Megjegyzések a magyar nyelv napjaihoz

 

Sokadik alkalommal rendezték meg idén a Magyar Nyelv Napjait, ez egyszer Arad városában, a helybéli Csiky Gergely Iskolacsoport szervezésében.

A helyszín, ez az erősen szórványos vidék és város számára megtiszteltetés volt a rendezés joga, hasonlóan a két évvel ezelőtti Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom országos szakaszához. A versenyen több mint 200 meghívott, diákok, felkészítők, egyetemi tanárok és persze politikusok vettek részt. A színes és heterogénen felkészített társaság a tágan értelmezett erdélyi szélrózsa minden irányából érkezett, Temesvártól Magyardécséig, Szatmárnémetitől Brassóig. A szervezők (köztük valamilyen szinten jómagam is) kitettek magukért és látszott, hogy megpróbálnak patinát adni az eseménysorozatnak.

Ez eddig nagyon szép és jó, jegyezhetné meg valaki, kell az ilyen nekünk, hírnév meg hasonlók, a meghívottak hazaviszik Arad üzenetét és képeit, na meg az emlékeket. Mint pedagógus azonban van, amiben kifogást is emelek a rendezvénnyel kapcsolatban. Igazságtalan lennék, ha ezt nem tenném meg.

Mindenekelőtt az elmúlt egy héten a szervezés miatt igencsak akadozott az oktatás iskolánkban. A gondokba nyakig merült tanárok több esetben nem tudták óráikat megtartani, egyes esetekben teljesen önhibájukon kívül. A csattanó pedig az volt, hogy a pénteki napon teljesen felfüggesztették az oktatást (diákjaink nagy örömére), a bentlakásból mindenkit hazaküldtek, hogy a vendégeknek legyen hol aludniuk. Ezen kívül a Textilipari Szakközépiskola oktatása is szét lett verve, mivel ennek bentlakását is felhasználták a szállásoltatásra. Nem tudom szabad-e az oktatást leállítani versenyek esetében, de az is lehet, hogy ez egyszer kivételt tehettünk, és csak én kellemetlenkedek.

Az eseménysorozatnak egy szakmai konferencia is része volt. Érdeklődve vártam ezt, mivel a bedobott téma (Régiók találkozása nyelvben és kultúrában) nehezen megfoghatónak, ugyanakkor tudományos szempontból komoly kihívásnak ígérkezett. Csalódtam. A moderátor szerepében lévő dr. Péntek János egyetemi tanár, a BBTE magyar nyelvészeti tanszékének vezetője volt az egyetlen, aki a témáról tudományosan beszélt, a többi előadást színvonalasabb közegben nem vették volna figyelembe. Dr. Brauch Magda nyelvész a magyar nyelv romlásának anyaországi és itteni állapotáról beszélt, de előadása roppant szétszórt volt, dr. Vekov Károly előadása Aradról szólt és inkább beillett egy irodalmi alkotásnak, semmint tudományos előadásnak, Puskel Péter nyugalmazott újságíró pedig Arad sajtótörténeti múltjáról beszélt, de előadása hemzsegett a pontatlan adatoktól. Az utóbbi kettőnek semmi köze nem volt a témához sem, őszintén szólva, sajnáltam Péntek Jánost.

A tematikus versenyben a Rudolf Ágnes és jómagam által felkészített csikys csapatok kvázi leszerepeltek (az egyik hatodik helyen végzett a 12 résztvevőből). Mindezt azért mondom, mert mi sokszor meghallgattuk és irányítottuk őket, de már menet közben látszott, hogy nem készülnek rendesen. Mindennek oka a TeenFest-nek nevezett aradi középiskolák közötti verseny, amely showszerű, táncikálos összecsapásokból áll a különböző iskolák között, ahol többek szerint hiába vagyunk sokszor jobbak az ellenfélnél, egy elit román tannyelvű iskolákat egyszerűen „nem szabad” megvernünk. A tematikus versenyen lévő diákjaink egy része ide is elment „szerepelni”, így a erdélyi színtű, színvonalas versenyre nem tudott megfelelően készülni, gyakorlatilag a tetszelgés egy komoly verseny rovására ment. Csalódott vagyok ebben is, mivel jóval többet vártam csapatainktól. A diákokat nem hibáztatom, mivel a gyakorlatilag két tűz között voltak, mi és a TeenFest szervezői között. Mindenki döntse el, kinek van igaza és melyik verseny lett volna fontosabb. Én tanultam az esetből: a legközelebbi versenyre könnyen lehet, hogy másokat kérek fel a készülésre.

A díjkiosztás azonban megvigasztalt: a felvonuló diáksereg, Erdély, Partium, Bánság és Máramaros hangulata, az ünnepélyesség, a beszédek kiemelő mondatai, a díjátadás örömteli pillanatai sokat jelent ennek a szórványos Aradnak. Nem volt könnyű, de hálásak lehetünk, hogy városunk, ha csak három napra is, a romániai magyar kultúra fővárosává vált. Díjakat keveset hoztunk, de ellenfeleink komoly, diákjaikat megválogató, tömbmagyar vidékek iskoláiból is érkeztek, komoly felkészüléssel és háttérrel. A megszerzett eredmények miatt nem kell szégyenkeznünk, a lehetőségekhez képest tartottuk a lépést és a diplomák méltán fognak vitrinbe kerülni.

Egy kis komolysággal és kevesebb TeenFest-tel azonban ennél többet is elérhettünk volna.

Lehoczky Attila