http://www.emol-travel.ro/
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 14.27 – Ágoston
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja
Emlékeimből

Egy ortodox betörte a lelkészi hivatalom ablakát

  
Hétfõ, 2008. április 14., 12.00

Ez az eset, inkább egy nagy kérdőjel. Nem lehet egyértelműen állítani, hogy a r. titkosszolgálat műve lett volna. Vagy épp kérdőjeles volta bizonyítja Tőkés igazát, hogy Romániában, módszeresen rombolják a magyar egyházakat?!

Ha jól emlékszem, ez a lelkészségem első évében volt. Azon az estén, úgy tizenegy körül mentem haza H Gy-éktól. Ahogy felléptem a kis teraszára, a lelkészi lakásnak, egyből észrevettem, hogy az ablak be van törve. Erre nem számítottam. Volt durvaságban részem, Kökösben, már a papságom első hetében. Este, a vonatról menet a lelkészi lakásra, kökösi legények, a sötétben, utánam kiáltották, "rusnya szakálas". Csak a sötétben voltak bátrak kiáltani. Na de ablaktörésre még sem számítottam. Vérnyomokat vettem észre. Megállapítottam, hogy az illető elvágta a kezét az ablaktöréssel. A fal mellett az ajtóig vérnyomok voltak. Az ajtó is össze volt mázolva, egy kicsit, vérrel, valószínű az illető verte az ajtót a véres öklével. A nyomokból megállapítottam, hogy az illető a jobb kezét vágta el. Beléptem a lakásba. Hívtam a rendőrséget. Rögtön meg is jelent, Buftea, a helyi rendőrparancsnok. Szemlét tartott. Helyszínelt, úgymond. Mondtam neki, hogy olyat keressen, akinek a jobb keze van elvágva. Elment és én, mint aki jól végezte a dolgát, nyitott ajtókkal, hanyattfeküdtem az ágyamon és elaludtam. Hát egyszer látom, hogy egy rendőr fölém van hajolva. Buftea volt. Visszajött és költött. "Tiszteletes Úr, magának most törték be az ablakát, és nyitott ajtókkal nyugodtan alszik! - mondta nekem. A tettes elé is volt kerítve, V. A. kökösi lakos személyében, aki ha magyar is, vagy ő tudja, a román ortodox egyházhoz tartozott egyházilag. A rendőr, nem tudom őszintén, vagy tetetve, tartott attól, hogy a dolog interetnikus színezetet kapjon. Kérdezte teszek-e feljelentést. Mondtam az ablak legyen visszatéve és kész, nem teszek feljelentést. Utólag kiderült, az illető a jobb kezét vágta el, igazam lett.

Ebből én akkor nagy ügyet nem csináltam. Az ablakot maga a tettes tette be. Utólag vettem észre, hogy egy jól összekarcolt ablakot tett be, amit haveri alapon kaphatott és valamire már volt használva. Én még nagy jóindulatúan, meg is kínáltam vodkával.

Évek multával gondolkodtam el az eseten komolyabban, vagyis azon, hogy a tettes mivel okolta tettét. A megokolás, pontosabban a megokolások, egymásnak ellentmondó hazugságok voltak. A rendőrnek, állítólag azt mondta, hogy én Szentgyörgyön nem köszöntem neki és azért törte be. Én nem is ismertem az illetőt, még. Ez a papságom első felében volt. Nekem azt mondta, hogy a lelkészi hivatal kapuja előtt valakivel összeszólalkozott és az az illető bemenekült előle az udvaromra. Az ellenséget kergetve, mivel az állítólag a lelkészi lakásba menekült be, felugrott a lelkészi lakás teraszára, annak a szélében megbotlott, nekiesett az ablaknak, és úgy törte be az ablakot. Ez egyértelmű hazugság volt, mert a járda és a terasz között, egy olyan széles ágyás volt, amit csak egy magasugró atléta képes átugrani, az ágyásban meg nyom nem volt. A másik változat az volt, hogy látta azt, akit üldözött, benn nálam, és mivel én nem engedtem be, azért törte be az ablakot. Tény az, hogy a fürdőszobámban világosság volt. De nem nagyon hiszem, hogy egy törülközőt személynek lehetett nézni, ami látszott a teraszról, belül, a fürdőszoba ajtójára, a szegre felakasztva, ami lecsüngött az ablakra. Utólag, nekem nagyon fura ügy az egész.

Most utólag, arra nem emlékszem, hogy ez az eset, az előtt volt-e, hogy én szóvá tettem volna a katonai adás Kökösről szóló részét, a rendőrfőnöknek és a helyi ortodox papnak. Röviden, az a katonai adás arról szólt, hogy az ortodoxok, a Székelyföldön, a templomaikat illetően, hogy le vannak robbanva. A kökösi rész az adásban az volt, hogy a kökösi románoknak, milyen rossz állapotban van a templomuk. Na és itt volt a nagy ferdítés. Kökösben, nem is egy, két román templom van. A régi, ami tényleg egy kicsit elhanyagolt. De miért? Mert a románoknak, Kökösben, van egy új, a két világháború között épült, új, nagyon jó állapotban lévő templomuk is. Az adásban, csak a régit mutatták az újat nem, és az emeletes új plébániaépületet sem mutatták. Elmentem az ortodox paphoz és szóvá tettem az adást, hogy ez nem fog jót tenni. Védte magát, hogy erről nem tehet. Szóvá tettem a rendőrfőnöknek, az is ugyan úgy védte magát. Végül is azt nem tudom, hogy a katonai adás mikor volt, mert ebből esetleg lelehetne vonni egy következtetést, hogy vajon nem bosszú volt -e az ablaktörés, az adás szóvá tételekért.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kik lesznek a tettesei, a kökösi katolikus imaház ablaktörésének, amely a napokban történt. A plébános jelentést tett a rendőrségen.

Ebben az időben, a helyi rendőrfőnök, arra is kíváncsi volt, érdeklődött az emberektől, hogy az istentiszteleten, a Magyar Himnuszt éneklik-e.

B. S. kocsmáros, - akinél rendőr lakott albérletben, - továbbította nekem, a rólam szóló pletykát, ezzel akarván bebújni a bőröm alá, hogy kiszedjen belőlem dolgokat, - tehát ő is rám volt állítva. Az erdélyi magyar papság, jobban meg van figyelve, a tapasztalataim alapján, mint a bűnözők.

Nagy Attila, Kökös

 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: 123 / Szerda, 2008. április 16., 09.32

cöcö!
"Ki mint él úgy ítél" no comment

Hozzászólt: Cöcö / Kedd, 2008. április 15., 09.30

"Az erdélyi magyar papság, jobban meg van figyelve, a tapasztalataim alapján, mint a bűnözők."
Talán azért mert bűnösök. De nem az én dolgom az ítélkezés, hanem azé, akikben a papság sem hisz.
Ha nem pénzmosásra használnák a közösség vagyonát, nem kótyavetyélnék el a beléjük vetett bizalmat, és hajlana a szegények és rászorulók felé is a kezük (nem csak maguk felé), talán megszabadulmának.

IGEN!

Igen! Igen! Igen!

Valami sikerült, valami történt a tizenkettedik órában. Hihetetlen, de igaz! Három aranyérem, egy ezüst, egy bronz.

>>>