JelenHaz
Vasárnap, 2019. december 08., 08.21
Pro urbe Puskel Péterrel

Mozik végnapjai

Nem tudom, önök járnak-e még moziba. Mert én már évtizedek óta nem, holott volt idő, amikor nem múlt el hét, hogy ne ültem volna be egy jó filmért valamelyik filmszínházba. Akkoriban a moziba járás társadalmi eseménynek számított. Igaz, ezenkívül más szórakozási lehetőségre aligha futotta az embernek.


Nálunk a mozi végnapjait éli. Volt rá eset, hogy a Daciában senki se ült a nézőtéren. Az újságok már rég nem közlik a filmszínházak műsorát. Nincs rá igény. Az emberek a televízió, a házimozi, a számítógép előtt töltik az estéket. Beköltözött a mozi a szoba falai közé. Elnéptelenedési tendenciájára még ráerősített a konkurencia is. Egyes fővárosi lapok – ugyancsak a létért való küzdelemben – kitalálták, hogy hetente egyszer valamelyik Oscar- vagy cannes-i fesztiváldíjas film DVD-változatát adják – persze feláron – az újság mellé.
Otthon fotelben ülni vagy elmenni a moziba azért nem ugyanaz. Hiányzik az a jóleső izgalom, ami erőt vesz az emberen egy kulturális esemény előtt. És hiányzik a publikum reakciója, a kommentár, amely lámpagyújtáskor élményei megosztására készteti a nézőt.

Mindez távol szülővárosomtól, Cannes-ban jutott az eszembe, a Fesztiválpalota előtti téren, ahol hatalmas plakátok tartják éberen a művészfilmek évente itt megrendezett gáláját, ahol a nagy filmcsillagok kéznyomát őrzi a tér minden burkolatkockája. Itt valóban elcsodálkozhat a turista azon, hogy Sophia Lorennek milyen szép ívű, hosszú ujjai vannak és a filmjeiben mindig kőkemény fickókat alakító Bruce Willis tenyere (ökle) valójában csak akkora, mint egy kiskamaszé. A film európai fővárosában különösen figyelnek arra, hogy a hetedik művészet iránti érdeklődés a vizuálitást növelő minden műszaki robbanás ellenére töretlenül élénk maradjon. Mesélik a francia Riviéra lakói, hogy Cannes-ban és környékén minden a filmet szolgálja. Ha nem lenne itt évente a világsztárokat felvonultató seregszemle, akkor megmaradt volna halászfalunak, vagy jobbik esetben Nice és Monte-Carlo árnyékában meghúzódó szürke kisvárosnak.

Mint ahogy a közismert latin mondás szerint a könyveknek is megvan a saját sorsuk, úgy a moziknak is. Nálunk a feledés. Ezt kétszeresen is sajnálhatjuk. Egyrészt azért, mert Arad az erdélyi film történetében Kolozsvár és Nagyvárad mellett vezető helyet játszott, hiszen az első világháború előtt és utána számos némafilmet forgattak Aradon, majd később itt telepedett le Bertók József, kora egyik jeles operatőre. De az utóbbi évtizedekben is sokszor választották alkotásaik helyszínéül az aradi utcákat a rendezők. Pár éve például Sergiu Nicolaescu a ’89-es forradalomról készített játékfilmjének egyes jeleneteit forgatta Aradon.

Sajnálom, hogy a mai Goldiş utcában lévő Stúdió terem, amely az első kizárólag mozi céljára megépített helyiség és az utcai bejárat fölötti üvegtetővel és díszlámpáival, a terem különleges mennyezeti megoldásával építészetileg is remekmű volt, az ebek harmincadjára jutott. Ma kívül-belül a patkányok tanyája. Egyébként ez az egykor  hangulatos belvárosi utca riasztóan elhanyagolt. A Bohus-palota tatarozása évekkel ezelőtt félúton abbamaradt, a szomszédos egészségügyi felügyelőség épülete pedig szégyene a benne lakozó intézménynek. Ha így fest egy közegészségre kényes intézmény, akkor az ember  hajlamos könnyelműen ítélkezni felette. Mint mikor a szabó nadrágja lyukas, vagy a fodrász haja borzos.

Mindez csak körítés a lényeghez. A moziba járás kiment a divatból.
A vetítésre használt helyiségek új rendeltetése csak idő kérdése.



Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'