Szerda, 2009. január 07., 00.11 – Attila, Ramóna
 
Magunkról
 
Irodalmi Jelen
Irodalmi Jelen Konyvek
Böszörményi Zoltán  honlapja
Emlékeimből

Farkas Árpád költő az erdélyi magyar katolikus papságról

  
Péntek, 2008. április 18., 21.00

Néhány évvel ezelőtt, Árpáddal, a főszerkesztői irodájában az egyházakról beszélgettünk. Tudni kell a következőhöz, hogy Farkas Árpád unitárius. Számomra eddig nem hallott véleménnyel állt elő Árpád, az erdélyi magyar katolikus papságról.

Azt állította, hogy az erdélyi magyar katolikus papság, a kommunizmus idején, nem tett eleget, a maga teljes egészében, az erdélyi magyarság iránti kötelezettségének, mert a hittanórákon sem tanították meg a magyar himnuszt. Hát, ezzel én nem értettem egyet. Finoman azzal vágtam vissza, hogy azért a katolikus teológiai tanáraim, Gyulafehérvárt, messze felülmúltak, az unitárius teológiai tanáraimat, Kolozsvárt. (Mindkét teológiának voltam a diákja, az utóbbinak végzettje) Erre a főszerkesztő úr néma maradt. Adósnak érzem magamat a válasszal, mivel ezt a vádat nagyon igazságtalannak tartottam, és annak ellenére, hogy katolikusból áttértem unitáriussá, a lelkem, inkább a katolikusokhoz húz. (Jelenleg egy felekezethez sem tartozom, mint vallásos anarchista) Nem tudom, hogy itt Romániában, a kommunizmus idején, mely felekezet papjának, lelkészének, volt bátorsága, magyar himnuszt tanítani. Nem tudom, hogy a magyarság egyik legnagyobb költőjeként számon tartott Farkas Árpád, hogy tudott ilyen buta marhaságot mondani. Azt hiszem, hogy ilyenre az előítéletes gondolkodás képesít, amit egy ekkora költő, nem tudom, hogy, hogy nem tudott meghaladni. Egy azonban tény, amit senki sem tud tagadni, hogy a kommunizmusban, Romániában, a leggerincesebb az erdélyi magyar katolikus papság volt, a magyar egyházak között. Egy gyulafehérvári katolikus püspök sem tette meg azt, amit megtett, Kovács Lajos, néhai unitárius püspök. Teológusként, aztán lelkészként, böngészgettem, visszamenőleg is, a Keresztény Magvetőket, az Erdélyi Unitárius Egyház hivatalos teológiai lapját. Az egyik, ha jól emlékszem, a hetvenes évekbeli, vagy a nyolcvanas évekbeli számban? Olyat olvastam, Kovács Lajos püspök tollából, amitől majd hanyatt estem, és amit nem olvastam a katolikusoknál. Lajos püspök, hazatérvén Angliából, az ottani unitárius testvérektől, egy cikkben beszámolt az útjáról, ami megjelent az előbb említett Magvetőben. Na most aztán láss csudát, Lajos püspök fennen dicsérte Ceauşescut és az elnyomó kommunista diktatúrát. Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, kompromisszum árán, még azt sem fogadta el, hogy az egyháznak lapja legyen.

Nagy Attila, Kökös

 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: NAGY ATTILA KÖKÖS / Kedd, 2008. április 22., 13.38

