JelenHaz
Kedd, 2019. március 26., 12.09

Nem ünneprontásként

Négyszázötven végzősét búcsúztatta júniusban az egyik aradi egyetem valamelyik kara. Annyian voltak a búcsúzók, hogy nem fértek el a színház földszinti zsöllyéiben, bár az ünnepi beszédből kiderült: nem is jött el valamennyi végzős az ünnepélyes aktusra. (Ki ilyen, ki olyan meggondolásból. Nem kevesen azért, mert nem telt a családi büdzséből az ilyenkor kötelező új ünneplőruhára, a talárra és négyszögletű, csüngőkkel díszített filisztersapkára!)


Az eseményre pótszékeket tettek be, az emeleten meg a kakasülőn pedig ott szorongtak a csemetéikre kíváncsi büszke szülők, rokonok, barátok. (Az aradi színház is elégedett lenne bár egyetlen ilyen zsúfolt házzal akármelyik premierjén!) 

A tréfára mindig hajlamos újságíró barátom a szám hallatán összecsapná a kezét, s valószínűleg azt mondaná, hogy 450 még gombócból is sok akár egy óriásnak is. Nemhogy egy megyének vezető szakemberből. Arról nem is szólva, hogy szerte az országban az aradihoz hasonló intézmények is futószalagon gyártják a diplomásokat. Évente sok ezren veszik kezükbe az egyetemek szépen csillogó „elbocsátó szép üzenetét”, hogy aztán hónapokon (éveken?) keresztül sikertelenül keressenek munkahelyet.

Egyik barátom meséli, hogy egy nagyáruház osztályán a felesége az egyedüli érettségizett. Munkatársai valamennyien egyetemet végeztek, de sem textil-, sem ipari kémiai-, sem üzemmérnökként, sem közgazdászként, sem könyvelőként nem sikerült elhelyezkedniük. Most elárusítók, és még boldogok is, mert van munkahelyük. Egy másik barátom fia a sokadik sikertelen álláskeresése után már letagadja jogi végzettségét, csak középiskolai diplomáját vallja be a meghallgatáskor és írja be a személyi lapjára, mert egyetlen tulajdonos sem hajlandó alkalmazni. Abból a meggondolásból, hogy jogászként esetleg rájöhet a vállalati stiklikre, no meg a munkatörvénykönyvnek a munkavállalók jogaira vonatkozó paragrafusainak alkalmazását is számon kérheti a munkaadótól.

Hogy a hazai magánegyetemek ontják a végzősöket, az hagyján, hiszen érdekük, hogy minél többen iratkozzanak be, s közben fizessék az igencsak borsos tandíjat, majd az államvizsga-díjat. A felsőfokú tanintézet abból él. De az állami egyetemeket a szakminisztérium koordinálja, amelynek feladata (lenne) figyelembe venni az ország gazdasági fejlődésének irányát, s annak megfelelően irányítani a szakemberképzést. Ha onnan egy hozzáértő valaki megnézné az utóbbi évtized kimutatásait, elhűlne azon, hogy egy tanévben hány jogász, közgazdász, orvos végzett az állami és magánegyetemeken. És azt is, menynyire lett volna szükség!

És összehasonlításként, hány szakmunkás! Mert már nem divat kétkezi munkásnak lenni, még akkor sem, ha megfizetik szaktudását. Mifelénk (például) az egész városban alig, vagy egyáltalán nem találsz egy elérhető hozzáértő kárpitost, egy műbútorasztalost, egy jó lakatost, vízvezeték- vagy villanyszerelőt. És az Aradon tevékenykedő susztereket, szabókat is (talán) fél kézen meg lehetne számolni. (A helyzet hasonló Erdély szinte valamennyi nagyvárosában!)

Úgy tűnik, Bukarestben, az EU-s felvételt követő nagy eufóriában elfelejtettek utánanézni annak, hogy az Unióban a foglalkoztatott munkaerő nagy részét a szolgáltatások kötik le. Egy jó szakinak ott nagyobb az ázsiója, mint a munkanélküli diplomásoknak. 

Nem ünneprontásként mondom az egyetemet frissen végzetteknek!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'