Puskel Péter
A ’60-as évek közepe táján biciklivel jártam ki Aradról a nagyiratosi iskolába tanítani. Kisvarjasnál naponta igazoltatott a járőr. A töltésen karikázva sóvárogva pillantottam a közeli Dombegyház szélét jelző jegenyesorra. Akkoriban még nem jártam a karnyújtásnyira lévő határ túlsó oldalán. 
A választások utáni egyezkedésekre, vagyis a húsosfazék körüli „helyosztók” véresen komoly küzdelmére figyelve, a hazai sajtó szinte teljesen elfeledkezett múltunk egy nem éppen dicső, de napjainkban annál időszerűbb évfordulójáról.
Az autógyártás újdonságait felvonultató forgalmazó szalonok bemutatóit mindig és mindenütt érdeklődés kíséri. Az Expo Arad rendezésében a hét végén megtartott szállítóeszközök vására sem volt kivétel.
A két világháború közötti két évtizedről tartják azt egyes hazai történészek, hogy a területileg is erősen gyarapodott Románia fejlődésének csúcsidőszaka volt.
A választások mindent elsöprő lázában szép lassan eltűntek a városközpontból a munkagépek, otthagyva csapot-papot. Egyedül a városháza és a Csanádi-palota közötti rövid utcaszakaszon maradtak „árulkodó” nyomok arról, hogy itt történik majd valami, ha elmúlik az „égzengés.”
Célegyenesében a kampány, minden jelölt, még az eleve vesztesként induló, a divatos szóval a „lúzer” szerepét felvállaló jelöltek is bekeményítenek. Abban a nyilvánvaló reményben, hogy legalább a konkurenciát sikerül az ingadozók, a határozatlanok szemében lejáratni.
Nagyon örültünk a Rozsnyay-megemlékezésnek és még inkább a patikán elhelyezett emléktáblának, mégha a gyógyszertár utcai frontja igazán nem méltó egykori lakója emlékéhez és e nemes hivatáshoz társítható jelzőkhöz. Gondolok mindenekelőtt a hőszigetelő üvegre (jó régen) kicserélt kirakatból azóta is kilógó szilikoncsomókra.
Lehet, hogy lelkesednem kellene, de csak annyit mondok: úgy tűnik, lassacskán helyreáll a dolgok természetes rendje. Egy magyar tudós, kora felvilágosult elméje tiszteletére emléknapot rendeznek és táblával jelölik meg házát abban a városban, amelyben munkássága kiteljesedett.
Érdemes néhány gondolat erejéig visszatérni az UNESCO világörökség megbízottjának nemrég Aradon tett látogatására és az ezzel összefüggő eseményekre.
Sok év után is meg tud lepni és örömmel tölt el az Aradra látogató idegenek hízelgő véleménye a városunkról. Valóban ennyire kedvező volna az a kép, amely a hozzánk érkező vendégekben Aradról kialakul?
