2008. április 19., 17.54

Hát má' csak ennyi tellik, hogy cö, cö, cö..... Ennyit tanultunk három mandátum alatt. Ezt tanultam én tőled ? Nem jó ez Nagy Istvántól. Ez nem méltó hozzád. Legyél az a régi, racionális hapsi, akit valamikor kedveltem. Murvai és haverjai, szegény Endreffy,az aradi magyarság megmentői? Hát ezért, bocsánat, de hiába dolgoztál. S ha bátor vagy, mondjál le mindenről, hadd a civil szférát másra. Nagyon csalódtam benned.Te se vagy több mint a karrieristák, ne is próbálj mást elhitetni saját magaddal. A többi néma csend....

Hozzászólt: kukucska / Szombat, 2008. április 19., 17.32

nyugodtan lehet cocogetni meg RMDSZ rangsorolokrol szazalekokban beszelni,de ez nem az emempesek problemaja,foglalkozzanak sajat csapatukkal es az allandosulo 10-es jelenletet aranyitsak az aradi magyar szavazokhoz.A celjuk az ami a tobbi roman partnak sulytalanna tenni az RMDSZ-t.Ennyit a sokat emlegetett nemzeti eszme diadalarol

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. április 19., 13.02

Akkor most ismét, csak hosszabban: Cö-cö-cö-cö-cö-cö-cö-cö-....-cö

Hozzászólt: Cöcö / Szombat, 2008. április 19., 11.27

Talán el kellene gondolkozni minden "nagyistvánnak" azon, hogy a demagóg karrierizmust lassanként átlátja mindneki. Az embereket nem lehet bolondítani. Én már most olyat írok, amit érdemes megfontolni, csak a "nagyistvánok" nem értik. Az ő fülüket befogja az úrhatnámság.

Hozzászólt: ábel / Szombat, 2008. április 19., 08.40

Valóban, annyian jelentek meg a jelölő gyüléseken, ahányan. Mindenki megméretkezhetet. Nem tökéletes a rendszer, egy-két régi motoros aztán tényleg megtapasztalta, de elfogadta, mert ennél, most, demokratikusabbat nem ismernek. Különben a jelenlét nagyobb volt mint 4 éve.
Mit jelent a "kommunikációs félreértés" Murvai úr ? Nehéz lesz ezekután bárkivel tárgyalni. Sértődöttségre nem lehet katedrálist épiteni, kedves barátaim.
Ha valaki, úgymond, nemzetben gondolkodik, nem kockáztathatja önkormányzati jelenlétünket.
Ne bántsátok Nagy Istvánt ! Ő nem fog sehová se átállni a kampányban ! Ő gerinces ember, tehát ha aláirt egy nyilatkozatot, tartani fogja magát hozzá !

Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2008. április 19., 07.36

Pécskán 2007-ben 262 szavazat volt a küszöb (5%), és 263-at kellett volna teljesítsen a független jelölt.
Mi az MPP indításával az öt százalékos küszöb elérését céloztuk meg.
Mi úgy látjuk, hogy plusz szavazókat is az urnákhoz tudunk hívni, olyanokat, akik valami miatt úgysem szavaznának az eremdéeszre. Ilyenek az helyhatósági választáshoz nem mindenben hasonlítható EP-választáson is voltak. Akkor a semmiféle pécskai kampány Tőkés Lászlónak 114 (3,95%) szavazatot hozott a 2880-ból, míg a szövetség erős kampánnyal csupán 524-et (18,19%) teljesített.
Egyébiránt az eremdéesz-lista 22 tagja közül az legutolsó semmiképpen sem juthat az összesen 17 mandátum valamelyikéhez, míg az utolsó bejutó tagja lesz a testületnek.
A kérdés az, hogy hányan jutnak be összesen. 2004-ben 4,52 mandátum járt az 5247-ből kapott 1188 szavazatért, ami akkor 5mandátumot ért, úgy hogy az ötödik 137 maradékszavazattal lett helyi képviselő.