Meglehet, túllöttem a célon, beismerem, azzal, hogy cöcöt leszekusoztam és azt állítottam, hogy az anyukája csak egy szekust tudott nevelni belőle. Hát gondolom, mindenki látja, hogy ezt nem alaptalanul tettem, mert cöcönek a magyarellenes piszkálódásai és nem hozzászólásai, kihoztak a sodromból.
Na de mindezek ellenére, beismerem, hogy egy kicsít túllöttem a célon és itt bocsánatot kérek a leszekusozásért és az Édesanyja emlegetéséért cöcötől.
Egy az bizonyos, hogy az anyázás és a szekusozás a nevem és lakhelyem feltüntetésével történt, ezekért vállaltam kilétemet, nem bújtam álnevek mögé, olyan hamis érvek aalpján, hogy úgy jobban meg lehet mondani. Tudja cöcö, az emberek annak a hozzászólását értékelik, aki meri vállalni.
Tudja cöcö, én már húszévesen vállaltam nagyon nehéz helyzetben felelősséget a kijelentéseimért. A román hadsereg katonájaként, elkapták egy külföldre küldött levelem. Akinek küldtem, azzal a katonaságom ideje alatt találkoztam. Végül az alapján, azért voltam kihallgatva, hogy megtudták, hogy román és államellenes dolgokat beszéltem a külföldi haverral. Hát amikkel vádoltak az megfelelt a levél tartalmának. Öt magasrangú tiszt hallgatott ki felváltva. Az egyik egy háromcsillagos ezredes volt, Nagyváradról (Belényesen voltam katona), a körzeti katonai kémelhárítás parancsnoka, és aztán hozzá hasonló urak, öten. Ott tanultam emg egy életre, hogy hogy mondják románul bocskor. Igen, mert levelemben olyanokat állítottam, hogy "életemben, annyi bocskoros olát nem láttam mint Beleényes környékén és azért nincsenek ott csak szorványban magayrok, mert irtásukat már Horeáék megkezdték. A kihallgatás azzal kezdődött, hogy "úgye szeretem a történelmet?" Na aztán leírtam a havernek a kaszárnya fegyvernemeit és egy katasztrófálisan sikerült, nagy általános riadót. Na meg azt, hogy a román hadseregben diónyi nagyságu pityókával etetik a bakát, ami igy volt igaz, akkor 1982-ben. Én ezekért rögtön válalltam a felelősséget, mondottak formájában a havernek és nem levél formájában, mert mondottak formájában volt előadva, vádként. A legizgalmasabb része a kihallgatásnak az volt, amikor felolvastatták velem, a katonai törvénykönyvből, hogy milyen katonai törvények ellen vétettem és azt is, hogy mennyi év börtön jár érte. De következett rögtön a megkönnyebbülés is, na ne gondoljon itt senki gatyapiszkításra. Az ezredes, a nagyváradi, aki a kihallgatást vezette, végül azt mondta, - és itt kezdődik a lényeg - mivel volt bátorsága egyből vallani, a mondottakért vállalni a felelősséget, most elengedjük és többet ilyet ne csináljon. De többet őrségbe nem tettek, nem voltam többé megbízható.
Cöcö, meg azt is fenntartom továbbra is, hogy hozzászólásai, pontosabban, piszkálódásai, magyarellenesek és állításait még komoly érvekekl egyszer sem tudta alátámasztani. Sajnos egy kicsít én is átvettem a stilusából, sőt még rá is licitáltam. De ez többé nem fog megtörténni, mert eddig én az ilyenekkel nem is álltam szóba. Igen a blogomon, szórakozásból, ideig-óráig.

Hozzászólt: Szövérdfi- Szép Zoltán / Kedd, 2008. április 22., 09.55

Hááát, itt nagyon elfajult a vita. A kökösi harcokat talán jobb lenne helyben megoldani, esetleg bírósághoz fordulni. Szekusdossziékat ki lehet kérni s kiderül ki hurcolt meg, súgott be kit.
Az itteni vádaskodásoknak nemsok értelmük van.
Ami pedig az álnevet illeti, elég szomorú, hogy csak úgy tud őszinte lenni. Ez sokat elmond önről Cöcö.

Hozzászólt: Sándor / Kedd, 2008. április 22., 08.59

Viktor, ön nagyon egyoldalú. A moderálónak miért nem említi a bolondozó Bandi bát. A bolondozás, büntetőjogba ütköző rágalom. Nem tudom, hogy a bolondozó mitől különbőzik a anyázótól. Kedves Bandi bá úgy tűnik, hogy fölöslegesen olvasta Kányádit, az Attila lebolondozása arra utal. És önön, a kora sem látszik, amire célzott. Vagy Bandi bá és Viktor mögött cöcö rejlik. Nagy a gyanúm, hogy cöcö álolvasókat sorakoztat fel a maga védelmére, innen a hozzászólások támadó egyoldalúsága. Szerintem cöcönek ezzel az a célja, hogy kitörje Attila állításának a nyakát, hogy majd "az olvasó eldönti". Álolvasókat sorakoztat fel, hogy bizonyítsa, hogy az olvasó nem Attila, hanem cöcö mellet van. De aki az autonómiatörekvést a hungarizmussal egy lapra teszi, mint tette cöcö, az egyik hozzászolásában, az Attila által írott autonómia cikkhez, anank a hozzászólásai tényleg szöget ütnek az ember fejében, a jóérzésű magyar ember fejében, hogy itt cöcönek mi célja is lehet a hozzászólásaival.

Hozzászólt: H. Károly / Kedd, 2008. április 22., 08.18

Kedves Nagy Attila, gratulálok, hogy végre megmondta cöcönek. Amit cöcö elművelt önnel az nem hozzászólás volt, hanem utolsó kötekedés és megalázó, kioktató modor. Hozzászólásainak magyarellenessége is egyértelmű és ebből nem nehéz következtetéseket levonni. Az a sanda gyanúm, hogy az őt pártol hozzászólások, mind tőle származnak. Nem tudom, hogy valakit nem normálisnak nevezni, mivel különb az anyázásnál. Azt amúgy eröltetettnek látom, hogy anyázás történt.

