JelenHaz
Péntek, 2019. július 19., 04.42

Lobogóink

Mégiscsak változik a világ, az emberi felfogással együtt. E megállapítás még nálunk, a Balkánon is érvényes, ha visszagondolunk a néhány évvel ezelőtti csíksomlyói templombúcsúkra, amikor az egész román sajtó az eseményen lobogtatott magyar zászlókon lovagolt.

Manapság ez már nem téma, hiszen a kivezényelt több száz rendőr, csendőr rá sem hederített a Csíkszeredában úton-útfélen árusított, a zarándokok által hordozott több ezer, változatos kivitelezésű, feliratú és méretű nemzeti lobogóra. Még az Árpád-sávosakra sem. Sőt olyat is láttam, nem egyet, aki teleszkópos horgászbotra tűzte zászlaját, hogy minél magasabbra emelhesse, otthon is láthassák a tévében.

Attól tartok, lassan átesünk a ló túloldalára, mivel vallásos ünnepen a templomi lobogók száma elenyészően kevés a nemzetiszínűekhez viszonyítva. Ami nem lenne baj, ha nem a dac, a csakazértis, a megmutatási vágy lobogtatná őket. Érdekes módon, a legtöbb erdélyi keresztalja csak templomi lobogókkal, esetleg egy-egy nemzetivel vonult, míg az anyaországiak a kevés templomi mellett rengeteg nemzeti lobogóval kedveskedtek a Csíksomlyói Szűz Anyának.

Nem akarok ünneprontó lenni, de önkéntelenül azon töprengtem, közülük hányan maradhattak távol, voksolhattak nemmel a kettős állampolgárságunk ügyében szervezett referendumon? Meglehet, sokukat a lelkiismeretük vagy az otthoni politikai versengés készteti évente egyszer a magyarkodásra, hadd lássa ország-világ, mennyire szeretnek bennünket, erdélyi magyarokat. Lobogtatás közben talán el sem jutott a tudatukig a szatmárnémeti főpásztor szentbeszédének lényege, a segélykiáltás: félelmesen fogyunk! Mert amíg egy magyar megszületik, addig 2-3 „angyallá lesz”. Vagyis szorgalmasan élünk a törvény által biztosított terhesség-megszakítás lehetőségével, noha nem a törvény, az ember öli meg a magzatát, a maga kényelméért. De még ez sem elég, kettészakítottuk az anyaország, az elszakított területek magyarságát, hogy közelebb jussunk a húsosfazékhoz.

A főpásztor azonban egy dolgot elfelejtett: a nagy nemzeti összeborulásunk, túl-lobogtatásunk közepette fogadalomra kellett volna szólítania a világ magyarságának e ritkán egybegyűlő fórumát. A Csíksomlyói Mária kegyhelyén meg kellett volna ígértetnie velünk, hogy nem leszünk többé egymás ellenségei, rosszakarói, megpróbáljuk önzetlenül szeretni egymást.

Ha megteszi, lelki lobogókkal térhettünk volna haza szeretteink, volt ellenfeleink, ellenségeink körébe. Mert nem mindegy, hogy egy évig a gyűlölet, a rosszindulat, a versenyszellem, avagy a szeretet lángja lobog egymás iránt a lelkünkben. A trikolórt jövőre is elővehetjük, magasra tűzhetjük, lelki lobogók nélkül azonban nem válik megtartó hazává a szülőföldünk, nem leszünk többen testben és hitben, tehát erősebbek sem leszünk. Ha továbbra sem szeretjük egymást, Isten sem, a Csíksomlyói Szűz Mária sem szeret bennünket, hiába énekeljük együtt himnuszainkat, lengetjük lobogóinkat.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'