Hozzászólt: Nagy István / Péntek, 2008. április 18., 23.31

CSAKEGYARADI rátapintott a lényegre. Hol vannak az aradiak. Az elégedettek, és az elégedetlenek.
Az agyondicsért aradi eremdéesz-jelöltállítási folyamatban, a talán 10 kerületi szervezetből 500-an vettek részt a 17000 szavazati joggal rendelkező aradiból, 2,95%. Kisiratoson a 800-ból 400-an. Pécskán a 3000-ből 180-an.
Az elégedettek nem mennek el ünnepelni, az elégedetlenek meg keseregni.
Június 1-jén valakik majd örömünnepet fognak ülni, Aradon, és szerte a megyében. Meglátjuk, hogy kinek a kárán.
Akkor kell majd bölcseket írjon Cöcö, Kukucska és Lakner úr, úgy, hogy hihető és tárgyilagos is maradjon.
Ígérem, hogy a rám vonatkozó tanulságokat meg fogom osztani az érdeklődőkkel.

Hozzászólt: a szerző / Péntek, 2008. április 18., 22.43

Véleményem szerint Nagy István azért biztos befutó, mert van véleménye amit leír és kiáll mellette. Másrészt pedig pécskán kb 200 szavazat szügséges egy tanácsosi mandátumhoz ez pedig meglehet neki függetlenként. Ha az mpp-vel indul, akkor már nem olyan biztos, hiszen itt már 5 %-ot kell szerezzen.

Ugyanakkor komoly esély van arra is, hogy nem plusz szavazókat visz az urnákhoz, hanem a meglévőket ossza meg, így az is előfordulhat, hogy sem ő, sem az Rmdsz-lista lagutolsó befutó embere sem kerül be.

Hozzászólt: Lakner Zoli / Péntek, 2008. április 18., 21.57

Tisztelt dr.B.Zs.A.,minek lehet nevezni egy olyan embert aki indult a pécskai polgármesteri tisztségért, indult a pécskai tanácsosi listán, indult az Arad megyei tanácsosi listán és ha sikerült volna egy rövid időn belül aradi személyazonosságit elintézni akkor az aradi tanácsosi listán is indult volna. Ebből ön erényt olvas ki?

Hozzászólt: kukucska / Péntek, 2008. április 18., 21.27

A politika mar ilyen kevesen csinaljak sokan kommentaljak,de a B Zs A altal tenyszerunek el-ismert tudositas 10 jelenlevorol es felesegek oda hivasarol beszel.Cinikus ami tortent,mert 3x2 az =6 ezek szerint a ket emlitett uron kivul meg jelen volt ket ismeretlen.Egyszer minden titokra feny derul,de addigra a kutyat sem fogja erdekelni ez a loser tarsasag

Hozzászólt: CSAKEGYARADI / Péntek, 2008. április 18., 18.51

Dr. Borbély Zsolt Attila hozzászólása szép és hosszú, RMDSZ-szel kapcsolatos megállapításai is helytállóak, de egy dologra nem adott magyarázatot: hol voltak csütörtök este az RMDSZ-t utcasarkon, magánbeszélgetéseken, fórumokon, otthon a konyhában, akárhol szapuló ellenzékiek, az MPP-sek?
Arad sokezres magyarságából képtelenek voltak TIZ, a tulipánnal elégedetlen ember berángatni?
Az OK, hogy novemberben Tőkés relatíve sok voksot kapott Aradon. Ők hun vannak?

Hozzászólt: Cöcö / Péntek, 2008. április 18., 18.30

Naja és "tízen a halott ládáján" meg egy üveg rum.
Szánálmas galery. Még egy névnapozásra is többen összejönnek. Miért nem hívtatok még pár nyugdíjast a parkból, egy pohár sörért aláírtak volna.

Hozzászólt: Cöcö / Péntek, 2008. április 18., 18.26

Demagógok vagytok v*****, mint egy kivasalt lyukas zázló.
Ha nem ugyanez az első lépés lett volna az RMDSZ is ezelőtt 18 évvel, ráadásul ugyanezekkel a süket és felfújt alakokkal mit Tőkés "at all", akkor még lehetne szavalni első lépésekről. Így csak elszálltok. Mint azok akik rátok szavaznak. És persze "aki nincs velünk az ellenünk", húzzátok le magatokat. Viktort már semmiért sem lehet tisztelni. Gyurcsány lekattant lemez rá kár is szót fecsérelni. A területi autonómiának meg olyan ára lesz (ha lesz) hogy azt már nem lesz aki megfizesse.