Hozzászólt: Viktor / Hétfõ, 2008. április 21., 22.12

Itt valaki elolvassa a bejegyzeseket, mielott megjelennenek az oldalon, de nem ertem milyen kriteriumok szerint megy a moderalas, ha ilyen anyazos, szekusberences hozzaszolasok megjelenhetnek.

Hozzászólt: Bandi bá / Hétfõ, 2008. április 21., 17.53

Kedves Attila, nem vagyok Kökösi, a hídról hamarabb olvastam Kányádi versében, mintsem láttam volna. Eddig csak olvastam, most már kell irnom, mert írása, de főleg hozzászólása hányadék. Aki minden más véleményen levőt szekusnak nevez és a vitatkozók édesanyját sértegeti, az nem is épelméjű. Gyógyuljon meg! Biztos kúra: ne írjon. Ön felépül agyilag, mi, az olvasók nem hányunk. Multihaszon!

Hozzászólt: Cöcö / Vasárnap, 2008. április 20., 01.00

A fórum nem kötelez senkit személyazonossága vállalására. Álnév mögül, legalább őszinte véleményt közölhet az ember, nem azt amit - ilyen vagy olyan körök - elvárnak tőle.
Nem kell titkosszolgálati cenzornak lenni ahhoz, hogy a maga bugris szövegeit ne érezze egyik lap sem kötelező módón közölni valónak. Én nem jártam teológiára, nekem nem voltak olyan tanáraim, mint Önnek, úgyhogy én a maga édesanyját nem keverem a vitába. Jó pap holtig tanul, és magának még rengeteg bepótolnivalója van. Ne az emlékeit bogarássza, hanem készüljön fel a Nagy Útra.

Hozzászólt: NAGY ATTILA KÖKÖS / Szombat, 2008. április 19., 12.30

Cöcöcske, mi van a magához hasonszőrű püspököt védi, aki kinyalta a hatalom plasztikáját.
azt a püspököt védi. Azt védi, aki egy juh fejében adott lekészt egy egyházközségnek. Na nem szabta feltételnek, csak mint ajándékot elfogadta. És lőn lelkésze Homoródújfalúnak, hargita megyében.
Nem a katolikus papok mossák a pénzt, nem a magyar papok, hanem a galaci püspökök, tudja azok milyen vallásuak ugye, akik egy jó parókiát, ez előtt 5 évvel, két-háromszáz millió régi lejért árultak. Na ott van mosni való cöcöcském!!! Nem a magyar egyházaknál. Mi van ezt nem tudja?

Hozzászólt: NAGY ATTILA KÖKÖS / Szombat, 2008. április 19., 12.20

Cöcö olyan világos, hogy maga egy r. titkoszolgálati bérenc és a fő feladata a lejáratásom, hogy kár ugatnia. Én az olvasókra bízom, hogy ki a gusztustalan én vagy az ön szekusbérenc hozzászólásai, mocskolódásai. annaál biztosabb vagyok az írásaimat illetően, hogy egy szekusbérenc elbizoytalanítson. Nagyon jól tudom, hogy a r. titkoszolgálat célja az én lehetetlenné tevésem, elhallgattatásom.
Hitvány, gyáva gazember, aki álnév mőgül, kilétét gyáván nem vállava, a hatalom védelme alatt, szolgálatában mocskolódik.
Nekem egy gyáva hitvány alak nem szabja meg, hogy mire emlékezem, hogy mit írok. Úgye zavarja a hatalmat, a maga kenyéradóit és a kökösi ellenségemet, azt a besúgó alakot hogy megint szót kaptam. Egy darabig sikerült befogniuk a számat, mert a székelyföldi sajtószabadság, az ugandaiva, a nikaraguaival egyszintű. arról is fogok írni, hogy hogyan állunk a sajtószabadsággal a Székelyföldön.
Mondja meg az elvtársainak, hogy minél többet tesznek ellenem, ananál gazdagabb lesz az emlékeimből sorozatom.
Az olvasók nagyon jól látják, hogy maga mit keres itt.
Megéri, gondolom, ezer doláros nyugdij reményében cöcösködni.
Aztán kedves cöcösködő, aztán csak írogasson itt nekem, mert csak azt árulja el, hogy buta.

Hozzászólt: Cöcö / Péntek, 2008. április 18., 22.31

Maga egyszerűen gusztustalan. Ezeket az emlékeket felesleges lejegyezni. Hát még publikálni. Kökösködjön magának.

http://www.verbita.ro