Szombat, 2018. július 21., 20.33

Nagyenyed, örök Nagyenyed

 
2016. szeptember 26., 15.38
Hétfõ

Patyolattiszta, új ruhába öltöztetett szép iskolám, Bethlen Gábor Kollégium! Egy hete már annak, hogy Nagyenyeden iskolaavató ünnepségen vehettünk részt egy verőfényes szombati napon. Úgy látszik, szükség van néhány napra, hogy az emberben leülepedjenek, megérjenek az élmények s a gondolatok. Természetesen mindenki a maga módján éli meg az ilyen eseményeket, az emlékezést, a találkozást. Ki-ki korának és lelkiállapotának megfelelően.                                                                                       A pillanat kiemelkedő, felemelő, tele vagyunk izgalommal. Talán fel sem fogjuk igazán mennyi energia, mennyi anyagi gond, fáradozás, jóindulat rejlik ebben a nagyszerű alkotásban. Ilyen szépnek sohasem láttam az iskolámat.                       Megállunk meghatódva, és nézelődünk. Keressük az ismerős arcokat.                           Bevallom sokkal több időnkbelit is megöleltem volna, de sokan hiányoztak, akiknek még itt lett volna a helye egy ilyen szép napon. Csak a feljárólépcső a régi. Nincs ételesláda az emeletek közti lépcsőkön, nincs szenesveder, vizeskazán, emeletes ágy, hasábfa, sem mosdótál a szekrények tetején. Mintha újjászületett volna. Külön fürdőszoba minden hálóban, kis étkezde, mosókonyha. El sem hiszem. Csak a lelkünkben maradt a régi.                                     Ennek az iskolának mindig szelleme volt. Valami különleges, tekintélyes, rendet diktáló, fegyelmet sugalló, rejtelmes légköre, ami kíváncsiságot keltett bennünk, önbizalmat, erőt, kitartást. Feltarisznyált. Vittük magunkkal az életrevalót: álmot, reményt. De hagytunk is. Itt maradt az ifjúságunk legjava. Lépteinket őrzi a tornakert, halk csevegésünk még ott kering a hatalmas fák alatt, amint fiatal lányokként a már akkor nagy gyökereken üldögélve kézimunkáztunk, ki-ki a maga vidékéről hozott hagyományt őrizve. Gyönyörű varrottasokkal díszítettük akkor a folyosókat, drapériákkal, a hálókat falvédőkkel.                                 Minden időnek megvan a maga szépsége. Jó visszaidézni a negyvenkét évvel előtti időket, a megszépült emlékeket. Talán most már nem tűnne olyan nehéznek a szenesveder, az ölnyi hasábfa, könnyebben viselnénk a felsősök uralkodását, Böske néni dorgálását.

Drága iskolám! Jó volt itt, szép volt itt, már csak azért is, mert akkor mi voltunk fiatalok. Ifjúságunk bölcsője, Isten éltessen sokáig! Töltse be termeidet sok-sok tanulni vágyó magyar diák. Minden, amit adtál, elkísér egy életen át. Köszönjük szépen!

 

Kun Kriza Ilona, Vajdahunyad

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'