Hozzászólt: Knop Eduard / Péntek, 2008. április 18., 17.07

Egyet ertek B.ZS.A. hozzaszolassaval. Lehoczky Attila beszamolojahoz egy kinai bolcsessegel szolnak hozza ami igy szol: " Az ezer merfoldes utazas az elso lepessel kezdodik ". Az elso lepest meg tettuk es az ezer merfoldes utazast a MAGYAR NEMZET iranti szeretet szarnyan fogjuk megtenni.

Hozzászólt: Dr. Borbély Zsolt Attila / Péntek, 2008. április 18., 16.37

Lehoczky Attila beszámolója kissé rosszmájú, kissé szemforgató, de alapvetően mégis tényeken alapszik.
Ellentétben az eddigi kommentárokkal.

Az elsőhöz: a megválasztott tisztégviselők között az elnök és az elnökségi tag (név szerint Endreffy Lajos és Knop Eduárd) egyik említett családdal sincs semmilyen rokonságban. Ennyit a "3 család" című hangulatkeltésről, mely vagy információhiányból ered (ebben az esetben az ember nézzen előbb adatok után, s azután nyilvánuljon meg), vagy cinikus rosszindulatból (ami erkölcsileg önmagát minősíti).

2. Nagy István éppen úgy lett "örök vesztes" mint a legtöbb tisztességes politikus az RMDSZ-ben - aki mára már falon kívül van. Aki kiáll a véleménye mellett, aki komolyan gondolja a hivatalos szólamokat, az autonómiától a kettős állampolgárságig, annak előbb-utóbb kiteszik a szűrét. Nagy Istvánnak az "örök vesztesség" erénye és nem hibája: innen is kiolvasható, hogy nem karrierista mameluk.

3. A "lerágott csont" eszmeileg az autonómia, amiért mi mindenkoron cselekedtünk, s amit Markóék azokban a kulcspillanatokban, amikor alkupozícióban voltak, rendre felejetettek: a kormányalakításokkor 1996 és 2000 között (több is volt, ugyebár) a protokollumok alkalmával 2000 és 2004 között. 2004-ben miután végigkampányolták Erdélyországot az autonómiával, és tenni is kellett már valamit, nos, ők azt tették, hogy elfogadtattak a kormánnyal egy kisebbségi törvénytervezetet, amiben szerepel ugyan a kulturális autonómia fejezetként, de mely érdemben semmit nem mond erről a témáról, hanem a beláthatatlan jövőbe tolja ki a kulturális autonómiatanács kozjogi jogosítványainak meghatározását.

Végül aki a nemzetben gondolkodó Viktoron ironizál a mai polarizált közéletben, az alighanem a tudatos ország- és nemzetromboló Gyurcsánynak szurkol. Gratula, kedves cöcö, a jelek szerint megtaláltad a magad választottját. Mint zsák a foltját ugyebár.

Hozzászólt: kukucska / Péntek, 2008. április 18., 15.16

Akkor mennyi az annyi,3 csalad-Murvaiek,Borbelyek,Balintek-Orban Viktort idezve;igaz,hogy kevesen voltunk,de elegen.

Hozzászólt: Lakner Zoli / Péntek, 2008. április 18., 14.11

Miért gondolod, hogy Nagy István befutó lehetne Pécskán? Nagy István már lassan örökös vesztes, csak épp ő nem látja ezt be.

Hozzászólt: Cöcö / Péntek, 2008. április 18., 13.36

Divide et impera. Akik már nem férnek el a leveses fazék körül, nem mennek vadászni, fát vágni, és új ételt készíteni, hanem a lerágott csontokat szépen összeszedegetik és gusztusosabb (populistább) tálalásban nyáladzanak fölötte. Már csak a "mi Viktorunk" és néhány önkényes civil szervezet áldása hiányzik a Mi utolsó vacsoránkról.